Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség
Kevés meghatóbb pillanat van annál egy-egy labdarúgó pályafutásában, mint amikor először értesítik: várják a felnőttválogatottba. A húszéves Markgráf Ákos számára Marco Rossi szövetségi kapitány hívása nemcsak szakmai mérföldkövet jelentett, lelkileg is megérintette.
„Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatást vált ki belőlem a meghívó híre – mondta a Nemzeti Sportnak Markgráf Ákos, a válogatott Puskás Akadémiában szereplő újonca. – Látva, hogy mások megkönnyezik a válogatottságot, az ember sejti, hogy érzelemmel teli momentum lehet, de hogy ennyire… Miután felhívtak a válogatottól, félre kellett állnom az autómmal, hogy sírni tudjak, annyira megható és felfoghatatlan volt egyszerre, ami történt. Minden futballozni kezdő gyereknek az az álma, hogy válogatott legyen. Nálam ez az álom idővel céllá vált, és most egy lépésre vagyok tőle. Ott az autóban sok emlékkép bevillant. Például az, hogy amikor a barátok ide-oda mentek, szórakozni hívtak, én inkább otthon maradtam, hogy másnap reggel kipihenten menjek edzésre. A meghívó igazolja, minden ilyen döntés megérte. Sokszor lebecsülik a sportolókat, különösen a futballistákat, pedig rengeteg lemondásra van szükség ahhoz, hogy valaki sokra vigye. Ezért is törhettek ki belőlem a felgyülemlett érzelmek.”
A meghívó azért is különleges neki, mert régi családi ígéret kapcsolódik hozzá.
„Megfogadtam a nagypapámnak, hogy amíg él, lát még válogatott meccsen játszani, és most itt állok a kapujában. Még nem tudom, ki tud-e jönni a júniusi meccsekre, de ha máshogy nem is, a televízióban biztosan megnézi. Addig viszont még sok munka vár rám, hogy ne csak ott legyek a többiekkel, hanem pályára is lépjek.”
A belső és bal oldali védőként számításba vett fiatal Veresegyházról indult, és már egészen kicsiként beszippantotta a futball világa. Óvodásként a szülei Budapestre, a Dalnoki Jenő nevét viselő akadémiára hordták edzésre, szabadidejüket alárendelték fiuk sportoltatásának.
„Kisgyerekként még nem fogtam fel igazán, ez mivel jár a környezetem számára, egyszerűen csak imádtam focizni. A családom rengeteget tett értem. Anyukám, apukám, a nagyszüleim – sokat segítettek abban, hogy eljuthassak edzésekre, hogy minden feltétel meglegyen.”
Kacskaringós út vezetett a felnőttfutballig: Veresegyház, Vasas Akadémia, Gödöllő, majd az MTK érintésével került a Puskás Akadémiához, amelyben stabil NB I-es játékossá vált. A Cube adatelemző rendszer mérései alapján a bajnokság egyik legjobb erőnléti mutatóival büszkélkedhet a posztján, futómennyisége, sprintjeinek száma kiemelkedő – ez is jelzi, nem fogja vissza magát.
„Óriási szerepe van a mentalitásomnak abban, hogy ma itt tartok. A két évvel fiatalabb öcsém is futballozott, sokkal ügyesebb volt nálam. Ő azonban már abbahagyta, az építőiparban dolgozik, mert nem volt meg benne az a kitartás, mint bennem. Nem lelkizős alkat, ritkán beszél az érzelmeiről, de talán az érintett meg a legjobban, amikor a válogatott meghívómhoz gratulált – azt mondta, büszke rám a sok erőfeszítés miatt, tudta, ezzel a hozzáállással sokra viszem. A környezetemből mindig visszakapom, hogy hatalmas az akaraterőm, mindent beleadok. Szerintem ez legalább annyira fontos az előrejutásban, mint a tehetség.”
A válogatott meghívó hírére a PAFC öltözőjében sem lepődtek meg sokan.
„Mondták is néhányan, már régóta várták ezt a pillanatot, jólesett ezt hallani. Ugyanakkor a meghívó nem csak az én érdemem. A stáb bizalma, a csapattársak segítsége nélkül ez nem történhetett volna meg. A légkör ismerős lesz Telkiben, mivel korosztályos válogatottként sokszor jártam az edzőközpontban, de teljesen más, hogy már a felnőtteknél kell jelentkeznem. Örülök, hogy néhány csapattársam mellett sok ismerős arc tagja a csapatnak, biztosan segítenek a beilleszkedésben. Egy kis drukk van bennem, de nem hiszem, hogy túlzottan izgulnék – nem jellemző rám. Nagyon várom, hogy együtt készüljek a srácokkal. Nekem teljesen mindegy, hol számítanak rám a válogatottban: ahol kérik, ott játszom, ha arra van szükség, a kapuban vagy középcsatárként próbálom a legjobbamat nyújtani.”
