Gyirmótról igazolt középpályást a Vidi

V. H. L.V. H. L.
2026.07.21. 15:55
null
Fotó: vidi.hu
Huszonhárom éves, NB I-es tapasztalattal is rendelkező játékossal erősítette meg keretét a hétvégi NB II-es rajtra készülő Videoton FC Fehérvár: a legutóbb Gyirmóton futballozó Kovács Dominik a győriek játékosaként öt meccsen egy gólt szerzett a legmagasabb osztályban.

Új igazolásról számolt be hivatalos honlapján az NB II-es Videoton FC Fehérvár: a klub megszerezte a a másodosztályba frissen visszajutott Gyirmót középpályását, Kovács Dominikot. A piros-kékek portálja megemlíti: győriek játékosaként az NB I-ben is bemutatkozó, öt meccsen egy gólt szerző labdarúgó 2011 és 2016 között a Videoton utánpótlásában játszott, az U14-ben és az U15-ös csapat színeiben bajnoki mérkőzéseken is pályára lépett, így tulajdonképpen hazatért Fehérvárra.

„Én és a családom is erős fehérvári kötődéssel rendelkezik, fiatalon itt, a Vidi utánpótlásában nevelkedtem. Mindenképp szerettem volna visszajönni és újra piros-kékben játszani, hiszen a Videoton nagy tradíciókkal rendelkező klub, amely mindig a szívem csücske volt. Szeretnék minél többet segíteni a csapatnak a céljai elérésében, és visszajutni a Vidivel az NB I-be. Védekezésben és támadásban is jól érzem magam a pályán, dinamikus és agresszív játékkal szeretném kiszolgálni a szurkolóinkat” – nyilatkozta régi-új klubja honlapjának Kovács Dominik.

A móri születésű középpályás megszerzésével kapcsolatban megszólalt Nikolics Nemanja is.

„Dominik saját nevelésű játékosunk, akire több poszton is számíthat szakmai stábunk. A felkészülés kezdetétől velünk edzett, edzőmérkőzéseken is pályára lépett, gyorsan beilleszkedett, és nagyon jó benyomást tett a stábunkra. Többször elmondtam már, hogy olyan játékosokat keresünk, akik ismerik a klubunk identitását, valamint pályán és azon kívül is számíthatunk rájuk, Dominik is ilyen játékos tudását és mentalitását tekintve is. Nagyon örülünk, hogy újra a Videoton játékosa lett” – mondta a sportigazgató.

A fehérváriak kedden egy másik igazolást is bejelentettek: kölcsönben a Videotonban folytatja pályafutását a tizennyolc éves utánpótlás-válogatott hátvéd-védekező középpályás, Balázs Teó, aki az NB I-be frissen feljutott Budapest Honvédtól érkezett a piros-kékekhez.

 

Legfrissebb hírek

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.08.31. 21:22

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.31. 19:19

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Csákvár kiütésével megerősítette első helyét a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:28

Szabó bombája elegendő volt az Ajka győzelméhez Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:20

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21