Arany helyett piros jött Zizou bólintása után

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2018.05.31. 19:05
null
Zidane nem sokkal a 2006-os vb-döntő után egy televíziós műsorban magyarázza a Materazzi elleni tettét (Fotó: Reuters)
A Nemzeti Sport Online vb-történeti sorozatának 18. része a Németországban megrendezett 2006-os világbajnokságról szól, amelyen olasz diadal született. A squadra azzurra a fináléban a franciákat múlta fölül tizenegyesekkel. 1994 után ez volt a második alkalom a vb-k történetében, hogy szétlövésre került sor az aranyról döntő mérkőzésen.
A vb hivatalos plakátja
A vb hivatalos plakátja

Az olaszok lemásolták a franciák 1982-es produkcióját: a csapatból tízen iratkoztak fel a góllövőlistára. Csakhogy amíg a Michel Platini nevével fémjelzett gárda negyedik lett a spanyolországi Mundialon, addig Francesco Tottiék nyolc éve – micsoda különbség! – megnyerték a vb-t. Méghozzá a döntőben éppen a Les Bleus-t fölülmúlva.

Hogy megmaradjon azért az olaszok és a franciák közti párhuzam: Gianluigi Buffon ugyanúgy kétszer kapitulált a 2006-os tornán, mint Fabien Barthez, a szintén világbajnoki címet nyerő kolléga 1998-ban.

Utóbbi statisztika tán már sejteti is, hogy kevés gól esett a németországi vb-n: 2.3 találat jutott minden meccsre, ennél rosszabb gólmutatója csak két nagy seregszemlének, az 1990-es (2.21), valamint a legutóbbi, dél-afrikai (2.27) világbajnokságnak volt...

RONALDO 15. GÓLJA, IVANOV 16 SÁRGÁJA

Pedig nem úgy indult a világbajnokság, hogy alig születik majd gól. A házigazda német együttes 4–2-re nyert Costa Rica ellen; ez volt minden idők leggólgazdagabb vb-nyitánya. A folytatásban azonban csak egy hatgólos meccset jegyezhettünk fel (Argentína–Szerbia-Montenegró 6–0), gól nélküli összecsapásból viszont hét, 1–0-s találkozóból pedig 13 is volt!

A „VILÁGKUPÁS” – 1970 UTÁNI – VB-GYŐZTESEK
Németország/NSZK 3 győzelem (1974, 1990, 2014)
Argentína 2 győzelem (1978, 1986)
Brazília 2 győzelem (1994, 2002)
Olaszország 2 győzelem (1982, 2006)
Franciaország 1 győzelem (1998)
Spanyolország 1 győzelem (2010)

A számoknál, a statisztikai érdekességeknél maradva: 1. a címvédő brazilok úgy estek ki a franciákkal szemben (0–1) a negyeddöntőben, hogy addig, beleértve a 2002-es menetelésüket is, 11 győzelmet arattak egyhuzamban; 2. Ronaldo előbb beállította, majd meg is döntötte a (német) Nemzet bombázója, Gerd Müller vb-gólcsúcsát (14); 3. Graham Poll angol bíró a Horvátország–Ausztrália (2–2) csoportmeccsen azt a sportágtörténeti kunsztot hajtotta végre, hogy három sárga lapot is kiosztott Josip Simunicnak.

Ha már sárga, ha már lapok: a nürnbergi csataként elhíresülő Portugália–Hollandia (1–0) nyolcaddöntő több „kártyaosztási" világcsúcsot hozott. Összesen tizenhatszor villant a sárga az orosz játékvezető, Valentyin Ivanov kezében (ugyanannyiszor, mint a spanyol López Nieto által felmutatva a 2002-es kameruni–német csoportmérkőzésen), és ehhez jött még négy kiállítás, kettő innen, kettő onnan.

MATERAZZI HATÁSOSAN HECCELT

Az sem akármi, amit a torna játékosának választott Zinedine Zidane a fináléban művelt. A találkozó elején vezetést szerzett a „kékeknek", majd – már a hosszabbítás perceiben – az őt folyvást heccelő Marco Materazzi (az olaszok gólszerzője) mellkasába bólintott, amiért kiállították.

Ezzel ő lett, papíron legalábbis, minden idők legdurvább vb-játékosa. Két piros és négy sárga kártyát kapott összesen... (A brazil Cafú is hat lapot számlál, de ő mindannyiszor csak „besárgult".)

Zizou bólintása

Talán ha Zizou a 110. percben türtőzteti magát, nem az így negyedszer mennybe menő squadra azzurra, hanem Franciaország nyeri meg a tizenegyespárbajt – meg a világbajnokságot.

A döntő játékvezetője, a tornán már ötödik mérkőzését vezető argentin Horacio Elizondo egyébként a negyedik játékvezető segítségével állította ki a franciák kapitányát, ő maga nem látta az esetet. Az asszisztens minden bizonnyal a tv-visszajátszás során vette észre az ominózus jelenetet, de ezt senki sem ismerte el a FIFA részéről, hiszen hivatalosan tilos, hogy a bírók technikai segítséget igénybe vegyenek.

TUDTA-E, HOGY...
...a svéd Marcus Allbäck Angliának lőtt egyenlítő gólja volt a világbajnokságok történetének 2000. találata?
...az angolok elleni 0–0-s (11-esekkel 3–1) negyeddöntőig Portugália egyszer sem játszott döntetlent a vb-n 1966-os bemutatkozása óta?
...csúcsot jelentő hét olasz játékos került be a torna csapatába – éppen annyi, mint ahány uruguayi az 1930-as All Star-gárdába?
...a legtöbb futballista az Arsenalból (15) és a Chelsea-ből (14) érkezett Németországba?
...az argentinok elleni tizenegyespárbajt megnyerő nationalelf a negyedik ilyen jellegű sikerét aratta a vb-k történetében, ami abszolút rekord?
...a tornák történetében az angol Peter Shilton (1982–1990) és a Németországban harmadik világbajnokságán védő Barthez (1998–2006) büszkélkedhet a legtöbb shutouttal (10-10)?
A döntő tizenegyespárbaja



18. VILÁGBAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG (2006. JÚNIUS 9–JÚLIUS 9.)

A torna teljes eredménysora itt!

Döntő
Olaszország–Franciaország 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 5–3
Berlin, Olimpiai Stadion, 69 000
néző. Vezette: Elizondo (argentin)
Olaszország: Buffon – Zambrotta, Cannavaro, Materazzi, Grosso – Gattuso, Pirlo – Camoranesi (Del Piero, 86.), Totti (Iaquinta, 61.), Perrotta (De Rossi, 61.) – Toni
Franciaország: Barthez – Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal – Vieira (Diarra, 56.), Makélélé – Ribéry (Trezeguet, 100.), Zidane, Malouda – Henry (Wiltord, 107.)
Gólszerző: Materazzi (19.), ill. Zidane (7. – 11-esből)
Kiállítva: Zidane (110.)

Gólkirály: Miroslav Klose (német) 5 gól
A torna legjobb játékosai:
1. (aranylabdás) Zinedine Zidane (francia), 2. Fabio Cannavaro (olasz), 3. Andrea Pirlo (olasz)

A világbajnok olasz csapat kerete: Gianluigi Buffon, Cristian Zaccardo, Fabio Grosso, Daniele De Rossi, Fabio Cannavaro (csapatkapitány), Andrea Barzagli, Alessandro Del Piero, Gennaro Gattuso, Luca Toni, Francesco Totti, Alberto Gilardino, Angelo Peruzzi, Alessandro Nesta, Marco Amelia, Vincenzo Iaquinta, Mauro Camoranesi, Simone Barone, Filippo Inzaghi, Gianluca Zambrotta, Simone Perrotta, Andrea Pirlo, Massimo Oddo, Marco Materazzi. Szövetségi kapitány: Marcello Lippi


A KORÁBBI RÉSZEK
193019341938 1950
1954 195819621966
19701974 1978 1982
1986199019941998
2002

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik