Kiütöttük az észteket, 13 éve senkitől nem látott bravúr kell Hollandiában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.10. 19:24
null
Németh Krisztián első válogatott gólját ünnepli (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott 5–1-re legyőzte Észtországot a világbajnoki selejtezősorozat D-csoportjának 8. fordulójában. Mivel a románok kikaptak a törököktől, a hollandok megverték Andorrát, így ismét saját kezünkben a sorsunk, csakhogy Hollandiában kellene győznünk...

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA!


A mieinknél a bukaresti kezdőcsapatból az észtek elleni vb-selejtezőn kimaradt a kezdőből Lipták Zoltán, az eltiltott Korcsmár Zsolt és a sérült Varga József. A románok ellen hatalmasat hibázó Guzmics Richárd továbbra is a kezdőcsapat tagja, kimaradt viszont Szalai Ádám, Böde Dániel mellé Németh Krisztián került be a csatársorba.A két kiesett belső középpályás helyén Hajnal Tamás és Elek Ákos kezd.

A kezdőcsapatban a Guzmics, Kádár a kilencedik belső védőkettős a 2010. augusztus óta tartó Egervári-érában (az eddigi nyolc: Juhász–Lipták, Juhász–Vanczák, Korcsmár–Lipták, Juhász–Korcsmár, Mészáros–Korcsmár, Mészáros–Juhász, Guzmics–Korcsmár, Guzmics–Lipták). Laczkó kilenc meccs után került vissza a kezdőbe, legutóbb Andorra ellen volt a pályára kifutó tizenegy tagja.

Közben már tart a csoport másik meccse,melyen a törökök Burak Yilmaz fejesével a vezetést is megszerezték a 22. percben: Románia–Törökország 0–1 – ÉLŐ közvetítésünket itt olvashatja!

Nem voltak sokan a lelátón, de azért akadtak lelkes drukkerek (Fotók: Török Attila)
Nem voltak sokan a lelátón, de azért akadtak lelkes drukkerek (Fotók: Török Attila)

Elkezdődött a Magyarország–Észtország vb-selejtező!

KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS LEGJOBB KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: SZABÓ MIKLÓS ÉS TÖRÖK ATTILA)
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS LEGJOBB KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: SZABÓ MIKLÓS ÉS TÖRÖK ATTILA)

A 4. percben rögtön két támadást is feljegyezhettünk. Előbb Bogdán Ádám húzott le egy bal oldali észt beadást, majd Dzsudzsák Balázs passzából Németh Krisztián találta el a lécet úgy tíz méterről. A Roda csatára 13. válogatott meccsén továbbra is az első góljáért küzd.

A 6. percben jött az újabb nagy magyar helyzet: egy bal oldali szögletet Guzmics Richárd csúsztatott fejjel a hosszú oldalról vissza középre, az észtek a gólvonalon az érkező Böde Dániel elől mentettek.

A 11. percben góllá érett a fölényünk! Dzsudzsák Balázs ment el a bal szélen, középre passzolt labdáját az egyik észt védő (Mikk Reintam) rárúgta a másikra, akiről a labda a kapuba került! Ragnar Klavan ész(t)bontó öngóljával 1–0.

A finnek elleni 1997-es vb-selejtező óta nem volt ilyen szerencsés gólunk, de a játék képét nézve megérdemelt a magyar vezetés, mert az első tíz percben saját térfelükre szorítottuk az észteket. Ezzel a góllal egyébként továbbra sem törtünk meg egy tavaly október óta tartó sorozatot: a törökök elleni hazai vb-selejtező óta nem szereztünk klasszikus akciógólt.

Így ünnepeltük az első gólt
Így ünnepeltük az első gólt

Egészen az észtek elleni meccs 21. percéig: Koman Vladimir gyűjtött be egy lecsorgó labdát a jobb oldalon, középre adásából Hajnal Tamás hét méterről egyből a kapu bal alsó sarkába lőtt jobbal. 2–0

Bő húsz percet kellett várni az első észt helyzetre, Jarmo Ahjupera 17 méterről lőtt a kapu mellé.

A gyors gólok után távoli lövésekkel kísérleteztek a csapatok. Ahjupera lökete után az észteknél Martin Vunk próbálkozott, de ő sem találta el a kaput, míg a másik oldalon Koman lapos labdáját védte Sergei Pareiko.

Kimondottan jó iramú meccset láthattak az első bő fél órában a szurkolók, további gólszerzési lehetőségekkel: a mi kapunk előtt Ahjupera csúsztatása szállt el, míg Böde Dániel bal oldali beadásából Németh Krisztián lőtt hat méterről az oldalhálóba.

A 41. percben Böde Dániel pedig megszerezte a harmadik gólunkat is: a ferencvárosi támadó nem sokkal a felezővonaltól indult el, az észtek nem tudták feltartóztatni, s 20 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 3–0

Böde Dániel gólja
Böde Dániel gólja

A magyar válogatott egy félidő után jó játékkal fölényesen vezet Észtország ellen, miközben Hollandia még gól nélküli döntetlenre áll Andorrában, a törökök pedig továbbra is vezetnek Bukarestben. A mieink az első 45 percben hétszer lőttek, ebből ötször el is találtuk a kaput, ebből három gól szereztünk.

Elkezdődött a második félidő!

Az észtek a szünetben két cserével frissítettek, és rögtön támadólag léptek fel. A Győri ETO légiósa, Tarmo Kink a 48. percben szépíteni is tudott: a jobb oldalon tört be a tizenhatosunkra, és nyolc méterről az alsó sarokba lőtt. 3–1

Németh továbbra is képtelen megszerezni első gólját a válogatottban. Az 53. percben egy kontra során Dzsudzsák elment a bal oldalon, centerezését az érkező Németh nagy helyzetben a kapu mellé lőtte.

Az 55. percben egy észt helyzetet (oldalháló) követően a lelátóról már felhangzott az „ébresztő, ébresztő" rigmus. A hollandok idő közben ekkorra már 2–0-ra vezettek Andorrában.

Újoncot avattunk! A 61. percben Laczkó Zsolt helyére beállt a szombathelyi Devecseri Szilárd.

Nem sokkal a csere után elővettük egyik bejáratott fegyverünket (kár, hogy Bukarestben nem tudtunk élni vele): Vanczák Vilmos érkezett a kapu elé egy felívelt Hajnal-szabadrúgásra, de Pareiko védeni tudott.

És megvan! Németh Krisztián megszerezte az első gólját a válogatottban! Koman Vladimir a tizenhatos vonalánál, középről játszott hozzá egy lecsorgó labdát, amelyet a Roda csatára (aki erősen a leshatáron ugrott ki) jobbal 14 méterről a jobb alsóba lőtt. 4–1

Nem sokkal később volt még egy helyzete Némethnek, de azt fordulásból nem sokkal a léc fölé vágta. Úgy látszik egyébként, hogy az anno a vb-bronzérmes U20-as válogatottban összeszokott Németh, Koman kettős még mindig érzi egymást, több jó összjátékuk is volt a meccsen.

Közben újabb újonc állt be nálunk Gyömbér Gábor személyében, aki Elek Ákost váltotta.

A 84. percben aztán a gólhelyzetben kitörő Dzsudzsák Balázst buktatták az észtek, a piros lap ugyan elmaradt, a szabadrúgás és a magyar gól azonban nem! A sértett Dzsudzsák 22 méterről a jobb alsóba lőtte a szabadrúgást a sorfal segítségével, a labda ugyanis megpattant. 5–1

Összefoglaló

Eközben befejeződött a D-csoport korai meccse: Törökország 2–0-ra nyert Bukarestben!

A végén még Böde Dánielnek és Dzsudzsák Balázsnak is volt egy-egy lövése, de az eredmény már nem változott.

SZAVAZÁS

Mire számít az utolsó két vb-selejtezőn?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Innentől a képlet a következő, MAGYARORSZÁG csoportmásodik, ha...

...6 pontot szerez hátralevő két mérkőzésén;

...4 pontot szerez, és a románok, valamint a törökök legalább egyik meccsükön pontokat vesztenek;

…3 pontot szerez, és a románok, valamint a törökök nem szereznek 3 pontnál többet, vagy 4 pontot szereznek, de rosszabb lesz a gólkülönbségük, mint a mieinknek.

Ami a hollandiai esélyeket illeti: az andorrai 2–0-s sikerével már biztos vb-résztvevő oranje legutóbb 2012 májusában kapott ki otthon, Bulgáriától (2–1-re), tétmeccsen viszont 2000. október 11-én (mi is október 11-én játszunk Amszterdamban) veszített legutóbb, akkor Louis van Gaallal a kispadon 2–0-s vereséget szenvedett vb-selejtezőn Portugáliától. Vagyis 13 éves bravúr kellene...

További, részletes számolgatás itt!

ELŐZMÉNYEK

A magyar labdarúgó-válogatott a pénteki bukaresti vereség után 11 ponttal a D-csoport 3. helyén várta a mai vb-selejtezőt. A vendég észtek a hollandok elleni 2–2-es döntetlen után érkeztek Budapestre, a csoportban hét ponttal az 5. helyen állnak.

Nálunk eltiltás miatt kihagyta a meccset Korcsmár Zsolt, míg Varga József sérüléssel bajlódik. Az észteknél Konstantin Vassiljev, Aleksandr Dmitrijev, Raio Piiroja hiányzik eltiltás miatt. Különösen a hollandok ellen duplázó Vassiljev hiánya érzékeny veszteség a baltiaknak. A kiesők pótlására a Lombard Pápa korábbi játékosa, Sander Puri, illetve Alo Bärengrub került be utólag a keretbe, amelyben két Magyarországon profiskodó légiós, Tarmo Kink (Győri ETO) és Jarmo Ahjupera (Újpest) is helyet kapott, mindkét futballista kezdett is az észteknél.

Az észtek elleni meccset a helyszínen tekintette meg az európai szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini is, aki délután Orbán Viktor miniszterelnökkel és Csányi Sándor MLSZ-elnökkel közös sajtótájékoztatót tartott Budapesten (ezen bejelentették, pályázunk a 2020-as eb egyik helyszínére).

A magyar csapatot a kezdősípszó előtt az öltözőben látogatta meg a válogatott kapus, a rákbetegséggel küzdő Fülöp Márton.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a válogatott hivatalos szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade honlapján jelezte, a bukaresti vereség után a mai találkozóra nem készülnek szervezett szurkolással (kifeszítettek egy „Úgy szurkolunk, ahogy ti játszottatok” feliratot). A vendégeket mintegy kétszáz szurkoló biztatta.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT
EURÓPAI ZÓNA, D-CSOPORT, 8. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 5–1 – ÉLŐ

Budapest. V: Kulbakov (Szavickij, Zsuk – fehéroroszok)
MAGYARORSZÁG:
Bogdán – Vanczák, Guzmics, Kádár, Laczkó (Devecseri, 61.) – Koman, Elek Á. (Gyömbér, 76.), Hajnal, Dzsudzsák – Böde, Németh K. (Szakály, 86.) Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Jääger, Reintam, Klavan, Teniste – Purje (Ojaama, a szünetben), Vunk, Mosnikov, Kink (Kams, 76.) – Anier, Ahjupera (Zenjov, a szünetben). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
Gólszerző: Klavan (11. – öngól), Hajnal (21.), Böde (41.), Németh K. (69.), Dzsudzsák (85.), ill. Kink (48.)

ANDORRA–HOLLANDIA 0–2 (0–0)
Andorra La Vella. V:
Vucemilovic (horvát)
Andorra: Pol – E. García, Ildefons Lima, C. Martínez, M. García, San Nicolás – M. Vieira, Vales, Gabi Riera (Moreira, 71.), Lorenzo (Moreno, 58.) – Pujol (Ayala, 84.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
Hollandia: Vorm – Janmaat, De Vrij, Vlaar, Willems (Maher, a szünetben) – Schaars, Strootman – Schaken, Sneijder (Kuyt, 78.), Lens – Van Persie. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Gólszerző: Van Persie (50., 54.)

ROMÁNIA–TÖRÖKORSZÁG 0–2
Bukarest
, Nemzeti Aréna. V: Moen (norvég)
Románia: Tatarusanu – Matel, Chiriches, Goian, Rat – Pintilii, Hoban – Tanase (Bucur, 78.), Stancu, Torje (Popa, a szünetben) – Marica (Maxim, a szünetben). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Törökország: Volkan Demirel – Semih Kaya, Gökhan Gönül, Ömer Toprak, Selcuk Inan – Gökhan Töre (Mevlüt Erdinc, 84.), Mehmet Topal, Caner Erkin, Arda Turan – Umut Bulut, Burak Yilmaz (Olcay Sahan, 72.). Szövetségi kapitány: Fatih Terim
Gólszerző: Burak Yilmaz (22.), Erdinc (95.)

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 8 7 1 24–4 +20 22
2. MAGYARORSZÁG 8 4 2 2 18–12 +6 14
3. Törökország 8 4 1 3 14–7 +7 13
4. Románia 8 4 1 3 13–12 +1 13
5. Észtország 8 2 1 5 6–16 –10 7
6. Andorra 8 8 0–24 –24 0

A D-CSOPORT EREDMÉNYEI ÉS HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA

2012. szeptember 7.: Hollandia–Törökország 2–0
2012. szeptember 7.: Andorra–Magyarország 0–5
2012. szeptember 7.: Észtország–Románia 0–2
2012. szeptember 11.: Magyarország–Hollandia 1–4
2012. szeptember 11.: Románia–Andorra 4–0
2012. szeptember 11.: Törökország–Észtország 3–0
2012. október 12.: Törökország–Románia 0–1
2012. október 12.: Észtország–Magyarország 0–1
2012. október 12.: Hollandia–Andorra 3–0
2012. október 16.: Andorra–Észtország 0–1
2012. október 16.: Magyarország–Törökország 3–1
2012. október 16.: Románia–Hollandia 1–4
2013. március 22.: Andorra–Törökország 0–2
2013. március 22.: Magyarország–Románia 2–2
2013. március 22.: Hollandia–Észtország 3–0
2013. március 26.: Észtország–Andorra 2–0
2013. március 26.: Hollandia–Románia 4–0
2013. március 26.: Törökország–Magyarország 1–1
2013. szeptember 6.: Románia–Magyarország 3–0
2013. szeptember 6.: Észtország–Hollandia 2–2
2013. szeptember 6.: Törökország–Andorra 5–0
2013. szeptember 10.: Andorra–Hollandia 0–2
2013. szeptember 10., 20.30: Magyarország–Észtország 5–1
2013. szeptember 10.: Románia–Törökország 0–2
2013. október 11.: Észtország–Törökország
2013. október 11., 20.30: Hollandia–Magyarország
2013. október 11.: Andorra–Románia
2013. október 15., 20.30: Magyarország–Andorra
2013. október 15.: Románia–Észtország
2013. október 15.: Törökország–Hollandia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik