Lookman: Ez életem egyik legszebb estéje!

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.22. 23:43
Lookman a kezében a meccs labdájával (Fotó: Getty Images)
A szerda esti, Dublinban rendezett Európa-liga-döntő főszereplőjével, az Atalanta nigériai csatárával, a mesterhármast szerző Ademola Lookmannal a döntő lefújása után érthetően madarat lehetett volna fogatni, míg a leverkuseni oldalról hasonlóan érthető volt az elkeseredettség.

 

Lookman előtt legutóbb éppen a Leverkusent 2009 és 2011 között edző korábbi világbajnok csatár, Jupp Heynckes szerzett mesterhármast egy európai kupadöntőben: az UEFA-kupa 1975-ös fináléjának visszavágóján a Borussia Mönchengladbach színeiben a Twente ellen 5–1-re megnyert meccsen volt háromszor eredményes.

„Életem egyik legszebb estéje a mai, egészen hihetetlen, hogy pont a döntőben szereztem meg az első mesterhármasomat. Nem is tudom elmondani, mennyire boldog vagyok. Nagyon felkészültünk a mérkőzésre, a védekezésünk rendben volt, minden összeállt, mindenki nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapatból” – fogalmazott a triplázó nigériai csatár.

Nála valamelyest bővebben nyilatkozott a pálya szélén az olaszok edzője, Gian Piero Gasperini, aki úgy vélte, csapata rászolgált a győzelemre. 

„Bekerültünk a történelemkönyvekbe. Ezen a mérkőzésen az volt a rendkívüli, ahogyan nyertünk. A sorozatban ebben az idényben többek között megvertük a Sportingot, a Liverpoolt és most a döntőben a Leverkusent is. Csodálatos, feledhetetlen érzés. Sikerült jól felépíteni a taktikánkat, és meg is tudtuk valósítani. Ma csak és kizárólag a győzelemért, a kupaért játszottunk. Tudtuk, hogy nem elég csak védekezni, ezért igyekeztük a Leverkusent belekényszeríteni a védekezésbe, ami sikerült is. Megérdemeltük, hogy megtörjük a Leverkusen veretlenségi sorozatát, és hogy megnyerjük az Európa-ligát” – mondta az olasz edző a pálya szélén.

Érthetően csalódott volt a meccs után Granit Xhaka, aki elárulta, a legkevésbé sem érdekelte a németeket, hogy megszakad a veretlenségi sorozatuk.

„Őszintén mondom, hogy nem érdekelt minket a veretlenségi széria. Egyikünket sem. Nem foglalkoztunk vele az elejétől kezdve. Sajnos elvesztettünk egy döntőt, de ilyen a futball. Tegnap azt mondtuk, hogy ez a mai nagyon nehéz mérkőzés lesz, és igazunk lett. Gratulálok az Atalantának. Nem működött a játékunk a döntőben, pedig eddig nagyon jól néztünk ki, és el kell fogadnunk a tényt, hogy éppen a döntőben történt meg ez velünk. Ez is része a futballnak” – idézte Xhakát az Európai Labdarúgó-szövetség honlapja.

 

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
Atalanta (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 3–0 (2–0)
Dublin, Dublina Aréna, 47 135 néző. Vezette: Kovács István (romániai)
Atalanta: Musso – Djimsiti, Hien, Kolasinac (Scalvini, a szünetben) – Zappacosta (Hateboer, 84.), Éderson, Koopmeiners, Ruggeri (Tolói, 90+1.) – De Ketelaere (Pasalic, 57.), Scamacca (El Bilal Touré, 84.), Lookman. Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Bayer Leverkusen: Kovár – Stanisic (Boniface, a szünetben), Tah, Tapsoba – J. Frimpong (Tella, 81.), G. Xhaka, E. Palacios (Hlozek, 69.), Hincapié (Andrich, 69.) – Wirtz (Schick, 81.), Grimaldo – Adli. Vezetőedző: Xabi Alonso
Gólszerző: Lookman (12., 26., 75.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik