Sportrádió: Óvatos duhaj vagyok, de a győzelemért mentem ki – Török Zoltán

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 21:46
null
Török Zoltán arról is mesélt, hogyan élte meg a döntőt (Fotó: Csudai Sándor/Origo)
A női kosárlabda Euroligát megnyerő Sopron Basket ügyvezető igazgatója, Török Zoltán volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége. A vezető többek között arról beszélt Lantos Gáborral, a Sportrádió műsorvezetőjével és az Origo sportrovatának vezetőjével, hogy hogyan élte meg az isztambuli döntőt.

Török Zoltán először arról mesélt, hogyan élte meg a döntőt.

„Furcsán hangozhat, mert én egy óvatos duhaj vagyok, de én a győzelemért mentem ki, ennek a szellemében szóltam a csapathoz a rájátszás kezdetén. A döntő napján letöltöttem a telefonomra a FIBA-oldaláról azt a serleget, amit végül átadtak nekünk. Tudatosan készültem, a meccsen próbáltam alacsonyan tartani a stresszfaktort. A sorozat végére összeállt a kirakós, ez a szakmai stábnak és az összeszokott játékosainknak köszönhető” – mondta a márciusban állami elismerésben részesülő Török Zoltán a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

Török azt a kérdést is megvizsgálta, hogy Fegyverneki Zsófia miért a magyar sport egyik legalulértékeltebb tagja.

„Sopron határain túl helytálló a kijelentés, de nálunk a legnagyobb becsben van tartva, mindenekfelett álló. Az én klubmodellemben ő a number one. Ahogy Fegyvernekyt kezelik, az elgondolkodtató. Az egyik legnagyobb sportember, akit ismerek.”

Az ügyvezető igazgató még nem szeretné kitűzni a következő idényre szóló célokat. Úgy gondolja, most fel kell készülni a Szekszárd elleni magyar bajnoki döntőre. Hozzátette, természetesen szeretnék megvédeni a címüket.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd 73–71

Legfrissebb hírek

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

Lelik Réka: Nem volt keresnivalónk a hatos döntőbe kerülésért vívott harcban

Kosárlabda
2026.01.30. 07:06

Női kosár Euroliga: a DVTK nagyot hajrázott, de a meccs utolsó kosarával kikapott a Veneziától

Kosárlabda
2026.01.28. 19:55

Otthon is kikapott, kettős vereséggel búcsúzott a Sopron a női kosár Európa-kupától

Kosárlabda
2026.01.22. 19:41

DVTK-vereség Franciaországban a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 21:16

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
2026.01.16. 11:56

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2026.01.15. 20:28

Juhász Dorka volt a Galatasaray legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
2026.01.15. 09:30
Ezek is érdekelhetik