„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.05.20. 23:37
Unai Emery, az Európa-liga császára (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Aston Villa 3–0-ra legyőzte a Freiburgot az Európa-liga szerdai, isztambuli döntőjében. A meccset követően a főszereplők értékeltek.

 

Unai Emery, az Aston Villa menedzsere: – Nagyon boldog vagyok! Minden összeállt: extrán motivált és koncentrált volt a csapat, a szurkolók végig támogattak minket, mi értük játszottunk, fantasztikus. Több mint negyven éve várt egy ilyen sikerre a Villa, végre összejött, örülök, hogy részese lehettem – mondta az ötödik Európa-liga-címét szerző baszk vezetőedző, aki természetesen erről a rekordról is szót ejtett. – A Sevillánál kezdődött mindent, ott tanítottak meg rá, hogyan kell végigmenni egy ilyen sorozaton. Velük háromszor, a Villarreallal egyszer nyertem ezelőtt, de az Arsenallal is összejött egy döntő. Azt hiszem, kijelenthető, hogy egy ilyen meneteléshez elengedhetetlen a stabil háttér, a jó vezetőség és stáb, valamint a fantasztikus játékoskeret.

Youri Tielemans, az Aston Villa első góljának szerzője: – Hullámvasút volt ez az idény. Pocsékul kezdtünk, majd most itt vagyunk. Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk, csodálatos ez az egész.

Morgan Rogers, a két gólpasszt kiosztó Aston Villa-középpályás: – Nehéz ezt az érzést szavakba önteni. Rengeteget dolgoztunk ezért, s most elértük, amit akartunk. Klubtörténelmet írtunk, hihetetlen pillanat ez a játékosok, a stáb és a szurkolók számára.

Európa-liga
1 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Az angolok az első félidő végén kétszer is betaláltak, ezzel el is döntötték a lényegi kérdéseket. A Freiburg helyzetekig is alig jutott el a döntőben.

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
FREIBURG (német)–ASTON VILLA (angol) 0–3 (0–2)
Isztambul, Besiktas Stadion, 37 324 néző. Vezette: Letexier (francia)
FREIBURG: Atubolu – Kübler (Makengo, 73.), Ginter, Lienhart (Rosenfelder, 61.), Treu – M. Eggestein, Höfler (Höler, 61.) – Beste (Günter, 86.), Manzambi, Grifo (Scherhant, 73.) – I. Matanovic. Vezetőedző: Julian Schuster
ASTON VILLA: E. Martínez – Cash, Konsa, Lindelöf (Amadou Onana, 66.), Pau Torres (Mings, 88.), Digne (Maatsen, 81.) – McGinn, Rogers, Tielemans (Douglas Luiz, 88.), Buendía (Sancho, 81.) – Watkins. Menedzser: Unai Emery
Gólszerző: Tielemans (42.), Buendía (45+3.), Rogers (58.)

Legfrissebb hírek

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
1 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
1 órája

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
4 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
7 órája

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
11 órája

„Egyetértek, 2–1 után megrogytunk” – Arne Slot a Liverpool 12. bajnoki veresége után

Angol labdarúgás
2026.05.16. 11:39

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43
Ezek is érdekelhetik