Esterházy Mátyás: A nyolcas mez a tisztelet, a bizalom jele Dominik iránt!

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.07.02. 16:59
null
Esterházy Mátyás szerint óriási dolog, hogy a Liverpool elfogadta a Lipcse feltételeit (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
„Ez egy hosszú, nehéz út, de Dominik a példa, hogy végig lehet rajta menni, idáig el lehet jutni, ez mindenkinek elérhető, de az elvégzett munkát kell ebben látni, azt követni” – fogalmaz a német RB Leipzigből az angol Liverpoolba 70 millió euróért szerződő Szoboszlai Dominik menedzsere, Esterházy Mátyás a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban.

 

– Milyen napok vannak ön mögött?
Intenzív, mozgalmas, izgalmas – mondta lapunknak a szerződés aláírása utáni pillanatokban Esterházy Mátyás, aki lassan tíz éve Szoboszlai Dominik menedzsere. – Tényleg pillanatok alatt gyorsultak fel az események, de az is igaz, jó mindezt megélni, ha fárasztó is.

Hogy jött képbe a Liverpool?
Sok klubbal kapcsolatban voltunk, kivel szorosabb, gyakoribb volt a kommunikáció, mással lazább. Az elmúlt napokban komolyra fordultak a beszélgetéseim a Liverpoollal, felvázolták, mire gondolnak, és péntek késő délutánra nagyon élessé vált a helyzet.

Túl van néhány tárgyaláson, csak Szoboszlai Dominik több klubváltásánál jelen volt, de sok játékos ügyében tárgyalt már rengeteg klubbal. Mennyire volt nehéz vagy épp zökkenőmentes az egyezkedés a többi esethez viszonyítva?
Nem volt különösebb probléma, tulajdonképpen gyorsan megegyeztünk. Korábban sokat beszélgettünk a lehetőségekről, a Liverpool mindig kiemelten fontos volt számunkra és amikor egyértelművé vált, hogy szeretnék megszerezni Dominikot, a kérdés az volt, elfogadják-e a lipcseiek feltételeit. Elfogadták, és ez óriási dolog.

Milyen érzésekkel figyelte, amikor Szoboszlai Dominik aláírta a szerződést?
Nehéz megfogalmazni, komolyan mondom. Mindenekelőtt nagyon büszke vagyok arra a munkára, amelyet Dominik elvégzett azért, hogy idáig eljusson, és nyilvánvalóan óriási lehetőség ez számára, hogy a világ legerősebb bajnokságában, a világ egyik legismertebb klubjában, a világ egyik legjobb edzőjének irányításával megmutathatja magát, ha ezen a szinten is bizonyítja a tehetségét... Nemigen tudom kifejezni, mekkora esély ez neki, de nyilvánvalóan bízunk Dominikban, hogy ezen a szinten is kiemelkedő teljesítménnyel lesz a csapata hasznára. A végleges döntésünk előtt Jürgen Klopp beszélt Dominikkal, és az a beszélgetés még inkább növelte a klub iránti elkötelezettségét, motivációját.

A közösségi médiát is uralja a klubváltás, és tanulságos figyelni a reakciókat. Sokan büszkék rá, szurkolnak neki, mások aggódnak, nehogy csalódás legyen a vége, de sokan előre eldöntötték, Szoboszlai Dominik hibát követ el.
Ebben semmi meglepő nincs, sokan kétkedve fogadták, miért megy Salzburgba, még többen azt kommentelték, nincs keresnivalója sem a válogatottban, sem a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában pláne nem – nyilvánvalóan nagyon boldogok vagyunk, hogy Dominik minden kétkedőre rácáfolt. A helyzet hasonló, és a játékos felé áradó szeretet természetesen nagyon megható, tudjuk, rengetegen szurkolnak neki.

Érdekes helyzet, hogy meglehet, egy fiatal srác csak futballozni szeretne, de olyan magasságokba jut, hogy akár akaratán kívül példaképpé válik, meg kell felelnie általa nem is ismert embereknek – ez nem feltétlenül könnyű egy huszonkét éves sportolónak.
Sokat változott ezen a téren is. Felnőtt, felelősségteljes férfi lett, aki pontosan tisztában van a kötelezettségeivel és azzal, ami körülveszi. Azt gondolom, hogy sok normális szülő van, aki azt kívánja a fiának, érjen el hasonló sikereket, és amikor Dominikot a Liverpool mezében fényképezik, nem a fizetést látja, hanem a Székesfehérvárról idáig vezető utat. Ez egy hosszú, nehéz út, de Dominik a példa, hogy végig lehet rajta menni, idáig el lehet jutni, ez mindenkinek elérhető, de az elvégzett munkát kell ebben látni, azt követni, és remélem, egyre többen emiatt a rengeteg edzés, gyakorlás miatt tisztelik a futballistát.

Azért a nyolcas mez, a klubikon Steven Gerrard dressze nem kis terhet jelenthet.
Inkább óriási megbecsülést. Dominik édesapjával, Szoboszlai Zsolttal most is a Liverpool edzőközpontjában vagyunk, és hihetetlen érezni azt a hatalmas tiszteletet, amellyel Dominikot fogadták, kezelik. A Liverpool korábban Virgil van Dijk és Darwin Núnez megszerzéséért fizetett többet, a harmadik hely ezen a listán nagy dolog, kifejezi a klub szándékait. A nyolcas mez a tisztelet, a bizalom jele. Az elmúlt napokban rengeteget érezhettünk ezekből.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
2 órája

Szoboszlai a legfiatalabb 60-szoros válogatottunk – Albertet és Kocsist is megelőzve

Magyar válogatott
9 órája

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2025.11.11. 08:07

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
2025.11.10. 13:09

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
2025.11.10. 10:52

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.11.10. 07:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31
Ezek is érdekelhetik