A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 20:54
null
Meglepetést okozott a Vasas (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó Mol Magyar Kupa 3. fordulójában a Vasas 4–1-es győzelemmel búcsúztatta a Puskás Akadémiát, az Ajka pedig 3–1-es sikerrel verte ki a Kisvárdát. A Videoton a Szentlőrinc, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Dorog ellen jutott tovább a legjobb 32 közé.

Ha ez így megy tovább, sima lesz – ez lehetett az ember érzése, ha látta a játéknap rangadójaként aposztrofált Vasas és a Puskás Akadémia kupacsatájának első perceit. Kilencven másodperc sem telt a mérkőzésből, az NB I-be jutásért teperő angyalföldiek kétszer is labdát veszítettek védőharmadukban – előbb Lamin Colley lőtt kapura, majd szögletet harcoltak ki a vendégek. Ez is jelezte, hogy összeszedettebben kell futballoznia a házigazdának, mint a másodosztályú bajnokságban, máskülönben vereséget szenved.

Erős Gábor vezetőedző együttese hamar kapcsolt: bár az első 20 percben szinte alig lépte át a felezővonalat, nagy hibát nem követett el, így átvészelte a találkozó azon időszakát, amikor a vendégek kezdeményeztek. A felcsútiak a meccs elején egyszer veszélyeztettek, Nagy Zsolt 11 méterről vállalkozott lövésre, a jobb alsó sarokba szánta a labdát, azonban az előtte helyezkedő Artem Favorovot találta telibe. A játékrész feléig kellett várni arra, hogy a Vasas kijöjjön a szorításból és akciókat vezessen, s miután játékosai felbátorodtak, időnként ügyesen járatta a labdát. 

A PAFC, mondhatni, belealudt a mérkőzésbe, és ez nem maradt büntetlenül. Jelzésértékű volt, hogy a 35. percben Tóth Milán dolgoztatta meg Szappanos Pétert, majd egy perccel később a válogatott kerettag kapus hozta a frászt a társaira azzal, hogy Urblík József lövésénél kipattant róla a labda, Radó András azonban a bal oldali kapufára lőtt. Az addig keveset játékban lévő Pethő Bence villanása már gólt eredményezett, Radó András okos passza után hét méterről higgadtan lőtte a labdát a jobb alsó sarokba.

Csettintésre megváltozott a játék képe, a 40. percben Lukács Dániel parádés csellel került a hazai védelem mögé, Mikael Soisalóhoz gurított, a finn szélső lövése után Uram János védett bravúrral. A 43. percben Cseke Benjámin ajándékozta oda a labdát a vendégeknek, az ígéretes kontratámadás végén ismét Soisalóra jött ki a figura, ám ezúttal a kaput sem találta el.

A Vasas négy gólt szerezve kiejtette Lukács Dánieléket (Fotó: Dömötör Csaba)

Alighanem úgy akarta folytatni a Puskás Akadémia a második félidőt, mint ahogyan az elsőt abbahagyta, csakhogy Wojciech Golla összeakasztotta a lábát Radó Andráséval, Csonka Bence játékvezető pedig tizenegyest ítélt – a 49. percben Tóth Milán magabiztosan értékesítette a büntetőt. A középkezdést követően rögvest szépíthetett volna a PAFC, Lamin Colley került ziccerbe, Uram János azonban védett. Ezután a Vasas előtt is adódtak lehetőségek, de a magasabb fordulatszámra kapcsoló felcsútiak szépítettek Artem Favorov találatával.

A vendégrohamok helyett meglepetésre újabb hazai gól következett: a korábbi „akadémista” Urblík József lecsúszó beadása megtréfálta Szappanos Pétert, a labda a bal oldali kapufa érintésével pattant a hálóba Otigba Kennethről. Az addig sem unalmas találkozó még inkább megélénkült: a 67. percben Németh András lesgólt szerzett, a 69. percben Dárdai Pál a kapu torkából lőtt a léc fölé, majd a 74. percben Szappanos Péter hárította bravúrral Otigba közeli lövését. 

A felcsúti kapus valamelyest jóvátette hibáját, a 80. percben ugyanis látványosan ütötte ki Tóth Milán csúsztatása után a labdát, ám nem sokkal később már tehetetlen volt, Pávkovics Bence fejjel vette be a kapuját. Ezzel eldőlt a párharc, a Vasas FC tetszetős, bátor futballal ejtette ki a Puskás Akadémiát – Erős Gábor vezetőedző maradéktalanul elégedett lehet remekül felkészített csapatával. 4–1

MOL MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
VASAS FC (NB II)–PUSKÁS AKADÉMIA FC 4–1 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1997 néző. Vezette: Csonka Bence (Kóbor Péter, Szert Balázs)
VASAS: Uram – Pávkovics, Hej, Otigba, Doktorics – Cseke (Kapornai, a szünetben), Hidi M. S. – Radó (Rab, 72.), Urblík J. (Zimonyi, 87.), Tóth M. (Ódor, 90.) – Pethő B. (Horváth R., 72.). Vezetőedző: Erős Gábor
PAFC: Szappanos – Maceiras (Nagy Z., 83.), Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Favorov, L. Duarte (Nissilä, 76.) – Soisalo (Dárdai P., 58.), Lukács D., Nagy Zs. – Colley (Németh A., 58.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Pethő B. (37.), Tóth M. (49. – 11-esből), Otigba (65.), Pávkovics (82.), ill. Favorov (57.)
MESTERMÉRLEG     
 Erős Gábor: – Büszke vagyok a csapatra, boldog vagyok a győzelem és a továbbjutás miatt. A legszebb álmomban sem gondoltam volna, hogy négy-egyre nyerünk. Az első húsz percben megilletődötten játszottunk, nem jöttünk ki a térfelünkről, ám utána feloldódtak a srácok, és úgy futballoztunk, mint terveztük. A végén fiesztahangulat alakult ki a stadionban, de nincs három gól különbség a két csapat között – szerencsénk is volt, az ellenfél sok helyzetet kihagyott, Uram János pedig nagyszerűen védett.
Hornyák Zsolt: – Ha a huszadik percben kettővel vezetünk, senki sem szólhatott volna egy árva szót sem, de mindent kihagytunk. Hat tiszta helyzetet legalább fel tudnék sorolni, ennyi lehetőséget elszalasztva nem érdemeltünk továbbjutást. El kell gondolkodnia pár játékosnak, magába kell szállnia, mert az eredmények nem jönnek maguktól.


A Kisvárda a másodosztályú Ajka otthonában gól nélküli döntetlennel fordult rá a második félidőre, a szünet után viszont hamar gólt kapott. Egy hazai kiugratást Szabó Máté próbált befejezni, de Kovács Marcell lábbal védett, azonban a kipattanó labdát Doncsecz Levente öt méterről a léc alá vágta. Mindössze hat perccel később megduplázódott az előny, Szabó Máté felívelését követően kavarodás alakult ki a vendégkapu előtt, ezt használta ki Tar Zsolt, aki közelről a kapuba fejelt. Bár Jasmin Mesanovic szépített, a hajrá elején Sejben Viktor cimbalomszögből bevette a kaput, így az NB II-es zöld-fehér csapat 3–1-gyel búcsúztatta élvonalbeli ellenfelét.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
FC Ajka (NB II)–Kisvárda Master Good 3–1
Gólszerző: Doncsecz (48.), Tar (54.), Sejben (80.), ill. Mesanovic (69.)
Dorogi FC (NB III)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 0–2
Gólszerző: Holman (30.), Borvető (69.)
Videoton FC (NB II)–Szentlőrinc SE (NB II) 3–0
Gólszerző: Varga R. (5., 71. – az elsőt 11-esből), Spandler (60.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Érdi VSE (NB III)–ETO FC 0–3
Gólszerző: Schön (46.), Gavrics (55.), Benbuali (70.)
VSC 2015 Veszprém (NB III)–Debreceni VSC 0–2
Gólszerző: Komáromi (35.), Bárány (63. – 11-esből)
Iváncsa KSE (NB III)–Kolorcity Kazincbarcika SC 0–1 – hosszabbítás után
Gólszerző: Eleke (98.)
Szajol KLK (vármegyei I.)–Paksi FC 1–5
Gólszerző: Szentmiklósi (53.), ill. Hahn (8.), Haraszti (26.), Böde (74., 85.), Pető M. (81.)
Hódmezővásárhelyi FC (NB III)–Diósgyőri VTK 1–3
Gólszerző: Tóth P. (39.), ill. Saponjics (26., 37. – mindkettőt 11-esből), A. Keita (73.)
Gyulai Termál FC (NB III)–Mezőkövesd Zsóry FC (NB II) 0–2
Gólszerző: Szalai J. (16., 32.)
FC Nagykanizsa (NB III)–HR-Rent Kozármisleny (NB II) 1–2
Gólszerző: Lőrincz B. (68.), ill. Babinszky (45+1.), Bíró M. (45+3.)
Füzesabony SC (NB III)–BVSC-Zugló (NB II) 0–4
Gólszerző: Horváth Sz. (25.), Hesz (42.), Székely (68.), Bacsa P. (74.)
Móri SE (megyei I.)–Budapest Honvéd FC (NB II) 1–4
Gólszerző: Varga B. (3.), ill. Baki (28.), Sigér Á. (47.), Kántor (62.), Kovács E. (89.)
Szolnoki MÁV FC (vármegyei I.)–ESMTK (NB III) 0–3
Gólszerző: Ladányi (6.), Gincsai (47.), Desnica (83.)
Majosi SE (NB III)–Gödöllői SK (NB III) 2–0
Gólszerző: Ángyán (33. – 11-esből), Keresztes Z. (90+3.)
Tiszafüredi VSE (NB III)–Putnok FC (NB III) 3–2
Gólszerző: Szerencsi (33., 90+3.), Horváth M. (34.), ill. Juhos (13.), Talpalló (89.)
Salgótarjáni BTC (vármegyei I.)–Tiszakécskei LC (NB II) 1–4
Gólszerző: Kerek (83.), ill. Ramos (12.), Horváth E. (35., 55.), Pataki (47.)
BFC Siófok (NB III)–MTK Budapest 1–7
Gólszerző: Gruber Á. (58.), ill. Németh K. (14., 17., 74.), Polievka (22.), Bognár I. (31., 89.), Fiáth (75. – öngól)
REAC (vármegyei I.)–Karcagi SC (NB II) 2–4
Gólszerző: Vidovics (31.), Mátrai-Zsurzs (90+1.), ill. Szekszárdi T. (18., 75.), Pap Zs. (70.), Kovalovszki (86.)
Szarvaskend SE (vármegyei I.)–Ferencvárosi TC 0–15
Gólszerző: Makreckis (13.), Yusuf (30., 56., 71., 84.), Levi (38.), Arzani (42., 51., 66.), Abu Fani (60., 73.), Gólik (63., 75., 86.), Gartenmann (69.)
Pécsi MFC (NB III)–Debreceni EAC (NB III) 0–2
Gólszerző: Török L. (15.), Lénárt (48.)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Nyíregyháza Spartacus FC 0–0 – 11-esekkel 4–2
Gyirmót FC Győr (NB III)–Aqvital FC Csákvár (NB II) 0–1
Gólszerző: Farkas A. (90+3.)
Swiss Krono-Vásárosnamény (vármegyei I.)–Zalaegerszegi TE FC 0–13
Gólszerző: Géci (8., 78. – mindkettő öngól), Skribek (12. – 11-esből), Joao Victor (30.), Bodnár (32.), Alegria (48.), Klausz (59.), Lima (61., 77., 80.), Da Silva (63.), Csonka (67.), Bitca (83.)
Eger SE (NB III)–Budafoki MTE (NB II) 0–2
Gólszerző: Selyem (31.), Varga Gy. B. (70.)
PTE-PEAC (NB III)–III. Kerületi TVE (NB III) 1–3
Gólszerző: Hawkins (58.), ill. Bencze (4. – 11-esből), Erdei G. (34.), Bozóki (54. – öngól)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Opus Tigáz Tatabánya (NB III)–Soroksár SC (NB II) 0–2
Gólszerző: Köböl (42.), Gálfi (80.)

A VASÁRNAPI PROGRAM
15.00: Kelen SC (vármegyei I.)–Tarpa SC (NB III) 
15.00: Mezőörs KSE (vármegyei I.)–Komárom VSE (NB III) 
15.00: Martfűi LSE (NB III)–Dombóvári FC (NB III) 
15.00: Sárvár FC (vármegyei I.)–Pilisi LK (vármegyei I.) 
16.15: Kecskeméti TE (NB II)–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
3 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
4 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
6 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
7 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
12 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
13 órája

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:38
Ezek is érdekelhetik