Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

– Számított arra, hogy Portugália ellen mutatkozik be a válogatottban?
– Csak azután, hogy a szünetben a szakmai stáb tagja szólt, tíz percem van melegíteni, utána valószínűleg becserélnek – mondta a Nemzeti Sportnak Lukács Dániel, a Puskás Akadémia 29 éves támadója első válogatott fellépése után. – Hihetetlen élményt jelentett a Puskás Aréna hangulata, már a bemelegítés közben libabőrös lettem, majd több mint hatvanezer emberrel együtt felemelő volt énekelni a Himnuszt. Gyerekkorom óta arra vágytam, hogy címeres mezben léphessek pályára, úgyhogy elhiheti, földöntúli érzés volt világbajnoki selejtezőn bemutatkozni.

– Ráadásul világsztárok ellen…
– Nekem csak az számít, hogy Magyarországot képviselhettem. A kispadon ülve korábbi kecskeméti csapattársamat, Szalai Gábort kérdezgettem, kik játszanak az ellenfélnél, mert őszintén szólva nem ismertem minden portugált.

– Hogyan értékeli a pályán töltött harminchat percét?
– Sok labdaérintésem nem volt, de sejtettem, hogy inkább a védekezésből kell kivennem a részem. Egyszer-kétszer sikerült elfutnom a jobb szélen, az ellenfél védőinek szorításában azonban nem volt egyszerű feladatom – testközelből tapasztaltam, milyen magabiztosak a labdával. Egy szusszanásra sem lehetett megállni, folyamatosan sprintelnem vagy legalább kocognom kellett. Érzelmileg is megterhelő volt a meccs: Varga Barnabás második fejese eufóriát hozott, két perccel később hatalmas csalódást jelentett a kapott gól. Nyilván sokkal jobb csapat a portugál, ám a játék képe alapján rászolgáltunk volna a pontszerzésre, hősiesen küzdöttünk érte.

– Leülepedett már önben mindaz, ami kedd este történt?
– A vereség ellenére boldog vagyok, hogy ezt átélhettem. Óriási motivációt jelent, hogy tapasztalhattam azt a miliőt és profizmust, ami körülvette ezt a mérkőzést. Nehéz szavakba önteni, mennyire fűt a bizonyítási vágy, mindent megteszek azért, hogy a következő hetekben is elnyerjem Marco Rossi szövetségi kapitány bizalmát, és ott lehessek az Örményország és Portugália elleni októberi vb-selejtezőmérkőzésen.

– Huszonkilenc évesen mutatkozott be a válogatottban. Lepörgette magában, milyen út vezetett idáig?
– Hogyne, volt időm végiggondolni a pályafutásomat! Tizennyolc éves koromig kisebb budapesti klubokban nevelkedtem, a legtöbb időt a REAC kötelékében töltöttem, viszonylag későn, tizennyolc évesen kerültem a Budapest Honvéd akadémiájára. Nemrégiben kaptam egy csapatképet, amit nézegetve rádöbbentem, hogy a hajdani rákospalotai társak közül senkiből sem lett élvonalbeli labdarúgó, csak belőlem. Viccesen mondhatnám, lehet, azért én vittem többre, mert kevésbé voltam társasági ember, és nem szerettem annyira bulizni, de valójában a kitartásomnak tulajdonítom, hogy profi futballista lettem.

– Mindig is hitt abban, hogy alacsonyabb osztályból indulva elérheti a céljait?
– Gyerekként sokat álmodoztam, de nem gondoltam volna, hogy a válogatottságig eljutok. Az viszont mindig is a szemem előtt lebegett, hogy profi labdarúgó legyek, mert úgy éreztem, csak a futballhoz, a góllövéshez értek – emlékszem, a másodosztályban az U17-esek között negyvennégyet szereztem egy idényben. Mint minden sportoló pályafutásában, az enyémben is voltak mélypontok. A Honvéd NB III-as tartalékcsapatában szerepelve padlón voltam, komolyan megfordult a fejemben, abba kellene hagynom a futballt. Nem ment a játék, és ahelyett, hogy még keményebben edzettem volna, értetlenkedtem, miért más kap lehetőséget a felnőtteknél. Szerencsére ekkortájt ismertem meg a feleségemet, valamint Horváth Zsolt játékosügynököt, akik rengeteget segítettek abban, hogy kikecmeregjek a gödörből, és mellém álljon a szerencse.

– A szerencse helyett nem inkább az elhivatottságának köszönheti, hogy idáig jutott?
– Persze, sokat tettem érte, ám a szerencse is elengedhetetlen a szép karrierhez. Emlékszem, annak idején két kispesti csapattársammal Dorogon vettünk részt próbajátékon, amelyen ők megfeleltek, nekem pedig azt mondták, még kevés vagyok a másodosztályhoz – ehhez képest néhány hónappal később az NB I-ben játszottam, és jobban kijött a lépés, mint nekik. Akadtak furcsaságok a pályafutásomban, harminc felé közelítve azonban azt vallom, minden úgy jó, ahogy van, és hiábavaló azon lamentálni, miért így vagy úgy történt, helyette keményen kell melózni és előre kell nézni – már csak azért is, mert a futballban úgysem lehet hosszabban tervezni.

– Rövid idő alatt nagyot fordult önnel a világ: májusban kiesett a Kecskeméttel, majd az új idényben válogatott lett a Puskás Akadémiából. Nem hétköznapi forgatókönyv...
– A történetem erőt adhat azoknak a huszonéves játékosoknak, akik nem ott tartanak, ahol szeretnének. A példám is bizonyítja, a siker kulcsa a kitartás, hiszen ha nincs bennem elegendő elszántság, ki tudja, lehet, ma fodrászatban dolgoznék. A futballban pillanatok alatt változhat a helyzet. Visszagondolva borzasztó lelkiállapotban voltam, mindössze négy meccset nyertünk meg a Kecskeméttel a bajnokságban. Megtépázott önbizalommal, nehéz időszakot követően érkeztem a PAFC-hoz, és álmomban sem gondoltam, hogy ilyen jól indul az idényem, de a kemény munkának meglett a gyümölcse. Úgy látszik, passzol hozzám a támadófutball, remekül érzem magam az új klubomnál. Nem tudom, mit tartogat a jövő, mindenesetre bízom benne, hogy eredményesen zárjuk az évadot, dobogón végzünk, nekem pedig sikerül gólokkal és gólpasszokkal segítenem a csapatot – legalább annyival, hogy az elég legyen az újabb válogatottsághoz.

HORVÁTH Zsolt (PFAgency), a labdarúgó ügynöke: – Az A-válogatottban bemutatkozni hatalmas siker, különösen úgy, hogy korábban még a korosztályos válogatottakban sem sikerült átesni a tűzkeresztségen. Azt gondolom, hogy az ő életútja remek példa arra, hogy megfelelő támogatással, tudatos karriertervezéssel, alázatos munkával és kellő hittel nagyszerű sikereket lehet elérni. Bízom benne, hogy Luki példája képes lesz erőt adni minden olyan fiatal számára, aki úgy érzi, hogy nem ott tart, ahol szeretne, hiszen az álmainkat valóra váltani sosem késő.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 2–3 (1–1)
Budapest, Puskás Aréna, 61 473 néző. Vezette: Erik Lambrechts (Jo de Weirdt, Kevin Monteny) – belgák
MAGYARORSZÁG: Tóth Balázs – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Szoboszlai, Styles (Vitális, 82.) – Bolla (Gruber, 90.), Tóth A. (Ötvös, 60.), Nagy Zs. (Lukács D., 60.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Diogo Costa – Rúben Neves, Joao Cancelo, Rúben Dias, Nuno Mendes – Vitinha (António Silva, 87.), Joao Neves (Joao Félix, 79.) – Pedro Neto (Palhinha, 79.), Bruno Fernandes (Trincao, 66.), Bernardo Silva – Cristiano Ronaldo (G. Ramos, 87.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Gólszerző: Varga B. (21., 84.), ill. Bernardo Silva (36.), Cristiano Ronaldo (58. – 11-esből), Cancelo (86.)