Mi lesz veled Újpest? Lázok János kulcsember lehet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.14. 17:13
null
Lázok János elhúzódó sérülése után az új idényben bemutatkozhat a liláknál (Fotó: MTI)
Eb után NB I! Vasárnap fejeződött be az Európa-bajnokság, hétvégén pedig már rajtol is a hazai labdarúgó-élvonal 2016–2017-es szezonja, amelyet szokásunkhoz híven négyrészes sorozatban vezetünk fel: bemutatjuk a csapatok keretében történt nyári változásokat, kitérünk a felkészülési meccsekre, és szavazás formájában olvasóink is elmondhatják véleményüket, melyik csapattól mit várnak. A harmadik részünkben a számos problémával küzdő Újpesttel, a három légióst igazoló Haladással és az Európa-ligában jól rajtoló MTK-val foglalkozunk.

CSŐSTÜL JÖN A BAJ – ÚJPEST

Újpesten a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet 2011-es érkezése óta arra várnak a drukkerek, hogy mikor lesz újra bajnokesélyes csapatuk (a 21. bajnoki aranyéremre pedig már 1998 óta). Az azonban már a mostani rajt előtt kijelenthető, hogy még legalább két évet várniuk kell…

Mint ismeretes, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kizárta a klubot a nyári és a téli átigazolási időszakból, így meglehetősen foghíjas kerettel kénytelen nekivágni a csapat az új idénynek.

Már csak azért is, mert az előző évad csapatából többen távoztak. Lencse László visszatért a Puskás Akadémiához, a kulcsembernek számító védő, Litauszki Róbert szerződése lejártával a lengyel Cracoviához szerződött, távozott a várhatóan Gyirmótra igazoló Filkor Attila is, Kabát Péter pedig visszavonult.

Érkezési oldalon új játékos nem szerepel, csak azok, akik az előző szezonban kölcsönben szerepeltek Újpesten, és maradtak, mert a klub álláspontja szerint az ő ügyüket nem befolyásolja a FIFA büntetése, mert őket már korábban regisztrálták a nemzetközi szövetség rendszerében, és az eltiltás csak az új regisztrációra vonatkozik. Ezért Újpesten úgy számolnak, hogy a középpályás Cseke Benjámin és a két védő Kecskés Ákos, illetve Nagy Tibor az új szezonban is náluk játszik, szerepelnek is az ujpestfc.hu-n megtalálható keretnévsorban. Más kérdés, hogy egyelőre a klub is hivatalos állásfoglalásokra vár, mert nem teljesen ugyanaz a helyzet a három labdarúgó ügyében. Mint azt az Újpesttől megtudtuk, Cseke biztosan játszhat az 1. fordulóban, esetében nincs kérdés. Az Atalantától ismét hazatérni szándékozó Kecskés ügyében azonban a FIFA, Nagy Tibor esetében pedig az MLSZ jelzésére vár a klub, az ő hétvégi játékuk ezért kérdéses (Nagy esete azért tér el a szintén az MTK-tól érkezett Csekéétől, mert neki az MTK-nál is lejárt a szerződése).

Többen viszont sérüléssel bajlódnak. A 24-es első keretből (a teljes keretet itt olvashatja!) négyen is. Közülük a csonthártyagyulladással bajlódóBalogh Balázsáll legközelebb a visszatéréshez, aki – ha minden jól megy –másfél hónap múlva pályára léphet. Jonathan Heriscombjával több probléma is volt tavasszal, a jobbhátvédként és belső védőként is bevethető futballista időigényes rehabilitációja miatt várhatóan szeptembertől tud csak újra együtt edzeni a csapattal. Mihailo Perovicsmárciusban szenvedett keresztszalag szakadást a válogatott mérkőzésén, a fiatal csatár külföldi rehabilitációja jól halad,ősszel már együtt edzhet a többiekkel. A térdműtéten áteső Kylian Hazard jó esetben novemberben állhat edzésbe.

Jó hír lehet viszont az újpesti szurkolóknak, hogy Lázok János, aki azt követően került a télen Újpestre, hogy a Vasasnál nem számoltak vele, elhúzódó sérülése után az új idényben bemutatkozhat a liláknál, ugyanis újra egészséges. Ráadásul a 31 éves, kétszeres válogatott támadóra fontos szerep hárulhat új klubjában, hiszen az Újpestnek Perovics hiányában nem maradt klasszikus csatára. Ezért nagy szükség lenne a támadósor több posztján bevethető Lázok góljaira, aki az NB I-ben legutóbb éppen egy éve, 2015. július 18-án talált a kapuba.

Az előzmények ismeretében nem is rossz az Újpest felkészülési mérlege, hiszen öt meccséből csak egyet veszített el a csapat, igaz, csak győzni is csak egyszer tudott, az NB II-es Budaörs ellen, míg az NB II-ben újonc Cegléddel is csak ikszelt.

Ugyanakkor a bajnokság első öt fordulójában közvetlen élcsapatokkal nem találkoznak a lilák, a Honvéd (otthon), a Diósgyőr (idegenben), a Paks (o), a Vasas (i) és a Gyirmót (o) ellen akár egy hosszabb veretlenségi sorozatot is megalapozhatnának. Más kérdés, hogy a stadionrekonstrukció miatt ősszel nem a Megyeri úton, hanem a Vasas pályáján, a Fáy utcában játssza majd a hazai meccseit az Újpest, ami újabb nehezítő körülmény lehet a sérülések és az átigazolásokból való kizárás mellett. Pedig, ha a lilák nemzetközi kupainduló helyen zárnák a szezont, most végre el is indulhatnának az adott sorozatban, mert egy másik nemzetközi eltiltásuk, amit korábban az UEFA-tól kaptak a licencügy miatt, lejár.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
A FIFA ÁTIGAZOLÁSI EMBARGÓVAL SÚJTOTTA AZ ÚJPESTET!
Emiatt egyelőre kérdéses, hogy a jelzett átigazolások megvalósulhatnak-e.

Részletek itt!»

Érkezők:
Cseke Benjámin
(MTK, kölcsön után végleg), Nagy Tibor (MTK, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós), Tóth Patrik (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Pávkovics Bence
Kiszemeltek: Novothny Soma (Napoli – Olaszország, legutóbb DVTK – kölcsönben)
Távozók: Filkor Attila (lejárt a szerződése), Kabát Péter (visszavonult) Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lencse László (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Tóth Patrik

AZ ÚJPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 2.
Külföldi edzőtábor: Ausztria (Grein), június 17–25.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 19., Steyr: Hajduk Split (horvát)–Újpest 1–1 (Angelov)
Június 21., Ybbs an der Donau: St. Pölten (osztrák)–Újpest 3–2 (Mohl, Andrics)
Június 24., Strasswalchen: FK Rosztov (orosz)–Újpest 2–2 (Bardhi, Andrics)
Július 2.: Újpest–Cegléd 0–0
Július 9.:Újpest–Budaörs 3–0 (Angelov, Balázs B., Gere)

ÍGÉRETES IGAZOLÁSOK, GYENGE FELKÉSZÜLÉSI EREDMÉNYEK – HALADÁS

A Mészöly Géza irányította Szombathelyi Haladás az előző szezonban – leginkább stabil védekezésének köszönhetően – szinte végig a felsőház tagja volt, s az utolsó európai kupaindulást érő helyen végző MTK mögött egy ponttal, az ötödik pozícióban zárt.

Ennek megfelelően vasi megyeszékhelyen nem volt nagy jövés-menés, a csapat magja egyben maradt, ám négy új játékos így is érkezett a csapathoz.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben az Újpest, a Haladás és az MTK?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Elsőként az előző szezonban az élvonaltól búcsúzó Békéscsaba egyik legjobbja, – a DVTK, az Újpest és a Vasas által is csábított – Ezequiel Calvente csatlakozott, ám a spanyol légiós, aki támadó középpályásként és szélsőként is bevethető, egyelőre egy évre kölcsönben érkezett a szombathelyi együtteshez. Mellette két holland játékos, a csatárként számításba vehető Sjoerd Ars és a középpályás Sjoerd Overgoor is a Haladásban folytatja a pályafutását. Előbbi 216 holland másodosztályú meccsén 125 gólt jegyez, míg utóbbi 113-szor lépett pályára hazája élvonalában. Negyedikként az MTK-nevelés Polgár Kristóf is a szombathelyi csapatot választotta: a 19 éves védő a Liverpool korosztályos csapataiból tért vissza Magyarországra.

A Haladástól távozott az előző szezonban alapembernek számító – 28 bajnokijából 26-on kezdőként pályára lépő és egy gólt jegyző – Thomas Wils, aki egy év légióskodás után visszatért a belga Lierse-hez. Mellette a 17 mérkőzésen három gólt elérő, ám sérülések miatt mindössze alig több mint 1000 játékpercet kapó Ugrai Roland is elhagyta a szombathelyi együttest: a 23 éves csatár a Diósgyőrben folytatja a pályafutását. A 2015–2016-os szezonban kiegészítő embernek számító Gyürki Gergő és Nagy Patrik kölcsönben egyaránt a másodosztályú Sopronban szerepel majd.

A szombathelyiek nyári programjában négy felkészülési mérkőzés és a két 2x30 perces Király-kupa-összecsapás szerepelt, sok sikerélményben azonban nem volt részük Halmosi Péteréknek. Az együttes ausztriai edzőtáborozása alatt 1–0-s vereséget szenvedett az orosz élvonaltól búcsúzó Dinamo Moszkvától és az osztrák ezüstérmes Rapid Wientől is. A folytatásban az ukrán első osztályú Sztal Dnyiprodzerzsinszk ellen sikerült egy 1–1-es döntetlent kicsikarnia a Haladásnak, majd a Király-kupán bronzérmet szereztek a vasiak, miután a Soprontól kikaptak, de az osztrák negyedosztályú SV Drassburgot 6–1-re legyőzték. Utolsó edzőmeccsükön – már az Eb-n remeklő Király Gáborral a kapuban – 2–0-ra kikaptak az orosz Tyerek Groznijtól.

A Haladás – az előző idényhez hasonlóan – ezúttal is a Ferencváros ellen kezdi a bajnokságot, ám szombaton – az egy évvel ezelőtti szezonkezdettel ellentétben – a bajnok otthonában lépnek pályára. Az FTC elleni kezdőcsapat összeállításánál Mészöly Gézának nem lesz egyszerű feladata, hiszen a súlyos térdsérülést szenvedő Jánvári Gábor fél évre kidőlt, míg a felkészülés végén Sjoerd Ars, David Williams és Schimmer Szabolcs is kisebb sérüléssel bajlódott, Fehér Zoltán, Katona Máté, Petró Balázs és Dudás Ádám pedig külön munkát végzett a csapattól.

A Rohonci úti stadion újjáépítése miatt az új szezonban is soproni albérletben játszó szombathelyiek a folytatásban az ideiglenes otthonukban fogadják az újonc Mezőkövesdet, majd a Honvéddal (otthon), az MTK-val (idegenben, Dunaújvárosban) és a DVTK-val (o) csapnak össze az első öt fordulóban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Sjoerd Ars (holland, NAC Breda – Hollandia), Lévai Gergő (Eberau – Ausztria), Sjoerd Overgoor (holland, SC Cambuur – Hollandia), Polgár Kristóf (Liverpool – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Grabant Bence (Sopron, ?), Grabant Péter (Sopron, ?), Hegedűs János (Budaörs), Jancsó András (Sopron, ?), Rácz Barnabás (Sopron, ?), Tihanyi Olivér (Sopron, ?), Tóth Martin (Sopron, ?), Török Milán (Sárvár, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Rácz Barnabás, Szőke Dániel, Tóth Máté
Kiszemeltek:

Távozók: Ugrai Roland (DVTK), Thomas Wils (Lierse – Belgium)
Kölcsönbe távozók: Devecseri Szilárd (ismét Mezőkövesd), Gyürki Gergő (Sopron), Nagy Patrik (Sopron)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Dudás Ádám, Medgyes Zoltán (Sopron), Szasa Popin (szerb, Sopron), Gyurján Bence, Leandro Martínez

A HALADÁS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 13.
Edzőtábor: Ausztria (Hinterstoder), június 20–26.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 22., Bad Wimsbach-Neydharting: Haladás–Dinamo Moszkva (orosz) 0–1
Június 26., Grieskirchen: Rapid Wien (osztrák)–Haladás 1–0
Június 29., Alsólövő (Unterschützen): Haladás–Sztal Dnyiprodzerzsinszk (ukrán) 1–1 (Williams)
Július 2., Király-kupa (2x30 p meccs): Haladás–Sopron 0–1
Július 2., Király-kupa (2x30 p meccs): Haladás–SV Drassburg (Darufalva; osztrák IV.) 6–1 (Williams 4, Iszlai, Calvente)
Július 9.,Tarcsafürdő (Bad Tatzmannsdorf): Haladás–Tyerek Groznij (orosz) 0–2

KIEGYENSÚLYOZOTTSÁG ÉS JÓ EL-RAJT – MTK

Az utóbbi időben a kiegyensúlyozottságáról ismert MTK-nál a téli, kissé talán meglepő – nem sokkal a tavaszi rajt előtt bejelentett – edzőváltás (László Csaba helyét Teodoru Vaszilisz vette át) után a nyár már ismét nyugalomban telt. Teodoru Vaszilisz csapata az előző szezonban a 4. helyen végzett, ami után nem is volt szükség jelentős átalakításokra a keretben.

A tavaly érkező cseh Marek Strestík Mezőkövesdre igazolt, de őt megfelelően pótolhatja az éppen az újonctól visszatérő Szatmári Lóránd. A kék-fehérek egy év kölcsön után végleg visszavásárolták a holland Heerenveentől Varga Szabolcsot, a Békéscsabától pedig Borbély Bálint érkezett. Ugyanakkor a szenegáli belső középpályás, Khaly Iyane Thiamtávozása érzékeny veszteség lehet, mert a Chicago Fire-nek kölcsönadott futballista alapembernek számított, őt kellene pótolnia Borbélynak.

Az MTK szurkolói a csapat nyári eredményeivel elégedettek lehetnek, hiszen az izraeli Beitar Jeruzsálem elleni meccset leszámítva hét mérkőzésen nem kapott ki a csapat, ötöt pedig meg is nyert, és a kazah Aktobéval szemben továbbjutott az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójából. A 2. körben csütörtökön az azeri Qabalával játszanak Kanta JózsefékGyirmóton.

A Hidegkuti-stadion építése miatt ugyanis a nemzetközi kupameccseit Gyirmóton, a bajnoki találkozóit pedig Dunaújvárosban rendezi a fővárosi gárda. Egészen szeptember 21-ig, akkor lesz ugyanis a portugál Sporting elleni stadionavató a Hungária körúton. Az ugyanarra a napra kisorsolt MTK–DVTK NB I-es mérkőzés helyszíne és időpontja így kérdéses (ezzel kapcsolatban az MLSZ-nek kell döntenie). Addig azonban az 1. fordulóban a Vasast, majd a Mezőkövesdet, a Haladást, a Videotont és a Fradit is Dunaújvárosban fogadhatja az MTK, miközben idegenben a Gyirmót, a DVSC és az Újpest ellen is pályára lép.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Varga Szabolcs
(SC Heerenveen – kölcsön után végleg), Borbély Bálint (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Korozmán Kevin (Soroksár), Szatmári Lóránd (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Hinora Kristóf, Forgács Péter, Takács Ronald
Kiszemeltek: Csiki Norbert
(szabadon igazolható, legutóbb Sisaket FC – Thaiföld), Vadász Viktor (Békéscsaba, próbajáték)
Távozók: Cseke Benjámin (Újpest, kölcsön után végleg), Hajdú Ádám (Bp. Honvéd), Horváth Péter (Sopron), Nagy Tibor (Újpest, kölcsön után végleg), Marek Strestík (Mezőkövesd), Szalai András (Paks)
Kölcsönbe távozók: Asztalos Dávid (Cegléd), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok), Tóth Ferenc (Vác)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

AZ MTK BUDAPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: május 30.
Külföldi edzőtábor: Ausztria, június 12–19.
MÉRKŐZÉSEK
Június 13., Leoben: MTK–Csukaricski (szerb) 3–0 (Torghelle, Nikacs, Strestík)
Június 15., Rohrbach an der Lafnitz: MTK–Csihura Szacshere (grúz) 3–1 (Szatmári L., Grgic, Szatmári I.)
Június 18., Bad Erlach: MTK–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 0–1
Június 24.: MTK–Zemplín Michalovce (Nagymihály; szlovák) 2–0 (Torghelle, Szatmári L.)
Június 25.: MTK–SK Senec (Szenc; szlovák III.) 2–0 (Szatmári I., Jakab)
*Június 30., Aktobe, El-selejtező:Aktobe (kazah)–MTK 1–1 (Torghelle)
*Július 7., Gyirmót, El-selejtező: MTK–Aktobe (kazah) 2–0 (Nikacs, Bese)
Július 8.: MTK–Szigetszentmiklós 1–1 (Szatmári I.)
*Július 14., 20.30, Gyirmót, El-selejtező: MTK–Qabala (azeri)
*Július 21., 19.00, Baki, El-selejtező: Qabala (azeri)–MTK
*Nemzetközi kupamérkőzések.

NB I 2016–17, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 16., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Újpest–Honvéd Budapest, Illovszky-stadion
Iványi Zoltán
18.00: Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
20.30: Ferencváros–Haladás (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
JÚLIUS 17., VASÁRNAP
18.00: DVSC-Teva–Paks Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
18.00: MTK–Vasas Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
Farkas Ádám
18.00: Videoton–DVTK (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
Andó-Szabó Sándor

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik