Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

2026.05.15. 09:32
Fotó: Getty Images
Kylian Mbappé közölte, edzője szerint jelenleg ő negyedik számú támadó a Real Madrid labdarúgócsapatában.

A világbajnok francia csatár azután nyilatkozott erről, hogy nem volt kezdő csütörtök este, amikor a királyi gárda hazai pályán 2–0-ra nyert a Real Oviedo ellen. Mbappé sérülés miatt kihagyta a múlt vasárnap barcelonai el Clásicót, melyen a katalán együttes biztossá tette 29. bajnoki címét, csütörtökön viszont elmondása szerint már rendben volt, készen állt a játékra. Álvaro Arbeloa ugyanakkor Vinícius Júniornak és Gonzalo Garcíának szavazott bizalmat, a francia csatár a 68. percben állhatott be.

„Százszázalékos az állapotom, azért nem játszottam, mert az edzőnél negyedik számú támadó vagyok (Franco) Mastantuono, Vini és Gonzalo mögött – mondta újságíróknak Mbappé, aki azt is hozzátette, el kell fogadni az edző döntését. – Nincs semmi gondom Arbeloával. El kell fogadni az edző filozófiáját, és jobban kell teljesítenem, hogy Vini, Gonzalo és Mastantuono helyett játszhassak.”

A szurkolók egy része elfordult Mbappétől, és csütörtöki pályára lépésekor ki is fütyülték. A drukkerek az elkötelezettségét vitatják, az nem tetszik nekik, hogy a francia futballistát Szardínián látták nyaralni, miközben combizomsérüléséből lábadozott, csapata pedig a Barca elleni klasszikusra készült. A támadó ezzel kapcsolatban korábban azt mondta, a klub engedélyezte neki az utazást. Sajtóértesülések szerint csapattársaival is megromlott a viszonya, többen úgy vélik, hogy a francia különleges bánásmódban részesül a klubnál.

Arbeloa azt mondta, szóba sem jöhetett, hogy a kezdőbe állítsa Mbappét, miután kihagyta a barcelonai rangadót, ugyanakkor cáfolta, hogy mondott volna olyat, hogy negyedik számú csatárként számít rá.

„A mérkőzés előtt beszéltem vele. Fogalmam sincs, hogyan értelmezte, amit mondtam neki – nyilatkozott a spanyol edző az újságíróknak. – Számomra teljesen egyértelmű a helyzet, egy olyan játékos, aki négy nappal ezelőtt nem ülhetett a kispadon, nem kezdhet. Különösen azért, mert ez nem döntő, nem élet-halál kérdés.”

Arbeloa hozzátette, hogy Mbappé vasárnap a Real Madrid sevillai mérkőzésén már a kezdőcsapatban fog szerepelni.

A 27 éves francia játékos – aki bekerült hazája utazó keretébe a június 11-én kezdődő világbajnokságra – 2024 óta játszik a királyi együttesben, a mostani idényben 41 mérkőzésen 41 találatot szerzett és hat gólpasszt adott.

A csütörtöki mérkőzésen Florentino Pérez klubelnöknek is szembe kellett néznie szurkolói kritikával.

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
11 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
21 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 00:19

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12