Eb 2024: „Ha nem lesz meccs, az UEFA kizár minket” – a bolgár szövetség elnöke

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.13. 13:14
null
Boriszlav Mihajlov, a Bolgár Labdarúgó-szövetség elnöke szerint, ha Plovdivban nem lehet meccs, az hosszú időre blokkolná az ország futballját (Fotó: Getty Images)
Nem csillapodott a november 16-i Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki selejtező körüli huzavona. A sportal.bg-nek megszólalt Boriszlav Mihajlov, a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFSZ) elnöke is, aki kiemelte: „Ha nem lesz meccs, az UEFA kizárja a csapatot”.

 

Mint ismert, az eredeti terv szerint november 16-án, 20.45-től Szófiában rendezték volna a mérkőzést, de a bolgár szövetség a szurkolók szervezett tüntetése miatt, biztonsági okokra hivatkozva Plovdivba helyezte át a találkozót. A Hriszto Botev Stadion azonban jelenleg is építés alatt áll, a kivitelező pedig első körben azt közölte, nem ajánlott mérkőzést rendezni november 13. és 20. között a létesítményben, s arról is beszámolt, hogy a stadion nem kapott engedélyt az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA).

Ezt követően a plovdivi polgármester, Kosztadin Dimitrov pénteken azt mondta, hogy nem lesz meccs a városban, de szombaton már arról lehetett hallani, hogy nyomást gyakoroltak rá, ezért hétfőn úgy dönthet, hogy mégis a Hriszto Botev Stadionban lesz a meccs.

Az ügyben most megszólalt a BFSZ-t kisebb megszakításokkal 18 éve vezető Boriszlav Mihajlov is, aki ellen és a teljes vezetőség ellen a szurkolók tüntetést szerveztek, s felszólította az illetékes hatóságokat, tegyék lehetővé, hogy Plovdivban rendezzék a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt, különben a bolgár szövetséget kizárja az UEFA és nagyon súlyosak lesznek a következmények.

„Arra kérem a döntéshozókat, mutassák meg józan eszüket, és engedjék lejátszani a mérkőzést, mert akkor Plovdivban a Botevnek és a Lokomotivnak is abba kell hagynia a futballt. Egy ilyen kudarc olyan, mintha megtagadnák egy sportesemény megrendezését, ami azt jelenti, hogy az állam nem segítette a szövetséget. Ez pedig beavatkozást eredményez, és az UEFA-ból való kizárást jelenti. Nemcsak arról beszélünk, hogy megfosztjuk a csapatokat az európai kupákon való részvételtől, hanem arról, hogy Bulgáriában meglehetősen hosszú időre blokkoljuk a futballt. Ez elképzelhetetlen. Nincs ok rá, hogy megtörténjen. Abszolút katasztrófa lenne” – fogalmazott a BNT-nek Boriszlav Mihajlov.

LABDARÚGÓ EB 2024
SELEJTEZŐ, G-CSOPORT
November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4 +7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7 +6 13
3. Montenegró 6 2 2 2 6–8 –2 8
4. Litvánia 7 1 3 3 8–12 –4 6
5. Bulgária 6 2 4 3–10 –7 2

Már lejátszották
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
Magyarország–Bulgária 3–0
(3–0)
Budapest. G:Vécsei (7.), Szoboszlai D. (26.), Ádám M. (40.)
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–0)
Podgorica. G:Vlahovics (78., 90+6.)
Szabadnapos: Litvánia

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária 1–1 (1–1)
Kaunas. G: Girdvainis (15.), ill. M. Petkov (27.)
Montenegró–Magyarország 0–0
Podgorica
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia 2–0 (1–0)
Budapest,
Puskás Aréna. G: Varga Barnabás (32.), Sallai R. (83.)
Bulgária–Szerbia 1–1 (0–0)
Razgrad. G: Deszpodov (47.), ill. Lazovics (90+6.)
Szabadnapos: Montenegró

Szeptember 7., csütörtök
Szerbia–Magyarország 1–2 (1–2)
Belgrád. G: Szalai Attila (10. – öngól), ill. Varga Barnabás (34.), W. Orbán (36.)
Litvánia–Montenegró 2–2 (0–0)
Kaunas. G: Paulauskas (71.), Cernych (90+4.), ill. Krsztovics (78.), Szavics (89.)
Szabadnapos: Bulgária

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária 2–1 (1–0)
Podgorica. G: Szavics (45+1.), Jovetics (90+6.), ill. Borukov (79.)
Litvánia–Szerbia 1–3 (1–3)
Vilnius. G:
Paulauskas (45.), ill. A. Mitrovics (21., 32., 43.)
Szabadnapos: Magyarország

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia 0–2 (0–1)
Szófia. G: Sirvys (45., 55.)
Magyarország–Szerbia 2–1 (2–1)
Budapest. G: Varga B. (20.), Sallai (34.), ill. Pavlovics (33.)
Szabadnapos: Montenegró

Október 17., kedd
Szerbia–Montenegró 3–1 (1–1)
Belgrád. G: A. Mitrovics (9., 73.), Tadics (77.), ill. Jovetics (36.)
Litvánia–Magyarország 2–2
(2–0)
Kaunas. G: Cernych (20.), Sirvys (36.), ill. Szoboszlai (67. – 11-esből), Varga Barnabás (82.)
Szabadnapos: Bulgária

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik