Kis belga Eb-történelem
Az Európa-bajnokságokra például először csak 1972-ben jutottak ki (rendezőként a dán, portugál, skót triót megelőzve selejtezőcsoportjukban, majd eltanácsolva a címvédő olaszokat), de ha már helyt adtak a négyes döntőnek, a legendás mester, Raymond Goethals legényei megcsípték a harmadik helyet.
Nagy kár, hogy éppen a magyarok ellen: a bombaerős NSZK elleni szűk vereséget követően a Piot – Heylens, Thissen, Dolmans, Van den Daele – Dockx, Verheyen, Polleunis – Semmeling, Van Himst, Lambert csapat most nyert kettő egyre. A gólokat Raoul Lambert és az abban az évben a dupla (pályára lépés és gólszerzés) válogatottsági rekorderré avanzsáló Paul van Himst szerezte. A korabeli források szerint ugyan a magyarok vitathatatlanul jobban futballoztak, de a belgák sokkal jobban akarták a győzelmet.
A következő torna előtt a franciákat és a keletnémeteket is megelőzték csoportjukban, de a pótselejtezőn a csúcséveiket élő hollandok valósággal szétszedték őket.
Egy igazán nagy belga generáció jött össze a nyolcvanas évekre, nyitányként az 1980-as Eb-n a tornán négyes csoportjukban az angolokat, az olaszokat és a spanyolokat is megelőzve jutottak el a fináléba, ott azonban a 88. percben jött Horst Hrubesch, és pokolra küldte a vörös ördögöket (Jean-Marie Pfaff, Eric Gerets, René Vandereycken, a veterán, 35 éves, tulajdonképpen már visszavonult és fogadósként dolgozó Wilfried Van Moer, Erwin Vandenbergh vagy Jan Ceulemans; Guy Thys ékesen bizonyította a tételt, miszerint nem csak világsztárokból lehet jó csapatot építeni).
A római fináléban korán, már a tizedik percben előnybe került az NSZK Hrubesch 17 méteres löketével, amit további Nationalelf-gólok követhettek volna az első szakaszban, csak hol az irányzékkal volt baj, hol meg Pfaff védett bravúrosan. A kihagyott helyzetek a hajrá nyitányán aztán megbosszulták magukat – a játékvezető hathatós segítségével. Történt, hogy Stielike a 16-oson kívül szabálytalanul szerelte Francois Van der Elstet (aki nem azonos a szintén belga Franky Van der Elsttel), erre a román Nicolae Rainea büntetőt ítélt. Vandereycken nem tipródott az ítélet jogosságával, élt a lehetőséggel.
Közel járt a mérkőzés a hosszabbításhoz, nagy-nagy belga fölény mellett, amikor szöglethez jutottak a németek. Karl-Heinz Rummenigge beívelt, Hrubesch meg – a földbe gyökerező Luc Millecamps-ot három fejjel túlemelkedve – befejelte. A hamburgi csatár addig a napig egyszer sem volt eredményes a válogatottban, de azon a római estén mindjárt kétszer is. Akkortájt ragasztották rá a jól csengő „fejelő szörnyeteg” becenevet.
A következő versengésen már nem ment nekik ennyire, pedig előtte szépen muzsikáltak a vébén (ismét a magyarokat megfricskázva, ők jutottak tovább a csoportból előttünk Spanyolországban), Mexikóban pedig egyenesen a negyedikek lettek, és csak Diego Maradona miatt nem jutottak el az aranymeccsig, a kisdöntőben pedig tizenegyesekkel kaptak ki csak a franciáktól.
Ez volt a Pfaff, Paul Lambrichts, Vercauteren, Vandereycken, Nico Claesen, Erwin Vandenbergh, Ceulemans, René Verheyen, Alexandre Czerniatynski vonulat utolsó nagy dobása, utódaik – élükön a zseniális karmesterrel, Enzo Scifóval – a következő négy vébére kijutottak, de a kontinensbajnokságokkal nem volt szerencséjük.
| Azok a furcsa 2000-es évek... (Fotó: Action Images) |
2000-ben rendezniük kellett a biztos részvételhez, és a hollandokkal közösen lebonyolított torna nagy csalódása (az olaszok és a törökök is legyőzték a csoportban Robert Waseige mester többek között Eric Deflandre-ot, Nico Van Kerckhovent, Gilles De Bilde-t, Philippe Léonardot, Lorenzo Staelenst, Marc Wilmotsot, Bart Goort, a Mbo és Émile Mpenza testvérpárt, a honosított Branko Strupart, Johan Walemet és a belga Zlatant, Luc Nilist is felvonultató csapatot, amelynek a sorsdöntő meccsen Hakan Sükür duplája és Filip De Wilde kapus bődületes hibái tették be a kaput), majd a 2002-es vébén bemutatott váratlan hattyúdal (a későbbi győztes brazilokat alaposan megszorongatták Wilmots nagy mérkőzésén, a nyolcaddöntőben) után Michel Sablon gyökerestől felforgatva újjáépítette az egész utánpótlásképzést, amely elkezdte szülni az új Scifókat, hosszú a sor Thibaut Courtois-n és Vincent Kompanyn át Kevin De Bruynén keresztül Eden Hazard-ig.
| A 2014-es vb-portré: Csatamalac vezeti ifjait a harcosok klubjában |
Ugyan a brazíliai világbajnokságon a csoportkörök után a későbbi döntős argentinok ellen begörcsöltek a fiatalok, a 2015-re a FIFA világranglistájának élére ugrottak. Éppen ezért lettek Eb-favoritok a „vörös ördögök”, ami nem is csoda, hiszen a fenti vázra épült hátul még Thomas Vermaelen, Toby Alderweireld és Jan Vertonghen, középen Axel Witsel, Yannick Ferreira Carrasco, Dries Mertens és Radja Nainggolan, legelöl meg az afrikai gyökerű Romelu Lukaku, Christian Benteke, Michy Batshuayi őserőhármas.
A magyarokat könnyen megverték sajnos a csoportkör után, de a siker elbizakodottságot szült, ezt meg a walesiek köszönték szépen...
Nem Sablon-szöveg, amit a belga utánpótlás temérdek pénzt rááldozva előállított: a 2000-es évek elejének mélypontja után Michel Sablon gyökerestől felforgatva újjáépítette az egész utánpótlásképzést, amely elkezdte szülni az új Enzo Scifókat – hosszú a sor Thibaut Courtois-tól és Vincent Kompanytól kezdve Kevin De Bruynén keresztül Eden Hazard-ig.
Éppen ezért lettek Eb-favoritok a „vörös ördögök", hiszen a fenti vázra ráépült hátul még Thomas Vermaelen, Toby Alderweireld és Jan Vertonghen, eléjük Axel Witsel, Yannick Carrasco, Dries Mertens és Radja Nainggolan, legelöl meg az afrikai gyökerű Romelu Lukaku, Christian Benteke, Michy Batshuayi őserőhármas. Nem csak mi tartjuk sokra őket, Buffon szerint a 2016-os Eb-t és a 2018-as vb-t is megnyerhetik a belgák – írtuk róluk a 2016-os torna előtt, és az oroszországi vébén még jobban szerepeltek, már-már a buffon elvárásoknak megfelelően.
A 2018-as belga csapatbemutató ITT!
A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya
