nemzetisport.hu 2016.07.07 16:56

A világ egyik legfurcsább átigazolásán játékosokat is bukhat az Újpest

A magyar futball mindig is képes volt abszurd történeteket produkálni. Most belga közreműködéssel lehetünk szemtanúi az elmúlt évek egyik legfurcsább átigazolási történetének, aminek az lett a vége, hogy a FIFA egy évre kizárta az Újpestet az átigazolásból. Lássuk, mi áll az ügy hátterében!

Andrade egy NB I-es meccsen játszott az Újpestben, még a Haladás ellen (Fotó: Korponai Tamás)

 

A BÜNTETÉSRŐL

„A FIFA egy 2014 év eleji igazolás miatt azzal a sportfegyelmi szankcióval sújtotta klubunkat, hogy két, soron következő átigazolási időszakban klubunk nem regisztrálhat új játékosokat. A döntésről jelen átigazolási időszak kezdete előtt értesültünk, így az eltiltás a jelen és a következő, 2016–2017-es téli átigazolási időszakot érinti. A döntés ellen klubunk keresetet nyújtott be a Nemzetközi Sport Választottbírósághoz (CAS), kérve annak megváltoztatását, illetve felfüggesztését. Az érdemi bírósági döntés még nem született meg, ez az elkövetkezendő hetekben várható. A FIFA büntetésének felfüggesztésére irányuló kérelmünket a CAS elutasította, ez az oka annak, hogy a jelen átigazolási szezonban még nem tudtunk új játékost regisztrálni. Bízunk abban, hogy a CAS megváltoztatja a FIFA döntését, és megnyílik az út az új igazolások előtt” – adta hírül szerdai közleményében az Újpest FC.

A szerdai Újpest bejelentés számos kérdést felvet, ezeket igyekszünk megválaszolni.

MI ÁLL A HÁTTÉRBEN?

Az első és talán legfontosabb kérdés, hogy kinek az átigazolása miatt büntették meg a klubot. Ezt nem nehéz kitalálni, ugyanis a 2014 februárjában érkező kolumbiai Darwin Andradéval kapcsolatban már szerződtetésekor jeleztük, hogy jogilag nem minden stimmel (a sportfaktor.hu szerint is az Andrade-ügy áll a büntetés hátterében). Azért nem, mert kolumbiai klubja, a La Equidad már akkor közölte, hogy a játékossal élő szerződése van, és az engedélye nélkül utazott Európába.

MIÉRT AZ ÚJPESTET BÜNTETTÉK MEG?

A kolumbiai klubbal jogi vitába keveredő Andrade azonban azon az állásponton volt, hogy az a szerződés már nincs érvényben. Ezért igazolt a hivatalos közlés szerint először az Újpesthez hasonlóan a Duchatelet család érdekeltségébe tartozó egyik belga csapathoz, a Sint-Truidenhez januárban, és onnan szerződött egy hónappal később a lilákhoz.

Úgy tűnik viszont, hogy a belga klub anélkül szerződtette, hogy regisztrálta volna  a nemzetközi szövetség (FIFA) átigazolási rendszerében, az úgynevezett TMS-ben. Ezért bűnhődik most a futballistát a rendszerbe beregisztráló, és a játékengedélyét a nemzetközi szövetségtől kikérő Újpest, és nem a Sint-Truiden.

AZ ÉV ÜZLETÉBŐL AZ ÉV BUKÁSA?

Andrade problémás átigazolását már az is mutatta, hogy a FIFA nyárig ki sem adta a futballista játékengedélyét, éppen a kolumbiai klubbal folytatott jogi vita miatt. Ilyen esetekben azonban az a gyakorlat, hogy a jogi vita lezárultáig a labdarúgó ideiglenes játékengedélyt kap. Ezt adta ki a FIFA Játékos-státusz Bizottsága 2014. júliusában, az Újpest ezt július 23-án kommunikálta. Az MLSZ adatbázisa szerint Andrade 2014. július 17-én lett az Újpest szerződtetett labdarúgója, kilenc nappal később (július 26-án) pályára lépett Szombathelyen a Haladás–Újpest (0–1) bajnokin. Öt nappal a debütálása után, július 31-én viszont már arról adtunk hírt vele kapcsolatban, hogy az ugyancsak a Duchatelet család érdekeltségi körébe tartozó belga Standard Liege-hez utazott, amely augusztus 8-án hivatalosan előbb kölcsönvette, majd egy évvel később, a transfermarkt.de adatai szerint kétmillió euróért végleg meg is vásárolta a játékjogát.

Akkor a sajtó arról cikkezett, hogy az év üzletét kötötte meg az Újpest (már ha valóban volt pénzmozgás a belga és a magyar csapat között…), hiszen hivatalosan csak három hétig volt a játékengedélye a liláknál, ez alatt csupán egy bajnoki meccset játszott az NB I-ben, aztán – állítólag – milliókat kerestek rajta.

Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy az év átigazolásából az év bukása lesz. A FIFA ugyanis a La Equidadnak adott igazat az Andradéval folytatott jogi vitában, és ilyen esetekben az az általános gyakorlat, hogy a játékost a TMS-be regisztráló következő klubot is megbüntetik, még akkor is, ha annak az adott vitához nincs köze. Ezért szabtak ki büntetést az Újpestre. A lilák egyrészt azzal védekezhetnek, hogy a játékos a szerződéskötés előtt nyilatkozatban rögzítette, hogy az Újpesttől független vitája van a kolumbiai klubjával, másrészt arra is hivatkozhatnak, hogy Andrade még az Újpest FC Kft.-vel és nem a jelenlegi, Újpest 1885 Futball Kft.-vel állt szerződésben (ez utóbbi érvet gyengíti, hogy 2014. július 17-én, amikor az MLSZ-ben regisztrálták Andrade átigazolását, már az Újpest 1885 Futball Kft. működtette az NB I-es csapatot).

A FIFA-t azonban ezek az érvek nem hatották meg, még a jelenlegi átigazolási időszak előtt kizárta az Újpestet a következő két átigazolási időszakból. Most a CAS-on a sor, amely testület döntése azonban a várthoz képest csúszik. Mint klub közeli forrásból megtudtuk, a csúszás oka, hogy az Andrade kontra Equidad ügyet (amely miatt a védő is számíthat büntetésre) összevonták az Újpest beadványával, de a klub reményei szerint egy hónapon belül így is döntés születhet.

MI LESZ HA MARAD A BÜNTETÉS?

Kérdés, mi lesz, ha a büntetés érvényben marad, és az Újpest egy évig nem igazolhat játékost. Miképpen érinti ez az ügy a kölcsönjátékosokat, akár azokat akiket az Újpest vett kölcsön más klubtól, akár azokat akiket ő adtak kölcsön?

Az egyik jogértelmezési lehetőség szerint – nyilván ezt képviseli majd az Újpest – az eltiltás csak az új játékosok regisztrációjára vonatkozik, tehát a már a klubnál kölcsönben szereplő vagy a kölcsönből visszatérőkre nem. Úgy tudjuk, hogy ennek megfelelően az MTK-tól kölcsön után végleg megszerzett Cseke Benjámin és Nagy Tibor szerződtetésével nem is volt probléma, viszont az Atalantától a tervek szerint újra kölcsönbe érkező Kecskés Ákos átigazolását már nem hagyta jóvá a FIFA rendszere. Vagyis a nemzetközi szövetség nem biztos, hogy ugyanúgy értelmezi az eltiltást, ahogy az Újpest, vagyis ebben a kérdésben a magyar klubra nézve kedvezőtlen döntés esetén még biztosan jogértelmezésre lesz szükség a felek között.

Arról nem is beszélve, hogy a nyár egyik nagy igazolását is elbukhatja ezen ügy miatt az Újpest, ugyanis olasz forrásaink szerint már mindenben megegyeztek a vezetők a Napolival a legutóbb a DVTK-nál kölcsönben szereplő Novothny Soma szerződtetésével kapcsolatban, de most ez is kútba eshet. A hivatalos játékengedéllyel mindössze három hetet Újpesten tartózkodó Andrade ügye miatt…

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
A FIFA ÁTIGAZOLÁSI EMBARGÓVAL SÚJTOTTA AZ ÚJPESTET!
Emiatt egyelőre kérdéses, hogy a jelzett átigazolások megvalósulhatnak-e.

Részletek itt!»
Érkezők:
Cseke Benjámin
(MTK, kölcsön után végleg), Nagy Tibor (MTK, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós, ?), Tóth Patrik (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Pávkovics Bence
Kiszemeltek: Novothny Soma (Napoli – Olaszország, legutóbb DVTK – kölcsönben)
Távozók: Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország), Kabát Péter (visszavonult)
Kölcsönbe távozók:  –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lencse László (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs
(Cracovia Kraków, Lech Poznan – Lengyelország), Jonathan Heris (belga, Sint-Truiden – Belgium), Tóth Patrik

2020.02.24 22:16:42

Labdarúgó NB I L. P. I.

2020.02.24 13:35:06

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Nikolics megszenved az első gólért, megvan Petrjak első mesterhármasa. Szépségdíjas paksi találatok.

2020.02.24 11:45:05

Labdarúgó NB I KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

„Ritkaság, amikor valaki ennyire sikeres lesz és közben ilyen nagyszerű, szerény, közvetlen figura marad.”

2020.02.24 11:50:35

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

„A tudása emelte nagyon magasra, ám ez csak arra szolgált, hogy emberként igyekezzen minél többet átadni magából.”

2020.02.24 09:16:48

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

„Nem szeretem a reflektorfényt. De elfogadom, hogy most nem tudom kikerülni az interjút” – mondta az FTC elleni 3–0 után.