Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Az MTK a második nyári edzőmeccsét is megnyerte. A múlt héten a négygólos Jurek Gábor vezérletével győzött a Kazincbarcika ellen, most pedig egygólos hátrányból fordítva – Pethő Bence tizenegyesből szerzett vezetést az angyalföldieknek – a második félidőben szerzett gólokkal 3–1-re verte meg a Vasast. A kék-fehérek a 19 éves, saját nevelésű Jádi Balázs góljával egyenlítettek, majd a Honvédtól érkezett új szerzemény, Nyers Ádám vezérletével fordítottak: a 18 éves támadó előbb kiharcolt egy tuzenegyest, amit a kölcsönszerződését a héten meghosszabbító Adrian Zeljkovic váltott gólra, majd Nyers állította be a végeredményt Kerezsi Zalán passzából.
A Vasasnak ez volt az első nyári edzőmeccse, az első félidőben pályára lépő kezdőcsapatban három nyári szerzemény kapott lehetőséget, Csóka Dániel, Koszta Márk és Pálinkás Gergő, míg a második félidőben beállt Kovácsréti Márk is.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–VASAS 3–1 (0–0)
MTK, 1. félidő: Demjén – Varju, Beriasvili, Belényesi, Kovács P. – Kata, Plsek, Átrok – Molnár Á., Klausz, László K. 2. félidő: Fadgyas – Hinora, Armalas, Horváth D., Mikolay – Horváth A., Zeljkovic, Jádi – Zubor, Nyers, Kerezsi.
Vasas, 1. félidő: Molnár Zs. – Girsik, Iyinbor, Csóka, Doktorics – Urblík, Rab Boldizsár, Koszta – Tóth M., Pálinkás, Radó. 2. félidő: Uram – Pávkovics, Hej, Otigba, Balogh – Hidi M, Cseke, Banó-Szabó – Kovácsréti, Pethő, Horváth R.
Gólszerző: Jádi, Zelkovic (11-esből), Nyers ill. Pethő (11-esből)
AZ MTK BUDAPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 15.
Edzőtábor: Szlovénia, július 6–11.
Felkészülési mérkőzések:
Június 26. (péntek): MTK Budapest–Kazincbarcika (NB II) 4–2 (Jurek 4)
Július 1. (szerda): MTK Budapest–Vasas 3–1
Július 4. (szombat), 10.00: MTK Budapest–KTE (NB II)
Szlovénia
Július 8. (szerda): Celje (szlovén)–MTK Budapest
Július 11. (szombat): MTK Budapest–Cserkaszi LNZ (ukrán)
Július 11. (szombat): Koper (szlovén)–MTK Budapest
Itthon
Július 18. (szombat), 15.30: MTK Budapest–Kozármisleny (NB II)
Július 18. (szombat), 18.00: MTK Budapest–Komáromi FC (szlovákiai)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Demjén Patrik (Debreceni VSC), Hinora Kristóf (Paksi FC), Jurek Gábor (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Nyers Ádám (Budapest Honvéd), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők: Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakó Sámuel (Kozármisleny), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kolorcity Kazincbarcika SC), Szűcs Patrik (Komáromi FC – Szlovákia). Kooperációs kölcsönből (Kozármisleny): Csucsánszky Zoltán, László Krisztián, Mikolay Timóteus, Szolár Dávid
Kiszemeltek: Horváth Dániel (Kozármisleny, próbajáték)
Távozók: Csenterics Adrián (AD Mérida – Spanyolország, kölcsön után végleg), Kádár Tamás, Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Kovács Mátyás (kassai kölcsön után RAAL La Louviere – Belgium), Róbert Polievka (szlovák, MFK Dukla Banská Bystrica – Szlovákia), Széles Imre (Szeged-Csanád GA), Szépe János (Kecskeméti TE), Törőcsik Péter (BVSC-Zugló FC, kölcsön után végleg), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország),
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia, onnan Sparta Praha – Csehország), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia),
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok István Zalán (Parma, Udinese, Venezia – Olaszország), Molnár Ádin (Heerenveen – Hollandia, Sparta Praha – Csehország)
A VASAS FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 16.
Edzőtábor: –
Felkészülési mérkőzések:
július 1. (szerda): MTK Budapest–Vasas 3–1
július 4. (szombat): Vasas–Komáromi FC (szlovákiai)
július 8. (szerda): Vasas–Kisvárda
július 11. (szombat): Vasas–Kecskeméti TE (NB II)
július 18. (szombat): Vasas FC–Videoton FC Fehérvár (NB II)
július 18. (szombat): Vasas FC–Soroksár SC (NB II)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: Csóka Dániel (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Engedi Márk (Debreceni VSC, legutóbb kölcsönben Karcag), Koszta Márk (Hapoel Petah Tikva – Izrael, szabadon igazolhatóként), Kovács Patrik (Videoton FC Fehérvár), Pálinkás Gergő (Kecskeméti TE)
Kölcsönből visszatérő: Pintér Filip (Kisvárda Master Good)
Kiszemeltek: –
Távozók: Hős Zsombor (Nyíregyháza Spartacus), Németh Barnabás (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe távozott: Mamusits Patrik (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bukta Csaba (budafoki kölcsön után lejár a szerződése), Hajós Lőrinc (Nyíregyháza Spartacus)








