Az eddig hibátlanul jósoló közgazdász szerint új világbajnok lesz

H. Á.H. Á.
2026.05.25. 15:44
null
Gullit, Bergkamp és Robben – három klasszis és sosem volt világbajnok holland „szobra” (Fotó: Getty Images)
Egy német közgazdász, Joachim Klement saját fejlesztésű, öt tényezőt figyelembe vévő ökonometriai modellje alapján megjósolta az idei világbajnokság győztesét, amiben még semmi rendkívüli nem is volna, ha nem tette volna meg ezt az elmúlt három világbajnokság alkalmával is, amikor rendre eltalálta a végső győztest.

Herr Klement sikeresen jósolta meg 2014 elején, hogy Németország lesz a világbajnok, eltalálta azt is, hogy 2018-ban Franciaország diadalmaskodik, és a négy – három és fél – évvel ezelőtti katari torna előtt is telibe trafálta a győztes Argentínát. Ezek után persze nem csoda, az alig két és fél hét múlva kezdődő világbajnokságra is elővette a korábban már háromszor bevált modellt és számolni kezdett. Végül pedig kijött neki, hogy 2026-ban Hollandia válogatottja ünnepelhet majd a történelem első 48 csapatos labdarúgó-világbajnoksága végén. 

Klement modellje öt tényezőt vett figyelembe, amikor egy válogatott sikerességét próbálta matematikailag megfogható formába önteni: az egy főre jutó GDP-t, a népességet, a hőmérsékletet, a vizsgált ország helyezését a FIFA világranglistáján és a vizsgált ország, valamint a mérkőzésen a pályaválasztó előnyét.

„A modellem gazdasági és éghajlati fundamentumokat használ annak megbecslésére, hogy milyen erősnek kell lennie egy csapatnak, és minél közelebb van egymáshoz két csapat ereje, annál nagyobb szerepet játszik a szerencse az egyes mérkőzéseken” – magyarázta Klement a modellje működését.

Mindezek alapján Klement tehát arra jutott, hogy a modellje alapján Hollandia nyeri meg az észak-amerikai világbajnokságot, vagyis Virgil Van Dijkék három elveszített döntő után a labdarúgás történelmének kilencedik világbajnokai lehetnének, ha hinni lehet a német közgazdásznak.

Arra azonban nem biztatnánk senkit, hogy Klement úr tippjei alapján azonnal fejvesztve rohanjon az első fogadóirodába és házat, autót, kismotort felpakoljon Hollandia győzelmére, a korábbi három sikeres végső győztes tippen kívül sok egyebet ugyanis nem talált el a modelljével a gazdasági szakember. A modell szerint a négy évvel ezelőtti tornán például Argentína Anglia ellen győzött a döntőben, a négy közé még a spanyolok és a portugálok kerültek, a tizenhat közé egyedüli afrikai csapatként Szenegál jutott el, míg a valójában négy közé jutó Marokkó a csoportjában ragadt a jóslat alapján.

Legfrissebb hírek

Xavi: Legalább a dobogón ott voltam... – bemutatták az új holland kapitányt

Minden más foci
2026.08.25. 21:24

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
2026.08.13. 08:25

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2026.08.12. 21:30

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53

„Én vagyok ennyire okos, vagy maga ennyire buta?” – Louis van Gaal 75 éves

Népsport
2026.08.08. 09:17