Eb 2020: ezért hozta le Southgate a becserélt közönségkedvencet

D. Á.D. Á.
2021.07.08. 13:05
null
Grealish a 69. percben lépett pályára csereként, a 106.-tól pedig már ismét a padon ült (Fotó: AFP)
Miután Anglia megszerezte a második gólját Dánia ellen a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében, Gareth Southgate szövetségi kapitány lecserélte a nem sokkal korábban pályára lépő Jack Grealisht. Az angol szakember elárulta, miért tette ezt – olvasható a Goal oldalán.

 

„Jack Grealish briliánsan futballozott a mérkőzésen, de Dánia négy csatárral játszott, nekünk pedig öt védőre volt szükségünk. Sterling az egész meccsen veszélyes volt, így Foden és Grealish között kellett döntenem, kit hozzak le. Zártnak kellett maradnunk labda nélkül is” – mondta Gareth Southgate.

A szövetségi kapitány szerint a meccs végén nagyon visszaálltak, jobban kellett volna nyomniuk 2–1 után is. Végül miután megszerezték a labdát, Dánia már nem tudta elvenni azt Angliától.

Grealish helyére egyébként az Atlético Madrid jobbhátvédje, Kieran Trippier állt be. A 25 éves támadó középpályás csalódottnak tűnt, amikor lecserélték – igaz, ki ne érezne így, amikor maga is csereként lépett pályára. A meccs után azonban már ő is boldogan tweetelt.

„Szeretem ezt a csapatot!! Micsoda este a Wembleyben!” – írta Grealish.

 


 

Az angolok vasárnap este Olaszországgal küzdenek meg a Wembleyben az Európa-bajnokság döntőjében.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

ANGLIA–DÁNIA 2–1 (1–1, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után
London, Wembley Stadion, 64 950 néző. Vezette: Makkelie (holland)
ANGLIA: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – K. Phillips, Rice (J. Henderson, 95.) – Saka (Grealish, 69.; Trippier, 106.), Mount (Foden, 95.), Sterling – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
DÁNIA: Schmeichel – A. Christensen (Andersen, 79.), Kjaer, Vestergaard (Wind, 105+1.) – Stryger Larsen (Wass, 67.), Höjbjerg, Delaney (M. Jensen, 88.), Maehle – Damsgaard (Poulsen, 67.), Braithwaite – Dolberg (Nörgaard, 67.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Gólszerző: Kjaer (39. – öngól), Kane (105.), ill. Damsgaard (30.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna 1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország 1–1 – 11-esekkel: 1–3
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország 1–2
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia 1–2
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia 0–4
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
Olaszország–Spanyolország 1–1 – 11-esekkel: 4–2
Július 7., szerda, 21.00
London
Anglia–Dánia 2–1 – h. u.
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
Olaszország–Anglia

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete

Kézilabda
2026.02.26. 10:50

Gyász: elhunyt a dán válogatott legendás szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.02.19. 15:19

Téli olimpia: Csehország izgalmas meccsen győzte le a dánokat a férfi hokitornán

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 19:18

Megműtötték az angolok 100 millió fontos sztárját, nem lesz ott a vb-n

Angol labdarúgás
2026.02.10. 09:00

Férfi kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
2026.02.06. 12:11

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47
Ezek is érdekelhetik