Válogatott: van-e még esélyünk a bukaresti vereség után?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.06. 23:32
A románok elleni 3–0-s vereséggel a magyar válogatott a harmadik helyre került a világbajnoki selejtezők D-csoportjában. Tekintsük át, hogy mi történhet még a folytatásban.

A bukaresti kudarccal két ponttal vagyunk a román válogatott mögött, és szomszédainknak sokkal jobb a sorsolása – azaz tulajdonképpen már csak matematikai esélyünk maradt a pótselejtezőt érő második helyre.

Mert három forduló alatt ezt nem könnyű behozni, tekintve azt, hogy mindkét válogatottnak van két „papírforma” mérkőzése (mindkét együttesnek Észtország és Andorra ellen), meg egy-egy nehéz – nekünk nyernünk kellene Hollandiában, a románoknak meg kikapni a törököktől.

Erre pedig elég nehéz lenne bármit is alapozni.. Főleg a bukaresti játék ismeretében.

 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 7 6 1 22– 4 +18 19
2. Románia 7 4 1 2 13–10 +3 13
3. MAGYARORSZÁG 7 3 2 2 13–11 +2 11
4. Törökország 7 3 1 3 12– 7 +5 10
5. Észtország 7 2 1 4 5–11 –6 7
6. Andorra 7 7 0–22 –22 0

A D-CSOPORT EREDMÉNYEI ÉS PROGRAMJA

2012. szeptember 7.: Hollandia–Törökország 2–0
2012. szeptember 7.: Andorra–Magyarország 0–5
2012. szeptember 7.: Észtország–Románia 0–2
2012. szeptember 11.: Magyarország–Hollandia 1–4
2012. szeptember 11.: Románia–Andorra 4–0
2012. szeptember 11.: Törökország–Észtország 3–0
2012. október 12.: Törökország–Románia 0–1
2012. október 12.: Észtország–Magyarország 0–1
2012. október 12.: Hollandia–Andorra 3–0
2012. október 16.: Andorra–Észtország 0–1
2012. október 16.: Magyarország–Törökország 3–1
2012. október 16.: Románia–Hollandia 1–4
2013. március 22.: Andorra–Törökország 0–2
2013. március 22.: Magyarország–Románia 2–2
2013. március 22.: Hollandia–Észtország 3–0
2013. március 26.: Észtország–Andorra 2–0
2013. március 26.: Hollandia–Románia 4–0
2013. március 26.: Törökország–Magyarország 1–1
2013. szeptember 6.: Románia–Magyarország 3–0
2013. szeptember 6.: Észtország–Hollandia 2–2
2013. szeptember 6.: Törökország–Andorra 5–0
2013. szeptember 10.: Andorra–Hollandia
2013. szeptember 10., 20.30: Magyarország–Észtország
2013. szeptember 10.: Románia–Törökország
2013. október 11.: Észtország–Törökország
2013. október 11., 20.30: Hollandia–Magyarország
2013. október 11.: Andorra–Románia
2013. október 15., 20.30: Magyarország–Andorra
2013. október 15.: Románia–Észtország
2013. október 15.: Törökország–Hollandia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik