Eb 2020: A labda megtartásában még erősödni kell – Bölöni

Vágólapra másolva!
2021.06.20. 09:07
null
Bölöni László remek eredménynek tartja a franciák elleni 1–1-et
A Nemzeti Sport szakértője, Bölöni László remek eredménynek tartja az 1–1-et, és örülne, ha a kapu előtt a következő meccsen még hatékonyabb lenne a válogatott.

 

„Kezdjük a pozitívumokkal! – mondta Bölöni. – Ami a lelki faktort, a motivációt illeti, a portugáloktól elszenvedett vereség után a játékosok sikerrel újraépítették magukban. Ehhez az újból jelesre vizsgázó szurkolótábor is besegített, mégpedig az első pillanattól az utolsóig. A másik pozitívum, a csapatban több egyensúlyt láttam ebben a felállásban, mint az előzőben, ami egyértelműen a középpálya érdeme. Továbbá ez alkalommal már nem csak egy labdarúgó volt, aki a jó teljesítménynél többet nyújtott, szerintem a portugálok ellen csupán Gulácsi Péter produkált extrát, ezen a mérkőzésen a nemzetközi szintet igazoló kapus mellé felsorakozott Szalai Attila és Kleinheisler László, aki a sebességével, átütő erejével gyakran zavarba hozta Paul Pogbát, továbbá a fegyelmezett játék is erőssége volt a válogatottnak. Engem ugyanakkor zavar, hogy csakúgy, mint kedden, ezúttal is sok helyzetet, nagy helyzetet dolgoztak ki a kapunk előtt. Ezen el kell gondolkodni, amikor a védekezést elemzik a válogatott szakemberei.”

„A magyar válogatott olyan csapat, amely zavarba hozhat sok nála magasabban jegyzett együttest, ugyanakkor továbbra is azt mondom, a labda megtartásában még erősödnie kell. A magasabb európai szint, ahova vágyunk és ahova szeretnénk, hogy eljusson a csapat, megkívánja, ha van lövésre lehetőség, akkor lőjünk, de úgy, hogy a labda eltalálja a kaput. Persze ez hosszabb gyakorlási folyamat, amely lassan ugyan, de kialakítható. Aggasztó a csapatkapitány Szalai Ádám kiválása. Nem tudom, mennyire súlyos a probléma, a válogatottnak fontos, hogy mielőbb újra futballozhasson. Azt hiszem, van olyan támadó a keretben, aki az egy az egy elleni játékban képes megvillanni, kíváncsi lennék például Holender Filip játékára – vajon az ő pályára küldése meglepetést jelentő megoldás lenne-e a magyar együttes támadófutballját tekintve…?”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette:M. Oliver (angol)
Magyarország:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai.Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
Franciaország:
Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Németország 2–4 (C. Ronaldo 15., Diogo Jota 67., ill. Rúben Dias 35. – öngól, Guerreiro 39. – öngól, Havertz 51., Gosens 60.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
3. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

A KÉT CSAPAT JÁTÉKOSKERETE

MAGYARORSZÁG – VÉGLEGES KERET (25 fő)
KAPUSOK: 22 – Bogdán Ádám
(Ferencváros), 12 – Dibusz Dénes (Ferencváros), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
26 – Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), 21 – Botka Endre (Ferencváros), 5 – Fiola Attila (Mol Fehérvár), 3 – Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 14 – Lovrencsics Gergő (Ferencváros), 6 – Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10 – Cseri Tamás (Mezőkövesd), 11 – Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia), 15 – Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), 7 – Loic Nego(Mol Fehérvár), 13 – Schäfer András (DAC – Szlovákia), 18 – Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: 25 – Hahn János (Paksi FC), 23 – Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), 20 – Sallai Roland (Freiburg – Németország), 24 – Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), 9 – Szalai Ádám (Mainz – Németország), 19 – Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), 17 – Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

FRANCIAORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: 1 – Hugo Lloris
(Tottenham – Anglia), 16 – Steve Mandanda (Marseille), 23 – Mike Maignan (Lille)
VÉDŐK: 2 – Benjamin Pavard (Bayern München – Németország), 24 – Léo Dubois (Lyon), 4 – Raphaël Varane (Real Madrid – Spanyolország), 15 – Kurt Zouma (Chelsea – Anglia), 3 – Presnel Kimpembe (PSG), 5 – Clément Lenglet (Barcelona – Spanyolország), 21 – Lucas Hernandez (Bayern München – Németország), 18 – Lucas Digne (Everton – Anglia), 25 – Jules Koundé (Sevilla – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 13 – N'Golo Kanté (Chelsea – Anglia), 6 – Paul Pogba (Manchester United – Anglia), 14 – Adrien Rabiot (Juventus – Olaszország), 12 – Corentin Tolisso (Bayern München – Németország), 17 – Moussa Sissoko (Tottenham – Anglia), 8 – Thomas Lemar (Atlético Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: 26 – Marcus Thuram (Mönchengladbach – Németország), 20 – Kingsley Coman (Bayern München – Németország), 10 – Kylian Mbappé (PSG), 7 – Antoine Griezmann (Barcelona – Spanyolország), 9 – Olivier Giroud (Chelsea – Anglia), 19 – Karim Benzema (Real Madrid – Spanyolország), 22 – Wissam Ben Yedder (Monaco), 11 – Ousmane Dembélé (Barcelona – Spanyolország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik