Liverpool: Megfelelő a mentalitása… Sosem hallottam róla… – angol szurkolói reakciók a Szoboszlai-hírre

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 23:47
null
Az Anfield népe ismerkedik Szoboszlai Dominikkel (Fotók: AFP, Török Attila)
Mint megírtuk, Szoboszlai Dominik, a Leipzig magyar labdarúgója minden bizonnyal a Liverpoolban folytatja a pályafutását. A közelgő átigazolás természetesen lázban tartja a „vörösök” drukkereit, próbálják beazonosítani, kit is készül megszerezni csapatuk – íme, egy gyors gyűjtés a Liverpool Echo internetes kiadásának vonatkozó cikkéhez fűzött, trollkodásoktól sem mentes hozzászólásokból, valamint egy rövid szemle a Sport Bible gyűjtéséből!

 

Minty Breath: Huszonkét évesen csapatkapitánya a hazája válogatottjának, ez sok mindent elárul a fiú képességeiről, egyelőre elég ennyit tudnunk róla.

Guille: Korábban sohasem hallottam a srácról. Úgy tűnik, egyre inkább német orientációjú a bajnokságunk. Jó fizikumú középpályásokra van szükségünk, akik megoldják a labdabirtoklási és védekezési problémáinkat, nem tudom, hogy ez a srác megfelel-e majd ezeknek a követelményeknek. Mac Allister (a nemrég szerződtetett argentin világbajnok – A szerk.) például jó futballista, de képtelen megállítani az ellenfél játékot szervező futballistáit.

Dr420: Az eddig tapasztaltak alapján megfelelő a mentalitása. Mehetett volna a Newcastle-ba is, de Klopp keze alatt akart futballozni.

Pflc: Végre egy igazán jó képességű futballista a középpályára, és nem egy túlárazott játékos egy másik Premier League-klubból.
Válaszok: Nem túlárazott?! Most fizettek ki érte hatvanmillió fontot (hetvenmillió eurót – A szerk.), Maddison meg csak negyvenötbe került volna. Reménykedjetek, hogy jobb lesz, mint a legutóbbi lipcsei középpályásotok, aki ilyen sokat kóstált. (Ő a sokat sérült, a közelmúltban Brémába igazoló Naby Keita – A szerk.) (Silversun77) • Igen, Maddison egy húszassal olcsóbb lett volna, Tielemans meg ingyen jöhetett volna.. (depopkopite) • Igen, de az a két jómadár éppen most ejtette ki a Leicestert. (Billyedna)

depopkopite: Természetesen megfontoltabb választás lett volna a Premier League-ben már bizonyított örökmozgó középpályás, James Maddison szerződtetése húszmillióval kevesebbért. Nem is tettünk ajánlatot, akárcsak a másik „rókáért”, Tielemansért, aki ingyen ment a Villába, miközben a keretünk ordít a mélyítésért… Fogadok, hogy Willianért sem nyújtjuk ki a karunkat, pedig ő is szabad. Ők nem lesznek meg, viszont hozunk egy talán beváló játékost a partnerklubtól, egy gyengébb bajnokságból, továbbá egy új sportigazgatót… a Bundesligából. Uraim, higgyenek nekem, ez a két igazolás nem okoz majd álmatlan éjszakákat Artetának és Guardiolának.

BigPete8: Van a YouTube-on egy nyolcperces videó róla, aszerint tökéletes futballista.

Allgrasses: A Liverpool megnyeri a következő bajnokságot!

cott23: Korábban sohasem hallottam róla.
Válaszok: Kétlem, hogy ő meg hallott volna rólad (headlockfc). Klassz és pontos válasz, cott23! (kwaraz)

David Ornstein, a The Athletic munkatársa is megjövendölte Szoboszlai szerződtetését; az ő Twitter-bejegyzése alól a Sport Bible gyűjtögette össze a leginkább bizakodó hozzászólásokat.

„Ha hagyod, hogy nála legyen a labda a támadó harmadban, már be is bombázza; és mi ezt az embert tényleg szerződtetni fogjuk."

„Nagyon fontos erősítés a középpályán.”

„Nem akarom elkiabálni, de klasszis igazolásnak tűnik.”

„Szerintem ez a projekt nagyot fog szólni!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik