Kicsit nehezen, de Észtországot is legyőzte női röplabda-válogatottunk

Ahhoz képest, hogy az észtek két vereséggel kezdték meg szereplésüket az Európa-ligában, alaposan meglepték a magyar csapatot a meccs elején Kecskeméten: többször is elmentek két-három ponttal, válogatottunk pedig nem tudta átjátszani a blokkjukat és sok nyitást is elhibáztak. Egyedül Németh Anettel nem bírtak, így gyakorlat ő tartotta a meccsben ekkor a mieinket. A szett közepén aztán előbb a csapatkapitány, Bozóki-Szedmák Réka, majd Kump Alíz is kiosztott két ászt, így sikerült átvenni a vezetést és bár a vendégek küzdöttek becsülettel, ezután már nem volt esélyük.
A második játszma úgy kezdődött, ahogyan az első: rontott magyar nyitások, Németh bombák, észt vezetés. 8:8 után sikerült először megszerezni a vezetést, az észtek azonban nem hagyták lerázni magukat, sőt, idővel a vezetést is visszavették. Szerencsére Németh továbbra is tarthatatlan volt, így szoros maradt a játszma. A végén Csereklye Zsófia két pontjával lett két szettlabdája válogatottunknak, azonban ezeket hárították a vendéket. Ekkor a csereként beálló Pampuch Gréta juttatta megint előnyhöz a mieinket, akik ezt aztán egy jó blokkal koronázták meg.

Női röplabda Európa-liga, Magyarország–Észtország 3:0 (Fotó: Kovács Péter)
A harmadik felvonásra Pampuch maradt a pályán, a végül összesen 29 pontig jutó Németh pontjaival pedig végre az elejétől kezdve a mieink vezettek. Sikerült is elhúzni gyorsan hat ponttal, de az észtek ekkor sem adták fel és vissza is zárkóztak kettőre. Ennél közelebb azonban nem jutottak, így ha a vártnál nehezebben, de három játszmában nyert a magyar válogatott, amely tartja makulátlan mérlegét. De hogy ez így is maradjon, ahhoz Horvátország ellen biztosan többre lesz szükség.
RÖPLABDA EURÓPA-LIGA, NŐK
3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 3:0 (19, 24, 18)
Kecskemét, 500 néző. Vezette: Rychlik (cseh), Kovac (szlovák)
MAGYARORSZÁG: KISS L. 10, Csereklye 7, Petrenkó 4, Bozóki-Szedmák 3, KUMP 8, NÉMETH A. 29. Csere: Kertész, Szalai (liberók), Németh L., Pampuch 4, Kiss N., Zsombók E., Horváth L. Szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini
ÉSZTORSZÁG: Hollas 2, Kask 3, Laak 10, PERTENS 15, Pöld 4, Kibbermann 5. Csere: Tatrik (liberó), Miilen 1, Vares 4, Leenurm. Szövetségi kapitány: Pekka Seppänen
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:3, 2:5, 6:6, 7:9, 13:12, 16:14, 16:16, 22:17, 24:18. 2. játszma: 1:3, 4:4, 5:6, 9:8, 11:9, 12:11, 15:12, 16:17, 20:18, 22:21, 24:22. 3. játszma: 5:1, 8:2, 9:7, 12:7, 13:10, 16:12, 17:14, 20:15, 24:17








