Felkészülés: az MTK csatára gólt szerzett a DVSC-ben

Vágólapra másolva!
2016.06.18. 16:07
null
Szakály Péter (fehérben) a Debrecen első szombati meccsén kapott lehetőséget (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC 2–1-re elveszítette az első szombati felkészülési mérkőzését a szlovákiai Zemplín Michalovcéval szemben. A debreceni együttes a második szombati meccset már 6–1-re megnyerte, és ezen a találkozón gólt szerzett az MTK csatára, Tóth Milán, aki próbajátékra érkezett a hajdúsági csapathoz. A kék-fehérek mindeközben Ausztriában 1–0-ra kikaptak az izraeli Beitar Jeruzsálemtől.

 

DVSC–MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE, 1. MÉRKŐZÉS

A Debrecen jól kezdte a mérkőzést, rögtön mezőnyfölényt harcolt ki, ennek ellenére az első félidő közepén Michal Hamulak góljával a nagymihályi csapat szerezte meg a vezetést (0–1). Hat perccel később egyenlített a Loki, Holman Dávid becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd gyönyörűen a bal felső sarokba bombázott (1–1).

Kondás Elemér vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott Horváth Zsoltra, Máté Péterre, Balogh Jánosra, valamint Takács Tamásra, aki részleges bokaszalag-szakadás miatt nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére.

Az 55. percben beállt Tóth Milán, az MTK csatára, aki próbajátékon vesz részt a DVSC-nél.

A hajrában a vendégek Pavol Bellás megszerezte a győztes gólt a vendégeknek, bár a Debrecen támadott többet (1–2). Az utolsó percben Holman révén döntetlenre menthette volna a meccset a Loki, ám 25 méteres lövését a nagymihályi kapus hárította.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
DVSC–MFK Zemplín Michalovce (szlovákiai) 1–2 (1–1)
Debrecen-Pallag. V:
Iványi
DVSC: Verpecz – Bokros, Szatmári, Mészáros N. (Nagy K., 80.), Barna – Djelmic, Szekulics, Szakály P. (Virág, 71.), Ferenczi J. (Bíró, 80.) – Holman – Kulcsár T. (Tóth M., 55.)
G: Holman (31.), ill. Hamulak (25.), Bellás (82.)

DVSC–MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE, 2. MÉRKŐZÉS

A második mérkőzésen nem kellett sokat várni az első találatra, hiszen a 10. percben már a Lokinál volt az előny. Tisza Tibor adott remek labdát Bereczki Dánielnek, aki néhány csel után 15 méterről a kapuba lőtt (1–0). Nyolc perccel később már kettővel vezetett a Debrecen, Tisza szögletét követően Varga József bólintott a hálóba (2–0) – olvasható a dvsc.hu beszámolójában.

A DVSC-nek még a szünet előtt sikerült tovább növelnie az előnyét. Tisza ugratta ki Karol Mészárost, aki elfutott a jobb oldalon, majd 15 méterről a hosszúba lőtt. Tisza Tibor tehát három gólpasszt adott az első félidőben (3–0).

A debreceni gólgyár a folytatásban sem állt le. A 64. percben Tóth Milán volt eredményes, 18 méterről talált be (4–0), majd ugyanő tíz perccel a vége előtt adott egy jó labdát Kertész Tamásnak, aki kicselezte a kapust, és a hálóba lőtt (5–0).

Ezzel még nem volt vége, a 85. percben egy szabadrúgás után Varga József fejelte tovább a labdát, Bíró Péter pedig a hálóba bólintott (6–0). A vendégek még szépítettek a végén: egy jobb oldali beadás után Bellás közelről lőtt a kapuba. A DVSC tehát 6–1-re nyerte meg a találkozót.

DVSC–MFK Zemplín Michalovce (szlovákiai) 6–1 (3–0)
Debrecen-Pallag. V:
Berke
DVSC: Radosevic – Jovanovic (Nagy K., 65.), Brkovics, Kinyik,Nagy Z. (Virág, a szünetben) – K. Mészáros (Bíró, a szünetben), Varga J., Ludánszki, Bereczki – Tisza (Kertész, 63.), Castillion (Tóth M., 55.)
G: Bereczki (10.), Varga J. (18.), K. Mészáros (43.), Tóth M. (64.), Kertész (80.), Bíró (85.), ill. Bellás (88.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL

Érkezők: Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros, ?), Nagy Kevin (Balmazújváros, ?), Sós Bence (Mezőkövesd), Szilvási Péter (Mezőkövesd), Varga Kevin (Balmazújváros, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Kovács Péter
Kiszemeltek:
Bokros Tibor (Balmazújváros), Botka Endre (Honvéd), Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton), Daru Bence (Zalaegerszeg), Milovan Petrovikj (macedón, FK Rabotnicski Szkopje – Macedónia), Tóth Milán (MTK)
Kölcsönbe távozók: Sós Bence (Mezőkövesd)
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, lejár a szerződése), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Ibrahima Sidibe (szenegáli, lejár a szerződése)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Varga József (Videoton)

A DVSC-TEVA NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
május 24.
Edzőtábor:
Mátraháza, június 13–17.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 11.: DVSC–Spartak Myjava (Miava; szlovák) 2–1 (Tisza 2)
Június 11.: DVSC–Spartak Myjava (Miava; szlovák) 2–3 (Takács T., Holman)
Június 18.: DVSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály; szlovák) 1–2
Június 18.: DVSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály; szlovák) 6–1
Június 23., 18.00: DVSC–Ruzomberok (Rózsahegy; szlovák)
Június 25.: DVSC–?
Július 2., 18.00: DVSC–Békéscsaba
Július 9.: DVSC–Mezőkövesd (még kérdéses)

MTK–BEITAR JERUZSÁLEM

Az MTK az első két ausztriai felkészülési mérkőzését megnyerte, a harmadikat azonban nagyon rosszul kezdte, hiszen a Beitar már az ötödik percben előnybe került a kék-fehérekkel szemben. A folytatásban Torghelle Sándor és Kanta József is veszélyeztette az izraeliek kapuját, de az MTK első félidőben nem tudott egyenlíteni.

Aztán a másodikban sem, bár a szünet után Teodoru Vaszilisz csapata többet támadott, mint ellenfele.

Az MTK ausztriai edzőtáborozása ezzel a mérkőzéssel befejeződött, a budapesti együttes vasárnap utazik haza.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Borbély Bálint
(Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Asztalos Dávid (Paks), Cseke Benjámin (Újpest?), Horváth Péter (Szolnoki MÁV?), Korozmán Kevin (Soroksár?), Szatmári Lóránd (Mezőkövesd), Tóth Ferenc (Vác?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Hinora Kristóf, Forgács Péter, Takács Ronald
Kiszemeltek: Rudolf Gergely
(szabadon igazolható, legutóbb Videoton)
Távozók: Hajdú Ádám (Bp. Honvéd), Nagy Tibor (Újpest)
Kölcsönbe távozók: Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia,?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Asztalos Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest)

AZ MTK BUDAPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: május 30.
Külföldi edzőtábor: Ausztria, június 12–19.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 13., Leoben: MTK–FK Csukaricski (szerb) 3–0 (Torghelle, Nikacs, Strestík)
Június 15., Rohrbach an der Lafnitz: MTK–Csihura Szacshere (grúz) 3–1 (Szatmári L., Grgic, Szatmári I.)
Június 18. 16.00, Bad Erlach: MTK–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 0–1

SLAVEN BELUPO–PAKS

A Paks kétszer 60 perces mérkőzést játszott Kaproncán a horvát bajnokságban legutóbb hetedik helyen végző Slaven Belupóval. A hazaiak 1–0-s előnnyel vonultak pihenőre, majd a második játékrészben további három gólt szereztek, így fölényesen nyerték meg a meccset.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Slaven Belupo Koprivnica–Paks 4–0
(1–0)
G:
Ejupi (23.), Buric (71.), Bogojevic (96., 111.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Haraszti Zsolt
(Videoton), Kemenes Szabolcs (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Jelena Richárd (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Koltai Tamás (Videoton – kölcsön után végleg), Kovács Gábor (DVTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Rodenbücher István (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint (érdeklődnek iránta: Vasas, Bolton – Anglia, Hearts – Skócia), Székely György (érdeklődnek iránta: Honvéd, Vasas), Kelemen Dávid (kölcsönadnák), Kővári Róbert (kölcsönadnák)

A PAKSI FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 8.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 11.: Kajdacs–Paks 0–16 (Bartha 3, Bajner 2, Bertus 2, Haraszti 2, Kulcsár 2, Balázs Zs., Kecskés, Nagy R., Kővári, Szekszárdi)
Június 18., Kapronca: Slaven Belupo Koprivnica (Kapronca; horvát)–Paks 4–0
Június 23., Ausztria: Maccabi Tel Aviv (izraeli)–Paks
Június 29., Budapest: Kisvárda–Paks
Július 2.: Bp. Honvéd–Paks
Július 5., 18.00, Telki: Paks–Ross County (skót)
Július 9., 16.00, Telki: Paks–Luton Town (angol IV.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik