Heti légióskörkép: Baráth gólpassza mellett szürreális gólt szerzett

2026.05.25. 10:28
null
„Készülőben” Baráth furcsa gólja (Fotó: sigmafotbal.cz)
Szép lassan véget érnek az utolsó élvonalbeli bajnoki küzdelmek szerte Európában, s a válogatottban nem érintett légiósaink megkezdik a nyári szünetet.

Baráth Péter azonban még nem pihenhet, hiszen egyrészt őt is meghívta Marco Rossi a júniusi két válogatott mérkőzésre a magyar válogatott keretébe, másrészt jó formában zárta az idényt, hiszen a cseh bajnokság hetedik helyéért zajló rájátszás visszavágóján a Karvina elleni 4–0-s győzelem során előbb gólpasszt adott a Sigma Olomoucban, három perccel később pedig egy szürreális góllal duplázta meg csapata előnyét.

Több légiósunk a héten nem volt eredményes, gólpasszt sem adott. 

Kiemelésre érdemes, hogy Vancsa Zalán feljutott a Lommellel a belga élvonalba – a Dender elleni osztályozó első meccsén a kétszeres magyar válogatott szélső szerezte a győztes gólt, a másodikon szombaton nem esett gól, így Vancsa másfél hete esett gólja jelentette a feljutást.

Nem marad viszont az élvonalban a szerbiai másodosztályba kieső Topolya, miután az osztályozós csoport vasárnapi, utolsó mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott a Novi Beograd vendégeként, s ezzel a 13. kieső helyen végzett – Mezei Szabolcs a kispadon ülte végig a mérkőzést.

A Bournemouthban az idényben másodszor lépett pályára kezdőként Tóth Alex, aki a Nottingham Forest ellen 57 perc lehetőséget kapott, az 1–1-gyel végződő meccsel pedig csapata kiharcolta, hogy a következő idényben az Európa-ligában szerepelhessen. Szobolszai Dominik végigjátszotta Mohamed Szalah búcsúmeccsét a Liverpoolban, Kerkez Milos csereként szállt be a Brentford elleni 1–1-gyel zárult meccsen, Szoboszlaiék az új idényben a BL-ben indulhatnak.

 MÁJUS 19., KEDD 

ANGLIA
Premier League
Bournemouth–Manchester City 1–1
Bournemouth: Tóth Alex kispados volt, nem állt be.

IZRAEL
Ligat ha’Al, felsőház
Hapoel Petah Tikva–Beitar Jeruzsálem 0–0
Hapoel Petah Tikva: Koszta Márk a 63. percben állt be.

SZLOVÁKIA
Niké Liga, osztályozó, 1. mérkőzés
Zólyom–Komárom 1–0
Komárom: Szűcs Patrik nem került be a meccskeretbe.

 

 MÁJUS 20., SZERDA 

EGYESÜLT ÁLLAMOK
US Open-kupa, negyeddöntő
Columbus Crew–New York City 1–0 
Columbus: Gazdag Dániel nem került be a meccskeretbe.

 

 MÁJUS 21., CSÜTÖRTÖK 

NÉMETORSZÁG
Bundesliga, osztályozó, 1. mérkőzés
Wolfsburg–Paderborn 0–0
Wolfsburg: Dárdai Bence sérült.

 

 MÁJUS 22., PÉNTEK 

AUSZTRIA
Bundesliga, rájátszás a Konferencialiga-selejtezőért, 1. mérkőzés
Ried–Rapid Wien 2–1
Rapid: Bolla Bendegúz betegség miatt nem volt a keretben.

SZLOVÉNIA
2. SNL (II. osztály)
Nafta Lendva–Triglav 1–1
Nafta: Bakti Balázs kezdett, a 87. percben lecserélték, Dragóner Áron végigjátszotta a mérkőzést, Keresztes Noel nem volt a keretben, Németh Ervin kispados volt, nem cserélték be.

 

 MÁJUS 23., SZOMBAT 

BELGIUM
Osztályozó az élvonalba jutásért, döntő, visszavágó
Dender–Lommel SK 0–0
Lommel: Vancsa Zalán csereként állt be az 55. percben.

CSEHORSZÁG
Chance Liga, rájátszás a 7. helyért, visszavágó
Sigma Olomouc–Karvina 4–0
Sigma: Baráth Péter végig a pályán volt, a 26. percben gólpasszt adott, a 29.-ben gólt szerzett.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, alapszakasz
Chicago Fire–Toronto FC 2–1
Toronto: Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést.

IZRAEL
Ligat ha’Al, felsőház
Hapoel Petah Tikva–Maccabi Tel-Aviv 2–2
Hapoel Petah Tikva: Koszta Márkot a 77. percben lecserélték.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Pogon Szczecin–Katowice 1–1
Pogon: Molnár Rajmund sérült, Szalai Attila végig a pályán volt
Jagiellonia–Zaglebie Lubin 1–0
Zaglebie Lubin: Szabó Levente végig a pályán volt.

SZERBIA
Szuperliga, felsőház
Vojvodina–Novi Pazar 3–0
Vojvodina: Szűcs Kornél végig a pályán volt.

SZLOVÁKIA
Niké Liga, osztályozó, visszavágó
Komárom–Zólyom 3–0
Komárom: Szűcs Patrik csereként állt be a 90+2. percben.

 

 MÁJUS 24., VASÁRNAP 

ANGLIA
Premier League
Liverpool–Brentford 1–1
Liverpool: Kerkez Milos a 83. percben állt be csereként, Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést.
Nottingham Forest–Bournemouth 1–1
Bournemouth: Tóth Alex kezdő volt, az 57. percben lecserélték. 

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, alapszakasz
Columbus Crew–Atlanta United 2–0
Columbus: Gazdag Dániel végigjátszotta a mérkőzést.
Inter Miami–Philadelphia Union 6–4
Miami: Pintér Dániel kispados volt, nem cserélték be.

SPANYOLORSZÁG
Segunda Division (II. osztály)
FC Andorra–Ceuta 0–2
Andorra: Yaakobishvili Áron a kispadon tekintette meg az összecsapást. 

SVÉDORSZÁG
Allsvenskan
Hammarby–AIK 1–2
AIK: Csongvai Áron végigjátszotta a mérkőzést. 

SZERBIA
Szuperliga, alsóház
Radnicski Nis–Szpartak Szabadka 2–1
Szpartak: Holender Filip nem volt a keretben.
Novi Beograd–Topolya 1–1
Topolya: Mezei Szabolcs a kispadon ült.

 

 MÁJUS 25., HÉTFŐ 

AUSZTRIA
Bundesliga, rájátszás a Konferencialiga-selejtezőért, visszavágó
Rapid Wien–Ried 3–0
Rapid: Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést, a 26. percben gólpasszt adott.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga, osztályozó, visszavágó
Paderborn–Wolfsburg 2–1
Wolfsburg: Dárdai Bence nem volt a meccskeretben.

 

Legfrissebb hírek

Csíkszereda: Kleinheisler is a 11 távozó között

Légiósok
14 órája

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
16 órája

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
2026.07.01. 23:51

Szánthó Regő a Niké Liga újoncánál folytatja

Légiósok
2026.07.01. 17:22

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
2026.06.29. 14:20

Callum Styles hosszabbított a West Bromwich Albionnal – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.19. 19:11

„Csak arra koncentrálok, hogy minél előbb alapember legyek” – Szűcs Tamás érzi a bizalmat a Famalicaónál

Légiósok
2026.06.18. 14:00

Kovács Dániel: Nem akartam két szék között a pad alá esni

Légiósok
2026.06.18. 12:45
Ezek is érdekelhetik