A törökök megmutatták, hogyan kell győzni Bukarestben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.10. 19:55
null
Semih Kayának is meggyűlt a baja Ciprian Maricával, most az első percben besárgult róla (Fotó: Action Images, archív)
A világbajnoki selejtezősorozat európai zónájának D-csoportjában a múlt héten a magyar labdarúgó-válogatottat fölényesen legyőző Románia kikapott otthonában Törökországtól. A mérkőzés góljait Burak Yilmaz és Mevlüt Erdinc szerezte. A török győzelemmel izgalmas harc várható a csoport második helyéért a török, román, magyar trió között.

 

Mi tagadás, nem ilyen szájízzel szerettük volna várni a román–török rangadót, hiszen, mint köztudott, a magyar nemzeti csapat csúfosan leszerepelt Bukarestben, óriási lehetőséghez juttatva Romániát: egy újabb győzelemmel keleti szomszédunk tulajdonképpen odaér a pótselejtezős helyre, hiszen utolsó két csoportmérkőzésén Andorrába látogat, majd Észtországot fogadja. Igen ám, de a gyatra rajtot vett törökök sem temették még el világbajnoki álmaikat, úgy indultak neki ennek a találkozónak, hogy három győzelemmel megelőzhetik a románokat: a régi-új szövetségi kapitány, Fatih Terim legénysége utolsó két kvalifikációs mérkőzését az észtek, illetve az akkorra már vb-résztvevő hollandok ellen vívja.

A hátralévő mérkőzéseket átnézve (a magyar válogatott az észtek után az andorraiakkal és a hollandokkal találkozik még) láthatjuk csak, milyen (ha nem is reménytelen, de) nehéz helyzetbe lavírozta magát romániai vereségével válogatottunk...

„Ismerősen" indult a mérkőzés, mert rögtön az elején Ciprian Marica kapura tört – csak éppen a törököknél akadt egy őt felborító védő, Semih Kaya személyében. Nem ízlett a hazaiaknak a törökök zárt védekezése, sőt egy kontra során Burak Yilmaz ziccerbe került, ám lövését védte Ciprian Tatarusanu. Ha a román támadásokban nem is volt ott a gólveszély, a török kapus, Volkan Demirel kifutásaiban igen: előbb Mihai Pintilii került segítségével helyzetbe, de kisodródott, majd Cristian Tanase emelését hárította a gólvonalon a léc segítségével a Caner Erkin.

A balhátvéd nem sokkal később a másik kapu előtt is jeleskedett: Burak Yilmaz fejére ívelte a labdát, amelyet a támadó a kapuba csúsztatott. 0–1, ebben a találatban ludas volt a magyarok ellen hibátlanul záró Dorin Goian, Vlad Chiriches kettős, mert az ék kettejük közül fejelt a hálóba. Megfogta a gól a románokat, az első félidőben már egyetlen igazán gólveszélyes támadást sem vezettek.

Victor Piturca ezért is határozta el kettős cserére magát a szünetben: Gabriel Torje és Ciprian Marica helyére az Alexandru Maxim, Adrian Popa kettőst vezényelte. A játék képén mindez nem változtatott érdemben, a fantáziátlan hazai támadások között török kontrákkal feldobott mezőnyjátékot láthattunk – és egy Umut Bulut által elügyetlenkedett helyzetet.

A hajrára állandósult a nyomás a törökökön, Bodgan Stancu kétszer is helyzetbe került, Ovidiu Hoban lőtt egy kapufát, majd a végén többször is eldönthették volna a törökök a mérkőzést, de ők is igen pontatlanul futballoztak a második félidőben. A ráadásban még egyenlíthettek volna a románok, de Dorin Goian „fejében maradt" az egy pont, sőt a 95. percben a csereként beálló Mevlüt Erdinc még egy gólt is vágott (0–2): a török bravúrral ismét nyílt a harc a csoport második helyéért.

PERCRŐL PERCRE


95. perc EZZEL VÉGE IS!

95. perc Mevlüt eldönti, 0–2! Topal jobbra passzol a 16-os előtt, Ratot kicselezi Mevlüt Erdinc, majd ballal a jobb alsóba lő!

92. perc MÉRKŐZÉSLABDA? Maxim ível a kapu elé, Goian hét méterről fejel, jobbra vetődve Volkan véd.

Öt perc a ráadás.

90. perc Umut le, az újonc Ersan Gülüm be.

88. perc
Chiriches ment hatalmasat Olcay elől a jobb oldali kapufánál.

86. perc
Gönül kétszer is helyzetet készíthetne elé, de mindkétszer rosszul ad be az ötös jobb sarka elől.

84. perc Mevlüt Erdinc be, Töre le.

83. perc
Turan cselezget a jobbon, Rat cselezget, Töre beadását kivágja Matel, Ercin távoli lövését pedig majdnem benézi Tatarusanu...

79. perc Bucur
váltja Tanasét.

75. perc
Hoban jobb oldali beadását az ötös rövid sarka elől a rövid sarok mellé kanalazza Stancu.

72. perc Yilmaz le, Okay Sahan be.

70. perc Arda Turan felrúgja Matelt, jogos a sárga.

69. perc
KAPUFA! Hoban felhozza, Stancu birkózik, Popa pedig lő középtávolról: a 14 méteres, jobblábas, lapos lövés a jobb oldali kapufán csattan!


66. perc
Tanase cselezget a 16-oson belül, Toprak szereli becsúszva. Szöglet, Maxim, Volkan, mellényúl, megússza.

64. perc
Kaya bal oldali beadása Töréé a jobbon, a középre fejelt labda alól kinyomja Chiriches Yilmazt az ötösön, igen okosan.

Maxim vezetésével egyre aktívabbak a románok, de helyzetig nem jutnak.


57. perc
Stancu fejel csodás, ám lesgólt.

54. perc
MICSODA PASSZ! Gökhan Töre indítja ballal, zseniálisan a 16-os elől Bulutot, aki az ötös jobb sarka elől a kivetődő kapusba lő.

50. perc
Maxim beadása után Stancu elé kerül a labda, de nem éri már el rendesen, a kapus zsákmánya lesz az.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Torjét Adrian Popa, Maricát Alexandru Maxim váltja.

Az ismétléseket megnézve inkább a töröké ez.

Érdekes, hogy az uefa.com az egyik helyen Yilmaznak adja a gólt, a másikon Chiricesnek.

45. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

45. perc
Hoban lő a léc fölé 24-ről, jobbal, méterekkel.

Három perc a ráadás.

43. perc
Yilmaz egy csodás szabadrúgás-kombinációval. Bedobás.

Nocsak, vezetünk az észtek ellen!

40. perc Razvan Rat felrúgja Yilmazt, sárga.

39. perc
Selcuk lő jobbal centiméterekkel a léc fölé 22-ről.

34. perc
Torje lő jobbal a 16-os jobb csücskétől, egy védő blokkol, szöglet.

29. perc Marica lába alatt surran el az ötösnél Tanase bal oldali beadása.

És pályán Hollandia is.

LASSAN KEZDŐDIK A MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG TALÁLKOZÓ!

29. perc
NOCSAK! Volkan ügyesen lekapja Razvan Rat bal oldali beadását.

27. perc
Marica jobbról be, középen Omer Toprak becsúszva szereli Bogdan Stancut, közben kézzel is a labdához ér, de nem szándékosan.

24. perc
Volkan in action: elnéz egy jobb oldali Torje-beívelést, szerencséjére Marica az égbe fejeli a labdát az ötösről.



22. PERC VEZETNEK A TÖRÖKÖK, YILMAZ! Caner bal oldali beadását Burak Yilmaz Dorin Goian és Vlad Chirices között nyolc méterről, kissé balról a jobb alsóba fejeli. 0–1!

20. perc
Tatarusanu öklözi ki Selcuk Inan bal oldali kornerét.

17. perc
Arda Turan indítása után Matel szereli tanítani való módon Bulutot a 16-oson belül.

15. perc
MAJDNEM! Volkan újabb tragikus kifutása, rosszul öklöz, Tanase jobbal 22 méterről az üres kapura ível, Caner Erkin azonban fejjel, a léc segítségével tisztázni tud a gólvonalon.

10. perc
HELYZET! A csodás nevű Umut Bulut indítja Burak Yilmazt, aki betör a 16-osra, majd pár lépés után ballal lő, de bele a kivetődő kapusba!

6. perc
Volkan Demirel védőire vár, ők kapusukra, Mihai Pintilli így kapura lőhet, de jobbra igencsak kisodródva, Volkan lábbal véd végül.

4. perc
Volkan Demirel füleli le Alexandru Matel hosszú indítását.

1. perc Semih Kaya megállítja a 16-os előtt a kapura törő Ciprian Maricát, sárga. A szabadrúgást Gabriel Torje a kapu fölé tekeri fél méternyivel, a sorfal érintésével.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

"Bízom a futballkarmában" – kapaszkodott a sorsba Fatih Terim a mérkőzés előtt.

Egy kis örökmérleg: 13 tétmérkőzés, nyolc román és 4 török győzelemmel, 26, illetve 14 rúgott góllal.

A stadion közel tömve, az idő tavaszias, a hazaiak sárgában, a vendégek vörösben.

A törököknél némi meglepetésre Nuri Sahin a kispadra szorult, a felépült Selcuk Inan visszavette tőle helyét.

A román kezdőben két változás történt a magyarok elleni mérkőzés óta: az eltiltott Alexandru Bourceanu helyett Ovidiu Hoban a kezdőben, Cristian Tanase pedig Alexandru Maximot váltotta.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A ROMÁNIA–TÖRÖKORSZÁG VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐMÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
D-CSOPORT
ROMÁNIA–TÖRÖKORSZÁG 0
–2
Bukarest
, Nemzeti Aréna, 40 000 néző. V: Moen (norvég)
Románia: Tatarusanu – Matel, Chiriches, Goian, Rat – Pintilii, Hoban – Tanase (Bucur, 78.), Stancu, Torje (Popa, a szünetben) – Marica (Maxim, a szünetben). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Törökország:
Volkan Demirel – Semih Kaya, Gökhan Gönül, Ömer Toprak, Selcuk Inan – Gökhan Töre (Mevlüt Erdinc, 84.), Mehmet Topal, Caner Erkin, Arda Turan – Umut Bulut, Burak Yilmaz (Olcay Sahan, 72.). Szövetségi kapitány: Fatih Terim
Gólszerző: Burak Yilmaz (22.), Mevlüt Erdinc (95.)

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 8 7 1 24–4 +20 22
2. MAGYARORSZÁG 8 4 2 2 18–12 +6 14
3. Törökország 8 4 1 3 14–7 +7 13
4. Románia 8 4 1 3 13–12 +1 13
5. Észtország 8 2 1 5 6–16 –10 7
6. Andorra 8 8 0–24 –24 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik