Kiszivároghatott, ki véd a német válogatottban a magyarok ellen

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.13. 12:18
Germany v Netherlands - UEFA Nations League 2024/25 League A Group A3
A Bild szerint Alexander Nübel véd ellenünk a Puskás Arénában (Fotó: Getty Images)
A Bild tudni véli, hogy a VfB Stuttgart kapusa, Alexander Nübel véd a német válogatottban a magyarok ellen jövő kedden, a Puskás Arénában esedékes Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Marc-André ter Stegen szeptemberben elszenvedett sérülése miatt nagy kérdés alakult ki azt illetően, hogy Oliver Baumann (Hoffenheim) vagy Alexander Nübel (Stuttgart) őrizze-e a német válogatott kapuját. Októberben Baumann került kis előnybe, ő védhetett a hollandok elleni rangadón, a bosnyákok ellen Nübel bizonyíthatott. Utóbbi esetében viták alakultak ki arról, hogy a 2–1-es német sikerrel zárult találkozón hibázott-e a bosnyákok góljánál, ezzel szemben Baumann igazán jó teljesítményt nyújtott Hollandia ellen.

Julian Nagelsmann szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy amennyiben nem lát nagy különbséget a két kapus között, úgy a kapusedzőre, Andreas Kronenbergre bízza a döntést, hogy a soron következő két mérkőzésen melyik játékos védjen. A Bild azonban tudni véli, hogy szombaton Baumann juthat szerephez Bosznia-Hercegovina ellen, mivel a találkozót Freiburgban rendezik, s Baumann épp a Freiburg játékosa volt 2000 és 2014 között. A Bild szerint Nübel ennek értelmében kedden, Magyarország ellen védhet a Puskás Arénában.

Nagelsmann hétfőn annyit nyilatkozott: „Mindig vicces, amikor az emberek azt mondják, ha valakinek születésnapja van, akkor végigjátssza a meccset. Most Freiburgban szerepelünk, Oli innen jön. De ebben végül úgyis Andreas dönt, ő a kapusedző.”

A német válogatott kerete
Kapusok: Oliver Baumann (TSG Hoffenheim), Alexander Nübel (VfB Stuttgart), Stefan Ortega (Manchester City – Anglia) 
Védők: Robin Gosens (Fiorentina – Olaszország), Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Joshua Kimmich (Bayern München), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen) 
Középpályások: Robert Andrich (Bayer Leverkusen), Julian Brandt (Borussia Dortmund), Chris Führich (VfB Stuttgart), Pascal Gross (Borussia Dortmund), Jamal Musiala (Bayern München), Felix Nmecha (Borussia Dortmund), Angelo Stiller (VfB Stuttgart), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: Serge Gnabry (Bayern München), Kai Havertz (Arsenal – Anglia), Tim Kleindienst (Borussia Mönchengladbach), Deniz Undav (VfB Stuttgart)

NEMZETEK LIGÁJA
A3-CSOPORT
Szeptember 7.
Németország–MAGYARORSZÁG 5–0
Hollandia–Bosznia-Hercegovina 5–2
Szeptember 10.
MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovina 0–0
Hollandia–Németország 2–2
Október 11.
Bosznia-Hercegovina–Németország 1–2
MAGYARORSZÁG–Hollandia 1–1
Október 14.
Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁG 0–2
Németország–Hollandia 1–0
November 16.
20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina – élőben az NSO-n!
20.45: Hollandia–MAGYARORSZÁG – élőben az NSO-n!
November 19.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia
20.45: MAGYARORSZÁG–Németország – élőben az NSO-n!

   
A3-CSOPORT

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. Németország

4

3

1

10–3

+7

10

2. Hollandia

4

1

2

1

  8–6

+2

  5

3. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

  3–6

–3

  5

4. Bosznia-Hercegovina

4

1

3

  3–9

–6

  1

 

 

 

Legfrissebb hírek

Eltemették Jenei Imrét

Magyar válogatott
2025.11.08. 15:43

Redzic Damir álma teljesült: Szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

Magyar válogatott
2025.11.08. 11:05

Remek hírek, Tóth Balázsnak jóval kevesebbet kell kihagynia

Magyar válogatott
2025.11.07. 11:31

Tóth Balázs legalább három hónapig nem védhet – hivatalos

Légiósok
2025.11.06. 19:25

Nagy Zsolt: Jó lenne jövőre Messivel mezt cserélni

Magyar válogatott
2025.11.06. 17:41

Keretet hirdettek az írek a mieink és a portugálok elleni vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.11.06. 11:33

Megvan, kit hívott be Marco Rossi a sérült Tóth Balázs helyett a válogatottba

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:19

Újabb magyar válogatottat adhat a DAC; 2015 óta ez az első év Nagy Ádám nélkül

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:09
Ezek is érdekelhetik