HEGYI TAMÁS 2016.04.30 17:12 Frissítve: 2019.03.20 20:47

Nationalelf-diadal a wembley-beli csoda után

A Nemzeti Sport Online az olvasó elé tárja a labdarúgó Európa-bajnokságok történetét. Az alábbiakban a negyedik Európa-bajnokság, az 1972-es belgiumi viadal eseményeit elevenítjük fel – sokáig ez volt az utolsó kontinensbajnoki torna, amelyen Magyarország szerepelt.

Az Eb előtt nem sokkal 2–0-ra kikaptunk az NSZK-tól – Breitner a vezető gólt szerzi, Bálint elkésett (Fotó: Imago)

 

Számos kritikus szerint az 1972-es Eb-győztes nyugatnémet válogatott nem egyszerűen minden idők egyik legjobb nationalelfe, hanem „a” legjobbja. Jobb, mint az 1954-es, az 1990-es és a 2014-es vb-első, és jobb a két évvel későbbi, 1974-es világbajnok garnitúránál is. Németországban legalábbis így gondolják.

A TORNA NAGY HIÁNYZÓJA

Három meghatározó játékosa bajlódott sérüléssel vagy lábadozott éppen Helmut Schön kapitánynak az 1972-es négyes döntő idején: a jobbhátvéd, Berti Vogts, a több poszton is bevethető, de otthonosan leginkább jobbszélsőként mozgó Jürgen Grabowski, valamint a(z egyik) játékmester, Wolfgang Overath. Hiányzónak ott volt még a Schalke kettőse, Klaus Fichtel és Stan Libuda, aki nyakig benne volt a Bundesliga-bundabotrányban.

Grabowski aztán bő fél órát kapott csereként az elődöntőben, Vogts csak a keretnek volt a tagja, utóbbi három labdarúgó azonban még ott sem kapott helyet – mit is kezdhetett volna a nyugatnémet szakvezető a frissen műtött Overathtal, aki végül egyetlen válogatott mérkőzésen sem szerepelt 1972-ben. Nem úgy az azt követő két esztendőben és a megelőző kilencben, minek nyomán a középpályás 81-szer ölthette magára a sasos trikót, és lett világbajnoki arany-, ezüst- és bronzérem birtokosa. Figyelem: ilyen éremkollekciót 2014-ig Overathon kívül csupán öten tudtak felmutatni a futball világában!

Hogy a kölni legenda – aki 1963 és 1977 között összesen 765 díjmérkőzésen tűnt fel a „kecskéseknél” – valójában hiányzott-e Schönnek az 1972-es Eb-n? Aligha, Günter Netzer, a Borussia Mönchengladbach karmestere ugyanis élete formáját futotta azon a nyáron, sőt az egész 1972-es és 1973-as naptári évben. 1974-ben azonban fordult a kocka: Schön a nyugatnémetek győzelmével záruló vb-n Overath kezébe adta a karmesteri pálcát, a korábbi izomszakadása után még önmagát kereső Netzernek pedig alig 21 perc jutott a tornán...

WUNDER VON WEMBLEY

Nem is elsősorban a belgiumi kontinens-bajnokságon nyújtott produkció okán, hanem a negyeddöntőbeli angolverés miatt. Na, az volt ám a döfi. Ahogy az NSZK a Wembley-ben, a párharc első meccsén futballozott, és 3–1-re elintézte a hat világbajnokkal – Gordon Banks, Norman Hunter, Bobby Moore, Alan Ball, Martin Peters, Geoff Hurst – felálló házigazdákat, az legalább olyan jelentős mérföldkő volt a (nyugat)német labdarúgás történetében, mint az Aranycsapat 1954-es berni fölülmúlása; a nationalelf először nyert a Wembley-ben („Wunder von Wembley”).

Nem túlzás kijelenteni: a londoni 3–1 felidézése még most is könnybe lábasztja a német szurkolók szemét, még most is átlagon felüli elismerést vált ki a német szakemberekből.

„Nem történt semmi különös, egyszerűen élveztük a játékot, élveztük a mérkőzést” – „szakmázott” nyolc éve a svájci-osztrák rendezésű Európa-bajnokság előtt az utóbb szakkommentátori pályát befutó Günter Netzer, aki (a legeknél maradva) karrierje legjobb teljesítményét nyújtotta az angol futball szentélyében. Amellett, hogy zseniálisan osztogatott, ő szerzett másodszor vezetést csapatának tizenegyesből a 85. percben.

MÜLLER, MÜLLER, MÜLLER, MÜLLER

Az NSZK-belieknek elegendő volt egy 0–0 is a visszavágón, hogy készüljenek a négyes döntőre, ahol a házigazda belga együttes várt rájuk az elődöntőben. Gerd Müller, a Nemzet bombázója – csakúgy, mint a csoportmeccsek során másokat – a „vörös ördögöket” is elintézte, kétszer köszönve be a kapujukba (2–1).

A fináléban is kettőt vállalt a Szovjetunió (3–0) ellen, a harmadik – sorrendben a második – találat Herbert Wimmer nevéhez fűződött. Müller két évvel a vb-mesterlövészi titulus elnyerése után ezzel begyűjtötte az Eb-gólkirályi címet is. A torna korábbi fázisaiban hét meccsen hétszer volt eredményes, azaz 9/11-es mutatóval fejezte be az 1972-es sorozatot. Ha Európa-bajnoki örökmérlegére pillantunk, az ekképpen fest: 12 (kvalifikációs és finálés) mérkőzésen szerzett 16 gól. Szédületes, rá jellemző gólátlag.

Helmut Schön nagyszerűen ötvözte együttesében a tapasztalt játékosokat a nemzetközi szinten még tapasztalatlan labdarúgókkal, akik közül Paul Breitnernek, Hans-Georg Schwarzenbecknek, Rainer Bonhofnak, Uli Hoenessnek, Jupp Heynckesnek és Erwin Kremersnek is az 1972-es Eb volt az első nagy válogatott tornája. A két év múlva sorra kerülő vb-n aztán Breitnert, Schwarzenbecket és Hoenesst sem lehetett kirobbantani a kezdő tizenegyből, ahová az utolsó négy találkozóra megérkezett Bonhof is.

HAZAI SAJTÓVISSZHANG

„Esetleg félreértést szülhet, hogy a legtöbbször a mieink birtokolták a labdát, s fölényben voltak a középpályán. Ám a labda birtoklása nálunk csak kényszerű körözéseket, oldaladogatásokat jelentett. A középpálya pedig csupán annyira volt a miénk, amennyire az ellenfél azt engedte, s olyan érzései támadtak az embernek, hogy elfogadtunk egy ránk erőszakolt taktikát. A vereségért (...) nem okolnám Zámbót, a büntető kihagyóját, és a többieket sem. Ez a történet nem Brüsszelben kezdődött...” – írta a Képes Sport tudósítója a szovjetek elleni vereségről.

A Népsport szerint az első félidőben veszítettük el a bronzmérkőzést, a szünet után ugyanis „kiegyenlített játék folyt”: „Az utolsó húsz percben is harcos labdarúgást láthattunk, a vendégek (nyilvánvalóan: az ellenfél – a szerk.) támadásai voltak inkább veszélyesek. Az utolsó percekben is derekasan harcolt a magyar csapat, sajnos, a csatárjátékunk ekkor is gyengélkedett!”

ZÁMBÓ KIHAGYTA, KŰ BELŐTTE A 11-EST

A magyar válogatott a bolgárokat, a franciákat és a norvégokat utasította maga mögé csoportjában, hogy aztán a negyeddöntőben szembe kerüljön a románokkal. Az itthoni 1–1 után Bukarestben 2–2 lett a végeredmény, és mivel akkoriban még nem számított az idegenben szerzett (több) gól, jöhetett a harmadik mérkőzés. Erre semleges pályán, Belgrádban került sor – 55 ezer néző előtt! –, és együttesünk Kocsis Lajos, valamint Szőke István találatával 2–1-es győzelmet aratott, kivívva az Eb-kvalifikációt. A 2016-os tornát megelőzően akkor jutottunk ki az Európa-bajnokságra.

Illovszky Rudolf csapata kipróbált rókákból állt, hátul Páncsics Miklós irányította a védelmet, a középpályán Kocsis Lajos próbált meg fazont adni a támadásoknak, elöl pedig az egytől egyig rutinos labdarúgókból álló, Szőke István, Bene Ferenc, Zámbó Sándor összetételű trió felelt a támadások befejezéséért. Legalábbis az első, szovjetek elleni mérkőzésen, amelynek utolsó fél órájában már pályára lépett a Császár, vagyis Albert Flórián is, aki több mint egyéves kihagyás után tért vissza a válogatottba. Gólt azonban – miként mások, még a 11-est lövő Zámbó sem – ő sem tudott szerezni, pedig csak egyet kellett volna a hosszabbítás kiharcolásához. Nem játszottunk rosszul, de a nagy mumus szovjetek nyertek 1–0-ra.

A harmadik helyért rendezett Belgium–Magyarország meccs első 30 percét átaludtuk, a belgák el is húztak 2–0-ra, aztán hiába szépített Kű Lajos büntetőből a második félidő elején, a folytatásban nem jött össze az egyenlítés, így elúszott a bronz is. Ezen a találkozón már Albert irányított, s már a csapat Benjáminja, a 22 éves Kozma Mihály, valamint a keret harmadik legöregebbje, Dunai II Antal alkotta Zámbóval a csatársort.

Az Eb utáni következő nagy tornára, az 1974-es vb-re (majd az 1976-os Eb-re) nem sikerült kijutnia a válogatottnak, ezért a szövetségi kapitányi tisztséget 1966-os leköszönését követően majd' tíz évvel, 1975-ben ismét elvállaló Baróti Lajos elkezdte egy új válogatott építését. A belgiumi Eb-n pályára lépő játékosok közül egyedül a Báró, vagyis Bálint László maradt meg hírmondónak, a többieket – akik közül csupán Albert, Géczi István kapus és Szőke vonult vissza azokban az években – Baróti elfelejtette.

AZ EB ÖSSZEFOGLALÓJA

 

4. EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGIUM (1972. JÚNIUS 14–18.)
Elődöntő
Szovjetunió–Magyarország 1–0 (0–0)
Brüsszel, 16 500 néző. V: Glöckner (NDK-beli)
Magyarország: Géczi – Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász P. – Juhász I., Kocsis L. (Albert, 60.), Kű – Szőke, Bene (Dunai II, 60.), Zámbó
G: Konykov (52.)
NSZK–Belgium 2–1 (1–0)
Antwerpen, 59 000 néző. V: Mullen (skót)
G: G. Müller (24., 71.), ill. Polleunis (83.)
 
A 3. helyért
Belgium–Magyarország 2–1 (2–0)
Liege, 6000 néző. V: Boström (svéd)
Magyarország: Géczi – Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász P. – Juhász I., Albert, Kű – Kozma, Dunai II, Zámbó (Szűcs, 46.)
G: Lambert (23.), Van Himst (28.), ill. Kű (52. – 11-esből)
 
Döntő
NSZK–Szovjetunió 3–0 (1–0)
Brüsszel, 43 437 néző. V: Marschall (osztrák)
NSZK: Maier – Höttges, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – Wimmer, Netzer, U. Hoeness – Heynckes, G. Müller, E. Kremers
Szovjetunió: Rudakov – Dzodzuasvili, Hurcilava, Kaplicsnij, Isztomin – Konykov (Dolmatov, 46.), Troskin, Kolotov – Bajdacsnij, Banyisevszkij (Kozinkevics, 66.), Onyiscsenko
G: G. Müller (28., 58.), Wimmer (52.)
 
Gólkirály: G. Müller (NSZK-beli) 4 gól
A torna csapata: Rudakov (Szovjetunió) – Dzodzuasvili (Szovjetunió), Beckenbauer (NSZK), Hurcilava (Szovjetunió), Breitner (NSZK) – Wimmer (NSZK), Netzer (NSZK), U. Hoeness (NSZK) – Heynckes (NSZK), G. Müller (NSZK), Lambert (Belgium)