Vb-hírfolyam

Vb 2026: pályázaton keres ideiglenes szövetségi kapitányt a dél-koreai szövetség
A Dél-koreai Labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy pályázati úton keres ideiglenes szövetségi kapitányt a férfi válogatott élére, az erről szóló döntés a szervezet elnökségi ülésén született meg. A poszt azóta üres, hogy Hong Mjung Bo június végén lemondott, mert csapata a világbajnoki csoportkörből nem jutott tovább.
A szövetség tájékoztatása szerint az ideiglenes kapitány a következő két válogatott szünet (szeptember 21.–október 6. és november 9.–17.) idején irányítja majd a csapatot. Az első időszakban legfeljebb négy, a másodikban pedig további két mérkőzés lejátszására lesz lehetőség.
A kiválasztott szakember magával hozhatja saját stábját. Dél-Koreából és külföldről egyaránt jelentkezhetnek a megfelelő edzői képesítéssel rendelkező szakemberek.

Pozitív lett a vb-n szerepelt ausztrál labdarúgó, Cristian Volpato kokaintesztje
Új-Dél-Wales állam rendőrsége pénteken közölte, hogy a 22 éves Cristian Volpatót hajnalban állították meg a rendőrök Sydneyben, miután egy hídon a megengedett sebességhatárt 50 kilométer/órával túllépve bemérték. A helyszínen elvégzett drogteszt kokainra pozitív eredményt mutatott.
Volpato a vb-n három mérkőzésen lépett pályára. A középpályás utánpótlásszinten az olasz korosztályos válogatottakban szerepelt, és idén dőlt el, hogy a felnőttek között az ausztrál együttesben játszik. Az ausztrál válogatott világbajnoki csoportjában a második helyen végzett egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel, majd a 32 között tizenegyesekkel kiesett Egyiptommal szemben.

Paredes: A spanyolok jobbak voltak, megérdemelten nyerték meg a vb-t
Leandro Paredesnek időre van szüksége, hogy eldöntse, folytatja-e válogatott pályafutását. A Boca Juniors csapatkapitánya erről a chilei O'Higgins ellen 1–0-ra megnyert Copa Sudamericana-mérkőzés után beszélt az ESPN-nek adott interjúban.
„Nem tudom, készen állok-e a folytatásra. Most egyelőre meg kell emésztenem a történteket, és az egészet jól át kell gondolnom – idézi a játékost a spanyol Mundo Deportivo. – Hosszú folyamat lesz, hogy feldolgozzuk a vereséget. A világbajnoki döntő elvesztése még sokáig fájni fog, hiszen ismét nagyon közel voltunk a sikerhez.”
A középpályás elárulta: az argentin válogatottból nem ő az egyetlen, aki fontolgatja az esetleges visszavonulást – több kulcsjátékos is beszélni szeretne a szövetségi kapitánnyal, mielőtt döntést hoz a jövőjével kapcsolatban.
„Sokak számára lejött a pillant, amikor el kell dönteni, folytatják-e. Látványos, szép időket éltünk meg együtt, és nagyszerű dolgokat értünk el. Nagyon nehéz lesz ezt a szintet fenntartani, és elérni, hogy továbbra is így működjünk csapatként. Sok mindent kell mérlegelnünk, s hideg fejjel kell meghoznunk a döntést” – fogalmazott Paredes.
A hideg fejre Paredesnek a döntő lefújása után is szüksége lett volna, amikor a vereségért a spanyolok közül Gavin és Eric Garcíán is tettlegességgel próbált elégtételt venni. A 32 éves középpályás azóta minden bizonnyal lehiggadt, és elismerte az ibériaiak sikerének jogosságát.
„Sok minden elhangzott a világbajnokság előtt, közben és után. Remek tornánk volt, de Spanyolország jobb volt a döntőben, megérdemelten lett bajnok” – jelentette ki, s egyben azt is elárulta: az egyiptomiak elleni nyolcaddöntőben bordatörést szenvedett, így sérülten, fájdalomcsillapítókat és gyulladáscsökkentőket szedve fejezte be a tornát.

Vb 2026: Kolumbiában meghosszabbították Néstor Lorenzo szövetségi kapitány szerződését
Meghosszabbította a szövetségi kapitány, Nestor Lorenzo szerződését a Kolumbiai Labdarúgó-szövetség. A szervezet csütörtöki közleményében a 60 éves argentin szakemberről kiemelte, hogy 2022 óta áll a válogatott élén, a 2024-es Copa Américán döntős volt, és az együttes az ő irányításával jutott ki az idei világbajnokságra, ahol három győzelem és egy döntetlen után csak a tizenegyespárbajban bukta el a Svájc elleni nyolcaddöntőt.
Az FCF emlékeztetett: Lorenzo 51 mérkőzésen küldte pályára a kolumbiai válogatottat, amely 31 győzelem mellett 12-szer játszott döntetlent és nyolc alkalommal szenvedett vereséget.

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat
A Japán Labdarúgó-szövetség csütörtökön döntött arról, hogy a távol-keleti válogatottat a világbajnokságon is dirigáló Morijaszu Hadzsime marad a posztján, és ennek kapcsán arról is határozat született, hogy a 2027-es kontinensbajnokságot követően adja át az irányítást az 54 éves Oiva Gónak, aki az elmúlt években korosztályos japán válogatottaknál dolgozott.
Morijaszu 2018 óta áll a japán nemzeti együttes élén, 108 mérkőzésen 74 győzelmet aratott, 16 döntetlen és 18 vereség mellett. Az idei vb-n csapata a csoportkörben 4–0-ra legyőzte Tunéziát, valamint döntetlent játszott Hollandiával (2–2) és Svédországgal (1–1), így az egyenes kieséses szakaszba jutott, ahol a legjobb 32 között 2–1-re alulmaradt Brazíliával szemben.
Az Ázsia-kupát 24 gárda részvételével január 7. és február 5. között Szaúd-Arábiában rendezik meg, a torna esélyesei közé sorolt japánok a csoportkörben Katarral, Thaifölddel és Indonéziával találkoznak.
Köszönjük a figyelmet az egész világbajnokság alatt!

Százezrek a főtéren, csaknem kétmillióan Madridban – képeken a spanyol válogatott ünneplése

Így ünnepelte vb-győzelmét a spanyol labdarúgó-válogatott Madridban
Hiába az Eb- és vb-győzelem, Yamal még mindig gyerek és ezt ez a videó mutatja meg legjobban
Az FC Barcelona támadója sokáig válogatott az édességek közül, mire megtalálta a megfelelőt.
Videó: tánc és a trófea csókolgatása – így ünnepelték a vb-győzelmet a spanyolok az öltözőben
Luis de la Fuente különleges ajándékot kapott; Yamal nem tud leállni a tánccal
Luis de la Fuente ajándéka
Yamal tánca
Videó: érdemes megnézni, hogyan köszöntötte a spanyol királyt Yamal

Videó: Cucurella majdnem eldobta a vb-trófeát, Ferran Torres odaszúrt Trumpnak
Természetesen a táncolás, az éljenzés és a szurkolók köszöntése közepette számos apró érdekesség színesette a programot. A spanyol játékosok Gavi és az argentin Paredes mérkőzés utáni összetűzésére emlékeztek meg egy molinóval, a buszból kilógó Ferran Torrest eltalálta egy fa ága, Marc Cucurella eljátszotta, hogy odadobja a vb-trófeát az erkélyen álló spanyoloknak, Lamine Yamal meg egy koronával a fején pózolt a „csillagok együtt ragyonak feliratú buszon.” Ferran egyébként a „Make Spain Great Again”, azaz tegyük naggyá Spanyolországot feliratú piros sapkával szúrt oda Donald Trumpnak.
Az év harca 7: Paredes Gavi ellen
Yamal a fején koronával ünnepelt
Ferran Torres és a sapkája
A világbajnokság hivatalos DJ-je is együtt ünnepelt a spanyolokkal

Videó: Nem fogták vissza magukat a spanyol játékosok – több mint egymillióan ünneplik a válogatottat Madridban
Videó: Keyne Yamallal nem lehet betelni, mindenhol ott volt az ünneplés alatt
Közben Lamine BBQ-s csirkés pizzával pótolta az elégetett kalóriákat





