FIA: pénteken minden bizonnyal újraválasztják elnöknek Ben-Szulajemet

2025.12.11. 17:07
Mohammed ben-Szulajem (Fotó: Getty Images)
Pénteken Taskentben tartják a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) tisztújító közgyűlését, amelyen minden bizonnyal újra elnökké választják a posztra egyedüliként pályázó Mohammed ben-Szulajemet.

A jelöltállítási folyamat az elmúlt hónapokban komoly vitákat generált, múlt héten a svájci Laura Villars által benyújtott petícióról döntött egy francia bíróság, amely nem függesztette fel a tisztújító közgyűlést, de tárgyalást rendelt el az azt megelőző folyamat kivizsgálására. Villars szintén indulni akart az FIA elnöki posztjáért, de nem felelt meg a jelöltállításra vonatkozó követelményeknek.

„A gyorsított eljárásban a bíró úgy foglalt állást, hogy az ügy összetettsége miatt alaposabb vizsgálat szükséges, ezért további tárgyalások lesznek. Az elsőt február 16-ra tűzték ki – nyilatkozott Robin Binsard, Laura Villars ügyvédje. – A pénteki, egyetlen elnökjelöltről szóló választásra a tervek szerint sor kerül. Ugyanakkor, tekintettel a felvetődött kifogásokra, a bíróság megvizsgálhatja, megkérdőjelezheti vagy érvénytelenítheti a választás eredményét” – tette hozzá.

A 64 éves Mohammed ben-Szulajem 2021 óta vezeti az FIA-t, amely a Formula–1 mellett sok egyéb világ- és Európa-bajnoki versenysorozatot – köztük a rali-vb-t (WRC) és a hosszútávú-vb-t (WEC) – is szabályozó nemzetközi testület.

 

Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2026.11.02. 01:31

Lawson kizárása és a büntetések után így alakult át a Mexikóvárosi Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.11.01. 13:32

Káosz a pontszámításnál: Herta mégsem szerezte meg az F1-es szuperlicencet!

F1
2026.10.31. 13:27

Verstappen nem kímélte Lawsont az ütközés után, mindketten rajtbüntetést kaptak a mexikói futamra

F1
2026.10.31. 13:01

F1: az FIA lezárta a szoftverhiba miatt elrendelt vizsgálatot

F1
2026.10.08. 12:05

„Nem normális, hogy egy rajtot azért halasztanak el, mert szoftverprobléma lép fel” – így az F1-es szakértőnk

F1
2026.10.05. 17:55

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
2026.09.26. 18:05

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38