Vb 2026: ötven százalékkal emelkedik a pénzdíj

2025.12.17. 19:23
Rekordösszegű pénzdíjat osztanak szét a jövő évi foci-vb-n (Fotó: AFP, archív)
A legutóbbihoz képest ötven százalékkal emelkedik a labdarúgó-világbajnokság pénzdíja, amely így jövőre 727 millió (240 milliárd forint) dollár lesz.

 

A rekordösszegnek a legnagyobb részét, 655 millió dollárt teljesítmény alapján osztanak majd szét a részt vevő csapatok között, a győztes ebből 50, a döntő vesztese pedig 33 milliót kap. Az argentinok 2022-es világbajnoki győzelme 42 milliót ért, az ugyancsak döntős franciáknak pedig 30 millió jutott. A teljes összeg növekedése arányban van azzal, hogy 32-esről 48-csapatosra bővül a vb mezőnye.

Már az a 16 válogatott is, amely nem jut túl a csoportkörön 9 millióval gazdagodik. A harmadik helyezett 29, a negyedik 27 millió dollárt kap, a negyeddöntő vesztesei 19 milliót, a nyolcaddöntőben alulmaradók 15 milliót, az egy körrel korábban búcsúzók pedig 11 milliót könyvelhetnek el, és mindegyik vb-résztvevő 1,5 millió dollárt kap felkészülésre.

Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közös rendezésében sorra kerülő vb jövőre június 11-én kezdődik, és július 19-ig tart.

A szerdai Interkontinentális Kupa-párharc előtt Dohában ülésező FIFA-tanács arról is döntött, hogy jövőre minden tagszövetség számára nyitott, fesztiváljellegű tornákat rendeznek 15 év alattiak számára, s a fiúk után 2027-ben a lányok kerülnek sorra.

Arról is határozott a testület, hogy a 2028-as női klubvilágbajnokságot január 5. és 30. között bonyolítják le.

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Vb 2026: rendőrségi razzia a dél-koreai szövetségnél a korábbi kapitány kinevezése miatt

Foci vb 2026
2026.08.06. 19:04

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

Újabb vb-résztvevő nemzet vált szövetségi kapitányt – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.04. 07:30

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Tetszenek ismerni Josimar Diast? – Vincze András publicisztikája

Foci vb 2026
2026.08.01. 22:58