Joao Janeiro: Budapesten a két továbbjutó csap össze

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.08. 08:40
null
Joao Janeiro szerint Portugáliának alázattal, egységes csapatként kell játszania a Puskás Arénában (Fotó: Török Attila)
A korábban a Szegedet, a Kisvárdát, a DAC-ot és a Debrecent is edző portugál Joao Janeiróval hazája Örményország elleni meccsét követően, illetve a Magyarország elleni csatát megelőzően beszélgettünk.

– Milyen taktikai elképzeléssel küldte pályára Portugáliát Roberto Martínez szövetségi kapitány az Örményországban öt nullára megnyert mérkőzésen, illetve mennyire sikerült ezt a stratégiát megvalósítania a csapatnak?
– A legfontosabb tanulság, amit levonhatunk az Örményország elleni meccs­ből, hogy a csapat nem öt, egy sorban felálló védővel játszott, a két szárnyvédő sokkal magasabbra húzódott, mint amire számítani lehetett a kapitány felvezetéséből – értékelte lapunknak az F-csoport mérkőzését Joao Janeiro. – Roberto Martínez jól ráijesztett a szurkolókra, amikor arról beszélt, hogy az örmények elleni meccs nehéz és kiegyenlített lesz, ezért biztos alapokra kell helyezni a védelmet. Merthogy Portugália nyugodtan, mondhatni, kényelmesen játszhatott, taktikai szempontból gyakorlatilag nincs mit elemezni ezen a találkozón.

– A szövetségi kapitányt korábban sok kritika érte. A Nemzetek Ligája megnyerése, majd a szombati fölényes győzelem után ön szerint ezek a kritikák továbbra is indokoltak?
– Portugália már jó ideje – az elmúlt két évtizedben mindenképpen – lenyűgöző játékosállománnyal büszkélkedhet, és sokan indokolatlanul maradnak ki a válogatottból. Nem csak a kezdő tizenegyről van szó, sőt, még csak nem is a kispadon ülőkről, Portugáliának jelenleg több mint félszáz válogatott szintű labdarúgója van. A játék minősége és különösen a szövetségi kapitány gyenge kommunikációja nem illik össze a portugál futballkultúrával és mentalitással. Igaz, megnyerte a Nemzetek Ligáját, de – minden tiszteletem mellett – az Örményország elleni győzelem nem elegendő ahhoz, hogy meggyőzze a portugál szurkolókat. Ha az embernek Ferrarija van, nem élheti az életét úgy, hogy folyton azt mondogatja: nehéz legyőzni egy Fiatot…

– Cristiano Ronaldo ezúttal is gólt szerzett. Hogyan látja az ő szerepét a válogatottnál?
– Ragyogó formában van, ez meg is látszik rajta. A legtöbbet abból profitál, hogy olyan játékosok szolgálják ki, akik messze a világátlag fölött teljesítenek. Ha olyan klasszisokkal játszhat együtt, mint Joao Neves, Bruno Fernandes, Joao Félix, Vitinha, Joao Cancelo vagy Nuno Mendes, középcsatárként sokkal egyszerűbb feladata van: csak be kell fejeznie az akciókat és belőni a labdát. Kívülről nézve úgy tűnik, még sohasem volt ennyire összeszedett. Igazi gép!

– Joao Félix szintén nagy figyelmet kapott. Milyen fejlődést figyelt meg a játékában az utóbbi időben? Történt előrelépés? Bruno Fernandes azt mondta a találkozót követően, hogy Félix túl korán hagyta el az európait a szaúdi futball kedvéért. Egyetért ezzel?
– Először is szögezzük le: Joao Félix valóban óriási tehetség, nagyon jól bánik a labdával, de ezt a játékot valójában fejben játsszák, a lábak csak segítenek. Részben egyetértek Bruno Fernandessel, mert Félix számára a pénz már nem jelent problémát. Másrészt viszont egy olyan játékosnak, mint ő, nem feltétlenül rossz döntés Szaúd-Arábiába igazolni, mert kevesebb a zavaró tényező, ami elterelné a figyelmét a futballról, továbbá ott van mellette Cristiano, aki segíthet neki visszatalálni a helyes útra. Ha végignézzük a karrierjét, mi értelme volt annak, hogy többször is olyan csapatokhoz – Atlético Madrid, Milan – szerződött, amelyek inkább az átmenetekre építenek, miközben ő a szervezett támadójátékban tud igazán kiteljesedni?! Ezek a csapatválasztások nemigen állták meg a helyüket szakmailag. Persze nehéz megmondani, mi lenne a logikus következő lépés számára. Már megjárta Európa legnagyobb bajnokságait, és nem világos, mi következhet ezután, de akinek Jorge Mendes az ügynöke, annak valószínűleg csak ki kell választania, hová szeretne menni…

– A védelem szilárdnak bizonyult, Portugália nem kapott gólt. Melyek azok a kulcselemek, amelyek biztosíthatják ezt a védekezési hatékonyságot a Magyarország elleni mérkőzésen is?
– A portugál válogatott védelmét kiváló játékosok alkotják – Nuno Mendes, Rúben Dias, Joao Cancelo, Goncalo Inácio –, és feltéve, hogy Roberto Martínez nem kezd el újra kísérletezgetni, mint szokott, és nem áll át ötvédős rendszerre, a formulán nem kell változtatni. Ezek a játékosok szinte mindent megnyertek, többen közülük a világ legfontosabb klubtornáin is felértek a csúcsra. Ugyanakkor ahhoz, hogy megértsük, miért stabil a védelem, nem elég kizárólag ezt a szektort vizsgálni, nézzük meg, kik játszanak előttük – Vitinha, Joao Neves –, és ha ők hátralépnek védekezni, márpedig ha kell, hátralépnek, az újabb biztonsági faktort jelent.

– Milyen tanulságokat von le az örményországi meccsből a következő, budapesti fellépés előtt?
– Sok tanulságot nem lehet levonni belőle. A Puskás Aréna hangulata lenyűgöző, és Portugáliának alázattal, keményen dolgozva, egységes csapatként kell játszania, ha győzelemmel akar távozni Budapestről. Az a két válogatott csap össze, amelyik várhatóan továbbjut a csoportból, az egyik közvetlenül, és úgy gondolom, ez Portugália lesz. Magyarország balszerencsés módon veszített pontokat Dublinban, ezért kíváncsian várom, hogyan teljesít Portugália ellen hazai pályán a saját közönsége előtt. Őszintén mondom, számomra most érdekesebb, hogy a magyar válogatott mit tud felmutatni Budapesten, mint az, hogy Portugália hogyan játszik. Továbbra is azt mondom – és az idő engem igazol –, hogy a kelet-európai országok a közeljövőben jelentős tényezővé válnak. Minden adva van ahhoz, hogy kemény, technikailag kifinomult és élvezetes futballt játszó válogatottakat építsenek. És még valami: óriási öröm nekem látni, hogy olyan játékosok, akikkel együtt dolgoztam, mint például Ötvös Bence – és az bizony kemény munka volt – vagy a most sérült Schäfer András sikeresek, és meghívót kaptak a magyar válogatottba.

A VÁLOGATOTT VB-SELEJTEZŐS PROGRAMJA
F-csoport
Szeptember 6., szombat
Írország–Magyarország 2–2
Szeptember 9., kedd
20.45: Magyarország–Portugália (Tv: M4 Sport)
Október 11., szombat
18.00: Magyarország–Örményország
Október 14., kedd
20.45: Portugália–Magyarország
November 13., csütörtök
18.00: Örményország–Magyarország
November 16., vasárnap
15.00: Magyarország–Írország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC – Franciaország), Orbán Willi (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Csongvai Áron (AIK – Svédország), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Styles Callum (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (Pogon Szczecin – Lengyelország), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A PORTUGÁL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Diogo Costa (FC Porto), Rui Silva (Sporting CP), José Sá (Wolverhampton Wanderers – Anglia)
Hátvédek: Nuno Tavares (Lazio – Olaszország), Joao Cancelo (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Nuno Mendes (Paris Saint-Germain – Franciaország), Goncalo Inacio (Sporting CP), Rúben Días (Manchester City – Anglia), Antonio Silva (Benfica), Renato Veiga (Villarreal – Spanyolország)
Középpályások: Joao Palhinha (Tottenham Hotspur – Anglia), Rúben Neves (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Joao Neves (Paris Saint-Germain – Franciaország), Vitinha (Paris Saint-Germain – Franciaország), Bruno Fernandes (Manchester United – Anglia), Pedro Goncalves (Sporting CP), Bernardo Silva (Manchester City – Anglia)
Csatárok: Joao Félix (Al-Naszr – Szaúd-Arábia), Francisco Trincao (Sporting CP), Francisco Conceicao (Juventus – Olaszország), Pedro Neto (Chelsea – Anglia), Goncalo Ramos (Paris Saint-Germain – Franciaország), Cristiano Ronaldo (Al-Naszr – Szaúd-Arábia)

 

Legfrissebb hírek

Ki helyettesítse Sallait? Állítsa össze a portugálok elleni kezdőcsapatunkat!

Magyar válogatott
58 perce

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
13 órája

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
15 órája

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
Tegnap, 11:36

„A mérkőzés elején úgy érezhettük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk” – ír lapszemle

Magyar válogatott
Tegnap, 11:26

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
Tegnap, 10:27

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Írország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
Tegnap, 9:54

Ötvös Bence: A kiállítás teljesen megváltoztatta a meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 8:53
Ezek is érdekelhetik