HIRDETÉS
HIRDETÉS
HEGYI TAMÁS 2018.06.05 12:48 Frissítve: 2018.06.13 21:24

Először nyert Európa Európán kívül

A Nemzeti Sport Online vb-történeti sorozatának 19. része a Dél-Afrikában megrendezett 2010-es világbajnokságról szól, amelyen új győztest avattak: a korábban még döntőbe sem jutó, sőt dobogóra sem álló spanyol válogatott emelhette magasba a Világkupát. A végeredmény mindazonáltal nem mondható meglepetésnek, hiszen a La Furia Roja Európa-bajnoki címvédőként utazott el a déli féltekére.

HIRDETÉS
Új helyszínen új világbajnokot avattak: 2010-ben a spanyolok örülhettek (Fotók: Reuters)

 

Újabb földrész kapcsolódott be a FIFA vb-rendezési vetésforgójába: (Dél-Amerika, Európa, Észak-Amerika és Ázsia után) Afrika. A rendező ország, Dél-Afrika már a tizenhatodik házigazda nemzet volt a sorban, a Bafana Bafana pedig már a 14. olyan válogatott, amelyik nem tudott nyerni vendéglátóként. Merthogy a Világkupát Spanyolország vitte haza Európába. Az első vb-fináléjában rögvest diadalmaskodó spanyol nemzeti együttes egyben először szerzett vb-aranyérmet az öreg kontinensnek Európán kívüli helyszínen!

Az az igazság, hogy a dél-afrikai csapat olyan messze volt a világbajnoki cím elhódításától, mint Makó Jeruzsálemtől: rendezőként a csoportkörből sem jutott tovább; házigazda válogatottal először esett meg ilyen csúfság a vb-történelemben. A többi afrikai gárda közül Nigéria, Algéria és Kamerun is az utolsó (4.) helyen végzett csoportjában, míg Elefántcsontpart – akárcsak Dél-Afrika – harmadik lett, azaz valamennyi kiesett. A kontinens becsületét Ghána mentette meg, amely nem csupán továbbjutott a csoportból, hanem kis híján a négy közé is verekedte magát a torna közönségkedvencével, Uruguayjal szemben.

Sokáig fogunk még arra a negyeddöntőre emlékezni, 1–1-nél a 119. percben a gólvonalon mentő Luis Suárez kezezésére, Asamoah Gyan ezt követően elhibázott büntetőjére, végezetül pedig az uruk szétlövéssikerére. Amíg a „fekete csillagok” elszalasztották a lehetőséget, hogy a vb-história első afrikai csapataként elődöntőt játsszanak, a celeste 1970 után újfent bekerült a négy közé – és újfent negyedik lett.

A vb hivatalos plakátja

LÁTVÁNYOS ÉS SZERENCSÉS NÉMETEK

A bronzmérkőzés, mondhatni, hagyományosan jó játékot és hagyományosan sok gólt hozott. 1978 óta három gól legalább mindig esik ezeken a mérkőzéseken, ezúttal öt esett, és 3–2-re a németek nyertek. Igaz, nem sokon múlt, hogy 3–3 és hosszabbítás legyen, az utolsó pillanatokban ugyanis Diego Forlán még megdöngette a lécet.

Németország egymás után harmadszor állhatott dobogóra, ilyen sorozatból neki ez már a harmadik volt. A korábbi érmes szériák (1966–74, 1982–90) mindig egy-egy világbajnoki címben csúcsosodtak ki, ezúttal azonban újabb bronz következett az ezüst (2002) és a bronz (2006) után.

A nationalelf mindazonáltal nyert a szurkolóinál, akik látványos, gólokban gazdag játékot láthattak tőle. 4–0 Ausztrália, 4–1 Anglia és 4–0 Argentína ellen – a német csapat csatlakozott azokhoz az együttesekhez, amelyek legalább három alkalommal legkevesebb négy gólt szereztek egy vb-n. A korábbi gólüzemek: Uruguay (1930), Brazília (1950), NSZK és Magyarország (1954), Franciaország (1958) és újra Brazília (1970). A listán a magyar Aranycsapat az egyedüli, amely nem három, hanem négy gólzáporos meccset tudhat maga mögött, Dél-Koreát 9:0-ra, a későbbi világbajnok NSZK-t 8:3-ra, Brazíliát 4:2-re és a címvédő Uruguayt szintén 4:2-re intézve el a számára végül csak „ezüstös” svájci seregszemlén.

Meg kell említeni, hogy Németországnak hatalmas mázlija volt Dél-Afrikában az Anglia elleni nyolcaddöntőben, egy találatot ugyanis elvettek a „háromoroszlánosoktól”. Kettő–egyes német vezetésnél Frank Lampard hiába talált be az első félidő hajrájában, a játékvezető és asszisztensei nem ítéltek gólt, pedig a labda bőven a gólvonal mögé pattant a lécről. Fel is erősödtek a hangok, miszerint érdemes lenne már bevezetni a videobírót...

Lampard meg nem adott gólja

BRUTÁLIS, ELLENSZENVES ORANJE

Kungfu? Karate? Kick-box? De Jong kíméletlen belépője

Amilyen ritka címke a mindenkori német válogatotton, hogy látványos, gólokban gazdag futballt játszik, legalább ugyanolyan ritka a hollandon, hogy az oranje brutális meg ellenszenves. Márpedig ilyen volt 2010-ben: Hollandiát nem nagyon kedvelték meg a semleges drukkerek, a fináléban nyújtott játékát látva pedig egyenesen megutálták. Játék? Inkább küzdősportokban jeleskedtek a németalföldiek. (Közülük is leginkább Nigel de Jong tűnt ki Xabi Alonso mellbe rúgásával.)

Bert van Marwijk narancsos alakulata úgy jutott be a fináléba, hogy előtte – a selejtezőket is beleértve – minden találkozóját megnyerte, amire csak az 1970-es brazil válogatott volt képes Pelével, Carlos Albertóval, Clodoaldóval, Jairzinhóval, Gérsonnal, Tostaóval és Roberto Rivellinóval.

Dél-Afrikában Dánia, Japán, Kamerun, Szlovákia, Brazília és Uruguay hajolt meg a hollandok előtt, akik az utóbbi két mérkőzésükön játszottak a legjobban. Wesley Sneijder öt, Arjen Robben két találattal vette ki a részét a menetelésből, Giovanni van Bronckhorst meg egy akkora góllal Uruguay ellen, hogy csaknem kidőlt a kapu.

A spanyolok kezdésként kikaptak Svájctól, de aztán játékba lendültek – meg is nyerték csoportjukat –, és az egyenes kieséses szakaszban is rendre győztek, éspedig rendre 1–0-ra. Minimalista, eredménycentrikus futballjuk a 120 perces döntőben érte el tetőpontját. Gólfelelősük, az addig ötször eredményes David Villa ugyan „néma” maradt, Andrés Iniesta azonban nem, és a hosszabbítás vége előtt négy perccel eldöntötte az aranyérem sorsát. A vb-történelemben Spanyolország lett az első, amely úgy nyert világbajnoki címet, hogy vereséggel kezdte a tornát.

A mérkőzés az egy szem Iniesta-gólon kívül tizenhárom sárgát és egy piros lapot hozott – volt dolga bőven Howard Webb sporttársnak.

A VB-FINÁLÉK NYERETLEN CSAPATAI
Hollandia:
3 vereség (1974, 1978, 2010)
Magyarország
: 2 vereség (1938, 1954)
Csehszlovákia
: 2 vereség (1934, 1962)
Svédország
: 1 vereség (1958)

TUDTA-E, HOGY...
...a szomszédos Dél-Koreából származó hírek szerint kényszermunka várt a vb-utolsó észak-koreai együttes szövetségi kapitányára?
...az egyes mérkőzések győzteseit hibátlanul megjósoló Paul, a közönséges polip csupán három hónappal élte túl a tornát?
...a vb hivatalos labdájának, a Jabulaninak a neve azt jelenti zulu nyelven, hogy „örömöt hozni mindenkinek”?
...a franciák és az olaszok, vagyis a megelőző vb döntősei negyedikként zártak a kvartettjükben, és ilyesmire korábban sohasem volt példa?
...a Lionel Messi, Fernando Torres, Wayne Rooney, Kaká és C. Ronaldo szuperötös tagjai összesen csak egy találatot kapartak össze a tornán?
...másodszor lett uruguayi a vb legjobb játékosa, és José Nasazzi, valamint Diego Forlán sikere között nyolcvan év telt el?

A döntő összefoglalója

19. VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-AFRIKA (2010. JÚNIUS 11–JÚLIUS 11.)

A torna teljes eredménysora itt!

Döntő
Spanyolország–Hollandia 1–0 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
Johannesburg, Soccer City, 84 490
néző. Vezette: Webb (angol)
Spanyolország: Casillas – S. Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila – Busquets, Xabi Alonso (Fabregas, 87.) – Iniesta, Xavi, Pedro (Navas, 60.) – Villa (F. Torres, 106.)
Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst (Braafheid, 105.) – Van Bommel, N. de Jong (Van der Vaart, 99.) – Robben, Sneijder, Kuyt (Elia, 71.) – Van Persie
Gólszerző: Iniesta (116.)
Kiállítva: Heitinga (109.)

Gólkirály: Thomas Müller (német) 5 gól
A torna legjobb játékosai: 1. (aranylabdás) Diego Forlán (uruguayi), 2. Wesley Sneijder (holland), 3. David Villa (spanyol)

A világbajnok spanyol csapat kerete: Iker Casillas (csapatkapitány), Raúl Albiol, Gerard Piqué, Carlos Marchena, Carles Puyol, Andrés Iniesta, David Villa, Xavi, Fernando Torres, Cesc Fabregas, Joan Capdevila, Víctor Valdés, Juan Mata, Xabi Alonso, Sergio Ramos, Sergio Busquets, Álvaro Arbeloa, Pedro, Fernando Llorente, Javi Martínez, David Silva, Jesús Navas, Pepe Reina. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

A KORÁBBI RÉSZEK
1930 19341938 1950
1954 195819621966
19701974 1978 1982
1986199019941998
20022006

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.07.23 20:28:23

Foci vb 2018 nemzetisport.hu

Igazán lírai: Wendell Lira majdnem öngyilkos lett, de a trófea megváltoztatta az életét, majd Oroszországban...

2018.07.17 16:53:30

Foci vb 2018 MAROSI GERGELY

A rugalmasság, a pragmatizmus és a reaktív futball nyert, az unalomba dermedő labdabirtoklás vesztett a vb-n.

2018.07.16 23:30:24

Foci vb 2018 VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A kulijátékosoknak a perisici szintet kellene karcolgatniuk.

2018.07.16 23:28:31

Foci vb 2018 SZELI MÁTYÁS

ALAPVONAL. Ezért is írom le immáron sokadszorra, a most véget érő torna, a válogatott futball »állapota« újabb bizonyítéka annak, hogy minőségileg rosszat tesz a világbajnokságnak a négy vagy nyolc év múlva esedékes létszámemelés.

2018.07.16 10:56:29

Foci vb 2018 nemzetisport.hu

Maradona beindul, a japánok kitakarítanak, Anglia egyik továbbjutása pedig a végítélet jele.

HIRDETÉS
HIRDETÉS