A cserék hozták össze a győzelmet a Celta Vigónak a Valencia ellen

T. Z.T. Z.
2026.04.05. 18:33
null
A Celta Vigo elhozta a három pontot a Mestallából (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 30. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Celta Vigo idegenben 3–2-re legyőzte a Valenciát.

Nagyszerűen kezdődött a húsvétvasárnap délutáni mérkőzés a Valencia számára, csupán 11 perc telt el a mérkőzésből, amikor Guido Rodríguez egy pontos lövéssel már meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak, akik 45 percnyi játék után is előnyben voltak, és a látottak alapján úgy tűnt, be is gyűjthetik a három pontot.

A második félidőben azonban pár perc leforgása alatt nagyon rosszra fordult a Valencia helyzete: az 55. percben előbb Ibaix Moriba egy kipattanóból egyenlített, majd négy perccel később a csereként beállt Fer López is betalált, így a vendégek megfordították a mérkőzést, mi több, a 80. percben egy másik csereember, Williot Swedberg is feliratkozott a góllövők közé – így a Valencia kétgólos hátrányba került a hajrára.

A 92. percben Guido Rodríguez megszerezte a második gólját is, hátra volt még három perc, az egyenlítő gólt azonban már nem tudta megszerezni a Valencia. A mérkőzés összképe alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, a helyzeteivel jobban sáfárkodó Celta Vigo azonban elhozta a három pontot a Mestallából.

SPANYOL LA LIGA 
30. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Valencia–Celta Vigo 2–3 (G. Rodríguez 11., 90+3., ill. Moriba 55., Fer López 59., Swedberg 80.)
Getafe–Athletic Bilbao 2–0 (L. Vázquez 14., Satriano 90+)
KÉSŐBB
18.30: Oviedo–Sevilla (Tv: Spíler2)
21.00: Alavés–Osasuna (Tv: Spíler2)

A TOVÁBBI PROGRAM
Hétfőn játsszák
21.00: Girona–Villarreal (Tv: Spíler2)
Szombaton játszották
Betis–Espanyol 0–0
Mallorca–Real Madrid 2–1 (Morlanes 41., Muriqi 90+1., ill. Militao 88.)
Real Sociedad–Levante 2–0 (Martín 19., Méndez 83.)
Atlético Madrid–FC Barcelona 1–2 (Giu. Simeone 39., ill. Rashford 42., Lewandowski 87.)
Pénteken játszották
Rayo Vallecano–Elche 1–0 (Nteka 74.)
Kiállítva: Bigas (Elche, 39.)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Barcelona30251480–29+51 76 
2. Real Madrid30223564–28+36 69 
3. Villarreal29184754–34+20 58 
4. Atlético Madrid30176750–30+20 57 
5. Betis301112744–37+7 45 
6. Celta Vigo301111844–37+7 44 
7. Real Sociedad301181146–45+1 41 
8. Getafe301251327–31–4 41 
9. Espanyol301081236–44–8 38 
10. Athletic Bilbao301151432–43–11 38 
11. Osasuna291071234–35–1 37 
12. Rayo Vallecano308111129–35–6 35 
13. Valencia30981334–45–11 35 
14. Girona298101131–44–13 34 
15. Alaves29871430–41–11 31 
16. Sevilla29871437–49–12 31 
17. Mallorca30871536–48–12 31 
18. Elche306111338–47–9 29 
19. Levante30681634–50–16 26 
20. Oviedo29491620–48–28 21 

 

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Tét nélküli meccsen, szurkolói tiltakozás közepette verte a már kiesett Oviedót a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 23:24

Nem bírt egymással a Rayo és a Valencia, döntetlen a Girona–Real Sociedadon is

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik