A Leverkusent az MU-hoz, Alonsót Ten Haghoz hasonlították az El-döntő után – mémek

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.05.23. 11:35
Xabi Alonsót Erik ten Haghoz, a Leverkusent az MU-hoz hasonlították a mémgyárosok (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Leverkusen meglepetésre 3–0-ra kikapott az Atalantától az Európa-liga dublini döntőjén, ezzel véget ért a gyógyszergyáriak páratlan menetelése, s megszakadt 51 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatuk. Az El-döntő utáni legjobb mémek.

Sokan előre ittak a medve bőrére és már az Atalantáért imádkoztak.

A Bayer Leverkusen az idény eddigi 51 meccsén – amiket nem nézett a világ – úgy játszott, mint a világbajnok spanyol válogatott, az Atalanta elleni döntőben – amikor rájuk figyelt mindenki – pedig inkább hasonlított a magához képest pocsék idényt futó Manchester Unitedre.

Nem csak a csapatok, az edzők között is vontak egy hasonló párhuzamot: Xabi Alonso eddig Pep Guardiolára hasonlított, a döntőben aztán Erik ten Hagra…

Xabi Alonso a kétgólos hátrány után: „Várjál, még visszajövünk a meccsbe.”

De Gasperini most a spanyolt is elhallgattatta.

Az Atalanta-szurkolók, amikor a csapatuk vezetést szerez a Bayer Leverkusen ellen – nem mernek ünnepelni, mert az ellenfél sokszor jött vissza vesztett helyzetből.

A mémgyárosok szerint Gasperiniék hasonló módon ütötték ki a Leverkusent, mint amikor a holland Nigel de Jong mellkason talpalta Xabi Alonsót a 2010-es világbajnokságon.

Mások szerint nem Gasperini, hanem Lookman „játszotta” De Jongot.

 

A Leverkusen parádés fordításokat mutatott be az idényben, de most a végjátékban sem tudott közelebb kerülni.

Az Atalanta holland középpályása, Marten de Roon is vicces kedvében volt az El-döntő után, s a feleségének elküldte az alábbi képet ezzel a szöveggel: „Az ágyban vagyok az új szerelmemmel.”

Xabi Alonso idénybeli mérlege: 51–1

„Előbb el kellett volna hagynunk az Arsenalt ahhoz, hogy nyerjünk valami trófeát” – váltott szót egymással az „ágyúsok” két korábbi játékosa, a Leverkusent erősítő Granit Xhaka és az Atalanta védője, Sead Kolasinac.

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
Atalanta (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 3–0 (2–0)
Dublin, Dublina Aréna, 47 135 néző. Vezette: Kovács István (romániai)
Atalanta: Musso – Djimsiti, Hien, Kolasinac (Scalvini, a szünetben) – Zappacosta (Hateboer, 84.), Éderson, Koopmeiners, Ruggeri (Tolói, 90+1.) – De Ketelaere (Pasalic, 57.), Scamacca (El Bilal Touré, 84.), Lookman. Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Bayer Leverkusen: Kovár – Stanisic (Boniface, a szünetben), Tah, Tapsoba – J. Frimpong (Tella, 81.), G. Xhaka, E. Palacios (Hlozek, 69.), Hincapié (Andrich, 69.) – Wirtz (Schick, 81.), Grimaldo – Adli. Vezetőedző: Xabi Alonso
Gólszerző: Lookman (12., 26., 75.)

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
4 perce

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Serie A: Maldini tizenegyese döntött, újra kikapott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 22:46

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Arteta szerint az Arsenal még tovább fejlődhet; Xabi Alonso a Chelsea védekezésére panaszkodott

Angol labdarúgás
2026.09.07. 10:20