Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

S. T. J.S. T. J.
2026.05.12. 23:55

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

Gyulán kezdődik, és öt szakaszt követően Veszprémben zárul az idei Tour de Hongrie. A magyar kerékpáros-körverseny első három etapján világklasszis sprinterek csatázhatnak a győzelemért, az összetett első helyezettjét illető sárga trikó sorsa a pécsi Bárány úton dőlhet el, de a Balaton-felvidéken még meg kell őrizni. Húsz év után tér vissza a Viharsarokba a TdH, a viadal szerdán indul a gyulai vár mellől, s aznap még kétszer érinti a várost. A befutó Békéscsabán, a Bajza utcában lesz, vélhetően mezőnyhajrával zárul az első nap. Tizenkilenc csapat 114 versenyzője vesz részt idén a 47. alkalommal kiírt, pro szintű (ez a második legerősebb kategória, lehetett volna 2026-ban az elitet jelentő world tour szintű is a TdH, ehhez azonban a Magyar Kerékpáros-szövetség nem járult hozzá) országúti kerékpáros-körversenyen.

Marco Rossi 29 tagú, bővített keretet hirdetett a júniusi, Finnország és Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésre, öten először kaptak meghívót: Kovács Bendegúz, az AZ csatára, a jelenleg Liverpoolban profiskodó Pécsi Ármin, a kapus korábbi felcsúti csapattársa, Markgráf Ákos, valamint a Zalaegerszegben és az ETO-ban kitűnő szezont futó Szendrei Norbert és Tóth Rajmund. „Rosszul gondolták, hogy Nikitscher Tamás alapember lehet. Játszott néhány Nemzetek Ligája-meccsen, de a hatos, nyolcas poszton a magyar bajnokságban is vannak jobbak nála. Ha meghívom, el kell döntenem, kit hagyok ki: Tóth Rajmund, Szűcs Tamás, Szendrei Norbert, Callum Styles és Schäfer András is ott van. Nem hívhatok meg a keretbe százötven középpályást” – mondta Marco Rossi. Lapunk a sajtótájékoztató végén a bajnokság végkimeneteléről, valamint Mariano Gómez honosításáról is érdeklődött a kapitánytól.

Visszavonul a Szekszárd női kosárlabdacsapatának csapatkapitánya, Theodoreán Alexandra. Az idei Magyar Kupában ezüstérmes tolnai klubnál már hónapokkal az idényzárás előtt tudtak a 35 éves játékos elhatározásáról. Az NB I-ben 2009-ben szülővárosában, Baján bemutatkozó kosarasnak nem volt sok csapata pályafutása során. Baja után 2012-ben Szekszárdra szerződött, ahol összesen 12 évadot kosárlabdázott, két évet pedig a fővárosban, a TFSE-ben pattogtatott 2021 és 2023 között. A szekszárdi csapattal 2017-ben Magyar Kupát nyert, 2021-ben bronzérmes volt az Európa-kupában, s négy bajnoki ezüstérmet is szerzett 2017 és 2022 között. A 3x3-as válogatottal Európa-bajnokságot nyert (2016) és két vb- ezüstérmet (2017, 2019) is. „Nem maradt hiányérzetem, noha az Euroligában végül nem játszhattam, és a bajnoki cím sem jött össze, pedig azt hajszoltam a Szekszárddal sokáig .”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
16 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
16 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
21 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
Tegnap, 12:51

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
Tegnap, 10:34

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:13