Női kézi-vb: Norvégia agyonverte Brazíliát, Románia győzelemmel zárt, újabb svéd blama

Vágólapra másolva!
2025.12.07. 22:00
null
Lorena Ostase nyolc gólt dobott Svájcnak (Fotó: IHF)
A női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó, azaz 3. fordulójában Norvégia megnyerte a IV. csoportot.

A magyar válogatottéval azonos középdöntős csoportban (I.) a kevesebb bevethető jó játékossal rendelkező svájciak látványosan elfogytak a vb végére, a románok már a félidőre kétszer annyi gólt lőttek, mint ellenfelük. Ráadásul a 37. percben egy lerohanás közben térdsérülést szenvedett az újonc legjobbja, Tabea Schmid, aki elsírta magát fájdalmában, alig tudott ráállni a jobb lábára, úgy kellett letámogatni a pályáról. A videózás után Elena Rosu kapott piros kapott fejre ütésért.

A románoknál a kapuban Bianca Curment újfent remek formában védett, és beállóban Lorena Ostase is szépen termelt. Keleti szomszédunk gólos győzelmével megszerezte a csoport harmadik helyét, míg Svájc sorozatban négy vereséggel zárta első vb-szereplését.

Szenegál és Japán szoros mérkőzést játszott egymással. Az első félidő nagy részében az afrikaiak vezettek, és a szünetben kétgólos előnyből várhatták a folytatást. A második játékrész elején azonban az ázsiaiak fordítottak, majd miután az ellenfelük a 45. percben újra magához ragadta az előnyt, ismét belehúztak, a 49. perctől kezdve pedig végig az ő nevük mellett állt több gól az eredményjelzőn. 

Japán így győzelemmel búcsúzik a világbajnokságtól – vasárnapi sikerükből Nakajama Kaho nyolc góllal vette ki a részét. Szenegál úgy utazhat haza, hogy a középdöntőben egyetlen mérkőzést sem tudott megnyerni – akár csak a IV. csoportban Dél-Korea, amely Csehországtól szenvedett vereséget. A biztosan kieső két csapat csatája során a koreaiak mindössze háromszor vezettek, egyszer a döntetlennel záruló első félidő hajrájában, kétszer pedig a második játékrész derekán – végül a csehek nyertek néggyel, soraikban a szombathelyi Valerie Smetkovával, aki négy gólt dobott.

Svédország a norvégok és a brazilok ellen elszenvedett vereségei után újabb pofonba szaladt bele: szoros, döntetlent hozó első félidő után négy góllal kikapott Angolától. A Győr skandináv játékosai közül Nathalie Hagman ötször, míg Linn Blohm egyszer volt eredményes, a debreceni Kristin Thorleifsdóttir szintén egyszer vette be az afrikaiak kapuját.

A csoportot a Brazíliát agyonverő, eddig veretlen Norvégia nyerte. Az északiak gyorsan állva hagyták riválisukat, a 10. percben már 8–2-re vezettek, majd 13–3-nál két számjegyű lett a különbség. A szünetig kicsit rendezte sorait a brazil gárda, de így sem volt esélye a felzárkózásra. A második félidőben folytatódott az egyenlőtlen küzdelem, a norvégok örömkézilabdát játszottak, a brazilok csak szenvedtek, 25–8 is volt az állás, a tizedik góljukat a 45. percben dobták.

Az olimpiai és Európa-bajnok skandináv együttesben a ferencvárosi Vilde Ingstad hatszor, a győri különítményből Emilie Hovden ötször, Veronica Kristiansen négyszer, míg Kristine Breistöl egyszer talált be. A dél-amerikaiknál a dunaújvárosi Kelly Rosa háromszor volt eredményes, a győri Bruna de Paula és a szombathelyi Milena Maria de Souza Menezes nem dobott gólt.

A negyeddöntőben a norvég csapat a montenegrói, a brazil pedig a német együttessel találkozik.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
I. CSOPORT (ROTTERDAM)
Szenegál–Japán 23–27 (13–11)
Ld: Ndiaye (6), ill. Nakajama (8)

Svájc–Románia 24–36 (9–18)
Ld: Gautschi (6), ill. Ostase (8)

MAGYARORSZÁG–Dánia 27–28 (15–13)
Ld: Simon (8), ill. Hansen (6)

    
1. Dánia

5

5

179–126

+53

10

2. MAGYARORSZÁG

5

3

1

1

145–125

+20

7

3. Románia

5

3

2

164–141

+23

6

4. Japán

5

2

1

2

126–137

–11

5

5. Svájc

5

1

4

118–155

–37

2

6. Szenegál

5

5

107–155

–48

0

AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

IV. CSOPORT (DORTMUND)
Dél-Korea–Csehország 28–32 (15–15)
Ld: Jongjong (8), ill. Cholevová (8)

Angola–Svédország 26–24 (10–10)
Ld: Paulo (8), ill. Lerby (6)

Norvégia–Brazília 33–14 (18–7)
Ld: Ingstad (6), ill. Do Nascimento és De Abreu (3-3)

    
1. Norvégia

5

5

174–  92

+82

10

2. Brazília

5

4

1

137–133

+4

8

3. Angola

5

3

2

133–135

–2

6

4. Svédország

5

2

3

140–146

–6

4

5. Csehország

5

1

4

116–152

–36

2

6. Dél-Korea

5

5

122–164

–42

0

A IV. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

 

 

Legfrissebb hírek

Klujber Katrin: Ha így játszunk a negyedöntőben, nehéz lesz az ellenfélnek

Kézilabda
58 perce

Golovin Vlagyimir: Megmutattuk, hogy komoly csapatok ellen is tudunk jól kézilabdázni

Kézilabda
2 órája

Egy jó lövésre voltunk a döntetlentől a vb-favorit Dánia ellen

Kézilabda
2 órája

Győri dán klubtársa túljárna Szemerey Zsófi eszén

Kézilabda
9 órája

„Ez vagyok én” – Tóvizi Petra kommentálta a róla készült kézi-vb-s fotókat

Kézilabda
12 órája

A középdöntős csoportelsőség a tét a világbajnoki címre esélyes Dánia ellen

Kézilabda
15 órája

Női kézi-vb: Montenegró parádés kapusteljesítménnyel ejtette ki Szerbiát, majd a spanyolok vereségével tovább is jutott

Kézilabda
2025.12.06. 20:10

Simon Petra délelőtt már jogból vizsgázott, és győzni akarásával négybe repítené a női kéziválogatottat

Kézilabda
2025.12.06. 16:51
Ezek is érdekelhetik