Élüzemből álomgyár – Jakus Barnabás publicisztikája

Nemrégiben a Váci út és a Lehel út között jártam az utam a macskaköves úton. Bár az ismert Vámosi János-dal lírai énjével ellentétben nem tartom magam örökifjú angyalföldi gyereknek, hét évet mégis eltöltöttem a XIII. kerületben, később gimnáziumba is oda jártam, így akad némi kötődésem a környékhez. Sőt, életem első NB I-es futballmérkőzését is a régi Illovszky Rudolf Stadionban éltem át, valamikor az ezredforduló környékén kimentünk édesapámmal egy bajnokira. A Vasas ellenfelére már nem emlékszem, arra viszont igen, hogy hamar kértem, sétáljunk át inkább a játszótérre, mert itt, az ódon lelátón bizony elég csúnyán beszélnek a bácsik, és a meccs sem igen köt le.

Azóta eltelt jó negyed évszázad. Mára én is olykor csúnyán beszélő „bácsivá” értem a lelátón, a régi Vasas-pályát – ahol anno Mészöly Kálmánék, Farkas Jánosék és Várady Béláék vezényletével éltek át száz csodát a Vasas-család tagjai – modern komplexum váltotta, a hajdani gyárak (és sporttelepeik) helyén irodaházak nőttek ki. A legújabb lakóparki, Duna-parti panorámás luxusingatlanok első vevői talán nem is sejtik, hol húzódott a hírhedt Tripolisz-negyed, amit, ha jót akart magának az ember, messziről elkerült. Szóval az egykor volt iparnegyed felkapott, lüktető és fejlődő városrésszé vált, és elnézve a látványterveket meg a néhai Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat vagy a Láng Gépgyár helyén zajló építkezéseket, Angyalföld felfelé ívelő tendenciája nem mostanában ér véget.

Ezzel ellentétes utat jár be a kerületi futballcsapat. Hiába van évek óta adva minden anyagi és infrastrukturális lehetőség, hiába szerződtettek korábban gólkirályokat (Feczesin Róbert, Radó András) és válogatott játékosokat (Pátkai Máté, Otigba Kenneth, Holender Filip, Baráth Botond…), a Vasas képtelen kitörni a másodosztályból. Pedig ilyen körülményekről (meg fizetésekről…) a kétezres években álmodni sem mertek a Fáy utcában.

A 2001-es bronzérmet követően egy évvel később már búcsúzott az élvonaltól az időközben nehéz anyagi helyzetbe kerülő együttes, amely aztán 2003 tavaszán meg is szűnt. A megmentő Kecskemétről érkezett, Jámbor János sietett a Vasas segítségére, és vele együtt a lila-fehérek NB I/B-s indulási joga is Angyalföldre költözött. Abban az időben ez bevett szokásnak számított, licencek vándoroltak például Szombathelyről Pápára, Siófokról Diósgyőrbe, és a sort még bőven lehetne folytatni…

A kecskemétiből lett Vasas rövidesen visszajutott az élvonalba, de nem sokáig tartott volna az NB I-es lét, csakhogy a 2005–2006-os idény végén kizárták a Ferencvárost, így megmenekült a legjobb kieső helyen végző csapat. Hat évvel később már elkerülhetetlenné vált a búcsú, a hatszoros bajnok a 2012-es alászállása óta csupán kétszer jutott vissza, de gyökeret eresztenie egyik alkalommal sem sikerült.

Saját nevelésű fiatalokra támaszkodva 2015 tavaszán összejött az osztályváltás, a tulajdonosi pozíciót ekkor a kudarcos egri „kirándulás” után visszatérő Jámbor János foglalta el. Tavaszra megérkeztek az erősítések, de így is kicentizte a bennmaradást a Vasas, az utolsó fordulóban sikerült kiharcolnia az MTK legyőzésével.

A következő idény váratlanul jól alakult, kilenc éve gyakran zsongott a sarki utcabál és zengett a győzelem dala a Béke tér környékén. A német Michael Oenning meglepetéscsapatot épített a XIII. kerületben, ahol Vida Máté, Berecz Zsombor, Hangya Szilveszter és Kleisz Márk is felhívta magára Bernd Storck szövetségi kapitány figyelmét. Az akkorra jócskán elöregedő Illovszky-stadiontól szépen búcsúztak Ferencziék, ekkor úgy tűnt, sikerkorszak köszönthet be a Fáy utcában (ne feledjük, ekkor lett bajnok a Kispest, és lett második a Videoton, mára mindhárman a másodvonalban szerepelnek). Az optimista szurkolók egy csoportja levélben kérte, növeljék meg az épülő stadion befogadóképességét… „Legyen nyolcezres az Illovszky-stadion is, hogy adott esetben hazai környezetben játszhassunk nemzetközi kupameccset” – fogalmazták meg igényüket a drukkerek.

Az építkezés miatt ideiglenesen egy kerülettel arrébb, Újpestre költöztek az angyalföldiek, de az is előfordult, hogy a rivális kispestiek pályáját kellett kibérelniük. Az otthontalanság rányomta bélyegét a 2017-es tavaszra, ám az idény végén a bajnokságban bronzérmes, a kupában második lett a Vasas. Ennek meg is lett a böjtje – talán túl hamar jött a siker?

Mert amíg 2017 nyarán az Európa-liga selejtezőjének sorsolását, egy évvel később már az NB II-es bajnokság beosztását várhatták Vasasnál, ráadásul ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kulcsemberek jelentős része elhagyta a süllyedő hajót. Hiába hajrázott nagyot 2019 tavaszán Szanyó Károllyal a csapat, a remélt azonnali visszajutás elmaradt. Az ősz sem alakult a legfényesebben, pedig némi csúszással ugyan, de elkészült az új (de nem bővített befogadóképességű) stadion, így több mint két és fél év után hazaköltözhetett a futballklub.

Amely szinte napra pontosan hat éve újabb fordulóponthoz érkezett. 2019 decemberében ugyanis véget ért a második Jámbor-éra Angyalföldön, következhetett a Nagy-korszak. „Bízom abban, hogy ezt a nagy múltú egyesületet régi rangjára tudjuk ismét emelni” – fogalmazott akkor a többségi tulajdonossá vált Nagy György, míg az új ügyvezető (és kisebbségi tulajdonos) Nagy Miklós megígérte, mindent elkövet annak érdekében, hogy a Vasas Futball Club ismét a tradícióihoz méltó helyet foglalja el a futballtérképen.

„Így lettünk mi élüzemből álomgyár” – énekli Fenyő Miklós az Angyalföldi pálmafák című dalában, és ez tökéletesen igaz a Vasas elmúlt hat évére is. A szép ígéretekkel ellentétben nem sikerült régi rangjára emelni az egyesületet.

A kifejezetten kedvező körülmények ellenére ez az időszak egyelőre csupán a nevében lett Nagy. Jámbor regnálása alatt kisebb költségvetéssel, leromlott állapotú stadionban, majd albérletben sokkal jobb eredményeket ért el az együttes, mint 2020 eleje óta bármikor. Pedig nem lehet azt mondani, hogy az új vezetőség sajnálta volna a pénzt: a klub létesítményei kiválóak, van szép akadémiája is Pasaréten, emellett úgy vették a jó nevű, ígéretes előéletű futballistákat, mint egyszeri vevő a néhai Fáy utcai piac portékáit… Ehhez képest egyetlen élvonalbeli idényt (2022–2023) tud felmutatni a csapat, amely során lényegében esélye sem volt, hogy megragadhasson az NB I-ben. Pedig még a kupában is kedvező sorsolást kapott, a másodvonalbeli Budafokot kellett volna búcsúztatnia a döntőért. Nem sikerült.

Álnaivitás lenne azt gondolni, hogy a külföldről hazahívott vagy élvonalból hozott futballisták a Vasas-szív vagy az angyalföldi kötődés miatt szerződtek a másodosztályú piros-kékekhez, ehhez képest mégsem sikerült hosszú távon azt a formát mutatni, ami indokolná a sok számjegyű fizetést. Bizonyára a paksi színmagyar és a maga sajátos módján a határainkon belül sikeres modell lehetett a példa Nagyék előtt, de amíg a tolnaiak szisztematikusan építkeznek, nem kapkodva döntenek, és él a bizalom az edző iránt, addig ez az angyalföldiekre nem mondható el.

Ebben a hat évben csupán egyetlen edző dolgozhatott végig egy teljes idényt, Kuttor Attilával össze is jött a feljutás 2022-ben. Előtte ifjabb Bene Ferenc, Schindler Szabolcs, utána Kondás Elemér, Desits Szilárd, Gera Zoltán és Pintér Attila is megfordult a kispadon, de egyikük sem hozta meg a várt áttörést és ugyan most Erős Gáborral feljutó, azaz a második helyen áll a csapat, nincs magabiztosságra okot adó előny a riválisokkal szemben az őszi szezon végén elszenvedett két vereség miatt.

A Vasasnál bebizonyosodott a modern futball egyik alapigazsága: attól, hogy valahol hirtelen sok pénz lesz, nem jelenti azt, hogy azonnal jön a siker is. A nagyobb anyagi lehetőségektől önmagában véve nem lesz eredményesebb a futball, az erőforrásokat tudni kell hatékonyan felhasználni, előbb legyen teljesítmény, utána jöhet majd a honorárium. Több helyről lehetett hallani, hogy nem mindig megfelelő a játékosok motivációja, mert osztályváltás esetén az élvonalban már nem mindegyikükre számítanának, s akkor ugrik a pénz.

Nagyék eddig sem a pályán, sem a kispadon, sem a klubházban nem találták meg a modern kori Illovszky Rudolfot és Mészöly Kálmánt, akik megkaphatnák a megfelelő időt és bizalmat a nyugodt munkára. És persze nem jönne rosszul egy 21. századi Várady Béla vagy Farkas János…

Vajon vannak egyáltalán ilyen tudású és személyiségű futballisták és sportvezetők manapság a Váci út és a Lehel út között?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!