Rengeteg a tanulsága a Szlovénia elleni mérkőzésnek – többen bizonyítottak Marco Rossinak

HUSZONNYOLC ÉV UTÁN nyert ismét a magyar válogatott Szlovénia ellen, ám a szombat esti összecsapásnak nem feltétlenül ez a legfontosabb üzenete. Noha a lefújást követően Marco Rossi szövetségi kapitány is hangsúlyozta, minden győzelem jótékony hatással van a csapatra, az új időszámítás (a világbajnokságról való lemaradás után…) első mérkőzésén sokkal lényegesebb, milyen irányba indult el a nemzeti együttes. A Szlovénia elleni győzelem inkább tanulságos, mintsem felszabadító, különösen ha az első negyvenöt percet nézzük. A szombati találkozó diagnózisát így állíthatnánk fel: Marco Rossi csapata megmutatta, hol vannak a hiányosságai, és azt is, hogy megfelelő korrekciókkal továbbra is képes meccset kontrollálni, ritmust váltani, majd győztes futballt játszani.

Amiből mindenképpen érdemes tanulni, az az első félidőben látott játék. Hiába birtokolta többet a labdát a magyar együttes, a labdajáratás sokszor hatástalannak tűnt, a passzok túl gyakran mentek hátra vagy oldalra, és a támadásokból hiányzott az a sokoldalúság, amely a Rossi-csapat jobb időszakaiban eddig a legfontosabb ismertetőjel volt. Szlovénia bátran tolta fel a védelmét, magasan letámadott, és egyáltalán nem viselkedett olyan vendégcsapatként, amelynek elsődleges célja a túlélés. Marco Rossi a lefújás után nem is kerülgette a forró kását, ahogy fogalmazott: az ellenfél az első játékrészben nagy nyomást helyezett csapatára, amely túlságosan lassan váltott ritmust.

A támadásokban különösen érződött Varga Barnabás hiánya, aki sérülés miatt hagyta ki a találkozót, és már vissza is utazott Athénba. Ez a mérkőzés ismét bizonyította, hogy a pótlása továbbra sincs megoldva a válogatottban. Nem pusztán azért, mert nincs még egy olyan center a keretben, aki ennyire stabilan meg tudja tartani a felívelt labdát, hanem azért is, mert a jelenléte rányomja a bélyegét a támadójátékra. Nélküle a hosszabb indítások rendre elvesztek, a belső védőknek nem volt kit megjátszaniuk, Szoboszlai Dominik pedig többször a kelleténél mélyebbre lépett vissza labdáért. Ez egyszerre hasznos és problémás: ha a csapatkapitány kérte a labdát, javult a passzminőség, viszont eltűnt a kapu előteréből az a játékos, akinek ott kellene különbséget jelentenie. Lukács Dániel ezúttal súlytalanul futballozott, a szünetben a helyére érkező Bárány Donát sokkal több bosszúságot okozott a szlovén védőknek. Sokszor idegesítően fúródott közéjük, akkor sem hagyta őket nyugton, amikor esélye sem volt a labdát megszerezni, mindent kiadott magából. Ám ő inkább az a típus, aki csereként nagy hasznára lehet a válogatottnak, önmagában nem oldja meg a csatárkérdést. 

A szünet után viszont egyértelműen megváltozott a mérkőzés képe, és ez már Marco Rossit dicséri. Jól nyúlt bele a meccsbe, a cserék felpörgették a játékot, a válogatott bátrabban támadta a második labdákat, és végre több lett az előre irányuló passz. Bárány Donát azonnal helyzetbe került, Sallai Roland előtt két-három nagy lehetőség is adódott. Ami utóbbit illeti, egyszerre lehetett dicsérni és elmarasztalni, hiszen a helyzeteket magának harcolta ki vagy éppen jól mozgott be az üres területbe, de a kapu előtti befejező mozdulatain érződött, hogy klubjában, a Galatasarayban hónapok óta jobb oldali védőt játszik, ez hosszú távon aligha tesz jót a nemzeti csapat támadójátékának.

A szakmai stábnak fontos tapasztalat lehet a mérkőzés a keret mélységét illetően is. Először kapott szerepet a kezdőcsapatban a győri Vitális Milán, aki a szünetet követően sokkal hatékonyabban kapcsolta össze a középpályát a támadósorral, és több csereként beálló futballista teljesítménye is azt jelezte, a keret mélyebb, mint ahogyan azt a sérülések és hiányzók miatt elsőre gondolhattuk. Szűcs Tamás újoncként ígéretesen szállt be, és a győztes gól is beszédes jelenetből született. NB I-es futballisták hozták össze, a ferencvárosi Osváth Attila elfutása és centerezése után a Puskás Akadémia játékosa, Nagy Zsolt érkezett, és a debreceni Bárány Donát is zavarta a szlovén védőket, a lecsorgó labdára meg a Győri ETO-t erősítő Schön Szabolcs csapott le, és nem finomkodott, a kapuba lőtte. A 25 éves szélső három perccel a beállása után döntötte el a mérkőzést, vagyis azt tette, amit egy jó cserejátékostól elvár a kapitány, ritmust hozott, lendületet vitt a támadásokba, és azonnal eredményes volt.

A válogatottba bekerülni nehéz, bent maradni még nehezebb, de a szombati teljesítmények alapján néhányan biztosan kiharcolták maguknak a lehetőséget, hogy legközelebb is meghívót kapjanak.

Külön érdemes kitérni a védekezésre is, leginkább a védelem tengelyére. A kapuban Tóth Balázsnak volt fontos lábbal védése, a hátul összeálló sorban Willi Orbán és Dárdai Márton úgy hozta le a meccset, hogy a kapitány külön hangsúlyozta, a belső védők lényegében csak az utolsó edzésen dolgoztak együtt. Ez azért nem mellékes, mert a magyar csapat stabilitása továbbra is hátul kezdődik, és leginkább Willi Orbánon múlik. Ha ott rend van, a középpálya is bátrabban mozdulhat előre, és a támadójáték hibái sem válnak azonnal végzetessé.

Mindezzel együtt hiba lenne elhinni, hogy a magyar válogatott egy megnyugtató estével letudta minden gondját. Az utolsó percek erőtlen játékát érdemes lesz alaposabban is megbeszélni, az Írország elleni (2–3) vb-selejtező óta tudjuk, a lefújás pillanatáig élesnek kell(ene) maradni, ez a hiba Szlovénia ellen is megmutatkozott. A válogatott a hosszabbításban a kapuja elé szorult, ezt a jövőben mindenképpen el kell kerülni. És egyben ez talán a találkozó egyik legfontosabb tanulsága is… Egy felkészülési mérkőzésen belefér, hogy a végén néhány beadást el kell hárítani, de a közelmúlt rossz emlékei után éppen az ilyen szituációkban lenne létfontosságú, hogy a csapat hideg fejjel, szervezetten le tudja zárni az estét. Nemzetközi szinten ugyanis gyakran nem a kidolgozott helyzetek száma dönt, hanem az, hogy vezetésnél mennyire tudja kontrollálni a játékot az előnyben lévő csapat. Ebben még bőven van fejlődési lehetőség.

Összességében a válogatott a gyenge első félidő után jól reagált a problémákra, ami azt mutatja, hogy Marco Rossi csapata nem merev szerkezet, hanem javítható, alakítható rendszer, amelyen belül a cseréknek is valódi súlyuk lehet. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy középcsatár nélkül más az együttes arca, Szobosz­lai Dominik szerepkörét még mindig könnyű túlterhelni, és a meccsek lezárása továbbra sincs megoldva rutinból.