RÓTH ZOLTÁN
2023.03.24 20:22 Frissítve: 2023.03.25 08:53

Kétgólos győzelemmel rajtoltak a szerbek az Eb-selejtezős csoportunkban

A labdarúgó Eb-selejtező G-csoportjában Szerbia hazai pályán 2–0-s győzelmet aratott Litvánia felett.

Tadics gólját követően már a 16. percben örülhettek a szerbek (Fotó: AFP)

 

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
SZERBIA–LITVÁNIA 2–0 (1–0)
Belgrád, Rajko Mitics Stadion. Vezette: Visser (belga)
Gólszerző: 
Tadics (16.), Vlahovics (53.)

A csoport másik mérkőzésén
BULGÁRIA–MONTENEGRÓ 0–1

Az előzetesen a csoport egyik fő esélyesének tartott Szerbia az erősorrend alapján leghátul elhelyezkedő Litvániát fogadta a Rajko Mitics Stadionban. Nemcsak a két csapat közötti tudásbeli különbség, hanem az egymás elleni mérleg alapján is Mitrovicsék számítottak a fő esélyesnek. Déli szomszédaink korábban hat alkalommal mérkőztek Litvániával, és ebből ötször nyerni is tudtak, egy alkalommal vereséget szenvedtek. Hazai pályán három alkalommal is háromgólos szerb győzelem született.

A találkozó első lehetősége Litvánia előtt adódott. A második percben egy jobb oldali beadás után Jankauskas fejelt a kapu mellé. Nem kellett sokáig várni a hazaiak vezető találatára sem. A 16. percben mintaszerű akció során Mitrovics ugratta ki a bal szélen meglóduló Koszticsot, a Juventus szélsője az alapvonal közeléből visszapasszolt Tadicshoz, aki kilenc méterről a bal alsó sarokba lőtt. Nem sokkal később szögletből Mitrovics fejelt a kapu fölé, majd Grujics távoli lövése szállt mellé. A 28. percben nagy lehetőséget puskáztak el a litvánok, egy kontratámadás végén Golubickas maradt üresen a bal szélen, középre passzolt labdája Paulauskast találta meg, aki lefordult védőjéről, majd 11 méterről a kapu mellé lőtt. A félidő hajrája szerb fölényt hozott, de sem Mitrovics, sem Grujics nem tudta bevenni Barktus kapuját.

A második félidő is litván lehetőséggel indult, de Jankauskas hiába törhetett egyedül kapura, lövése nem okozott gondot a szerbek kapusának. A másik kapu előtt a szerbek ellenben nem hibáztak. A leshatáron kilépő Mitrovics Tadicsot ugratta ki az 53. percben, az Ajax támadója pedig Vlahovicsot hozta kihagyhatatlan helyzetbe, a Juventus csatára hat méterről a léc segítségével juttatta kapuba a labdát. A 65. percben Kosztics talált a litván kapuba, de az akció egy korábbi szakaszában a csereként beálló Zsivkovics lesen volt, így a játékvezető jogosan érvénytelenítette a találatot. A hajrában a gólhoz legközelebb a litvánok jártak, de Novikovas hiába játszotta tisztára magát a 16-oson belül, nem tudott a kapuba találni. 2–0

2023.03.27 20:14:54

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

Az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a kiválóan játszó magyar válogatott, Vécsei, Szoboszlai és Ádám is betalált.

2023.03.25 20:38:32

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

A 32 éves újonc beállt a hajrában, lyukat rúgott ziccerben... majd két perc alatt kétszer is betalált!

2023.03.24 14:47:47

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

Nagyon nem ment Ronald Koeman tanítványainak Párizsban, Mbappé duplázott, Griezmann is betalált.

2023.03.24 20:30:04

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

A litvánok előtt is adódtak lehetőségek, de a tudásbeli különbség a szerbek javára döntött.

2023.03.03 10:06:28

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

Az első kiemelt Hollandia ellenfelei: Franciaország, Írország, Görögország és Gibraltár.