Válogatott: „Dzsudzsák visszatérésével a csapat mindenképpen nyer”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.13. 13:13
null
Gulácsi Péter szerint az egész csapat profitál Dzsudzsák Balázs visszatéréséből (Fotó: Török Attila)
Gulácsi Péter szenzációs formában várja a magyar válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzéseit, az RB Leipzig kapusa a legutóbbi hat tétmeccsén lehúzta a rolót klubjában, és véleménye szerint a nemzeti csapatnál is elsődleges cél a védelmi stabilitás. Gulácsi a válogatottba visszatérő Dzsudzsák Balázs kapcsán elmondta, visszatérésével mindenképpen erősödik az együttes. 



Rossi: Dzsudzsák behívása nem jelenti, hogy kezd is
Gulácsi Péter méltatják a Bundesliga hivatalos oldalán

„A Bundesligában hat, kapott gól nélküli meccsel mi vagyunk az élen. Ez nyilván olyan mutató, ami egy kapusnak vagy egy védőnek – gondolok itt Willire – önmagában is nagyon fontos. Lipcsében sem egyik napról a másikra történt, hogy idáig eljutottunk, hogy stabilizálódott a csapatunk. Bízom benne, hogy ez a válogatottnál is sikerül” mondta Gulácsi Péter az M4 Sportnak, arra utalva, hogy négy Nemzetek Ligája-meccs után hat kapott góllal áll a nemzeti együttes, melynek legutóbb tavaly októberben, Feröer ellen maradt érintetlen a hálója.

Véleménye szerint akkor lehet reális esélyünk egy velünk egy szinten lévő riválissal szemben, ha szilárd a gárda védelme. Szót ejtett továbbá a válogatottba visszatérő Dzsudzsák Balázsról is, akivel szerinte mindenképpen erősödik a csapatunk.

„Balázs hihetetlenül fontos személyisége a csapatunknak, nem elfelejtve, hogy szenzációs futballista is. Bízom benne, most, hogy fizikailag és mentálisan is belelendült, segítségünkre lehet. Ha más nem, pontrúgások terén hatalmas extrát jelent számunkra, illetve a jelenléte a pályán a többi játékosnak is nagyon fontos dolog.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Budapest Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Ugrai Roland (Atromitosz – Görögország), Varga Roland (Ferencváros)

A C-LIGA PROGRAMJA

2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
Görögország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Finnország 0–1
Október 15., hétfő
Észtország–MAGYARORSZÁG 3–3
Finnország–Görögország 2–0
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 4 4 5–0 +5 12
2. Görögország 4 2 2 3–4 –1 6
3. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 5–6 –1 4
4. Észtország 4 1 3 3–6 –3 1

 

 

Legfrissebb hírek

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 09:28

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

Gulácsi nagy bravúrt is bemutatott a Villarrealban – videó

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 13:45

Gulácsi győztes meccsen mutatkozott be a Villarrealban

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 11:59

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Utazás a „sárga tengeralattjáróval”: Gulácsi Péter a Villarrealnál

Légiósok
2026.08.04. 08:27