Xabi Alonso: Nem normális, hogy az 52. meccsen veszítünk először

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.23. 09:29
Atalanta BC v Bayer 04 Leverkusen - UEFA Europa League Final 2023/24
Xabi Alonso az El-döntő végén (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a labdarúgó Európa-liga döntőjében az Atalanta 3–0-ra megverte az idényben eddig a mérkőzésig veretlen Bayer Leverkusent. A németek mestere önkritikusan nyilatkozott a találkozót követő sajtótájékoztatón.

A német bajnok Bayer Leverkusen veretlenségi sorozata a lehető legrosszabbkor szakadt meg, 361 nap és 51 tétmérkőzés után éppen az Európa-liga fináléjában. 

Xabi Alonso vezetőedző higgadtan nyilatkozott, de nem titkolta csalódottságát: „Egyértelműen az Atalanta volt a jobb csapat, Gasperini nagyszerű munkát végzett. Nagyon bátran futballoztak, felvállalták az egy az egy elleni szituációkat. Amikor esélyünk lett volna a szépítésre, akkor pedig kiválóan védekeztek. Egészen különleges csapat az Atalanta. Nekünk rossz napunk volt, és most az a feladatunk, hogy a fájdalmunkat pozitív energiává formáljuk” – idézte a Bild a spanyol szakembert, utalva arra, hogy a hétvégén a Német Kupa döntőjében lépnek pályára a Kaiserslautern ellen. 

„Borzalmas érzés, hogy ennyire fontos mérkőzésen kaptunk ki, s biztos, hogy az éjszaka nem lesz könnyű nekünk. Tudjuk, hogy nem szabad elfelejtenünk ezt a vereséget. Nem mindenki nyújtotta a legjobbját, mások mellett én sem” – fogalmazott önkritikusan Xabi Alonso.

Az idénybeli első vereségéről azt mondta: „Nem normális, hogy az ötvenkettedik meccsen veszítünk először. Kihívás lesz kezelnünk ezt a helyzetet, hiszen nagy eséllyel nem éltünk. De megérdemeltük.”

A hazája kupadöntőjét a Juventusszal szemben elveszítő Atalantát megelőzően olasz csapat 1999-ben hódította el a második (akkor még harmadik) számú európai trófeát, akkor a Parma a Marseille-t múlta felül a moszkvai döntőben. Gian Piero Gasperini, a csapat vezetőedzője természetesen boldogan értékelte a történteket: „Hatalmas büszkeség ez Olaszországnak, mert ez elátkozott trófea volt, még akkor is, ha az elmúlt huszonöt évvben csak az Inter és a Roma jutott be a döntőbe. Az, hogy megnyertük ezt a trófeát, egyike az olyan mesebeli történeteknek, amelyek ritkán történnek meg a futballban” – idézte az MTI a mestert.

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
Atalanta (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 3–0 (2–0)
Dublin, Dublina Aréna, 47 135 néző. Vezette: Kovács István (romániai)
Atalanta: Musso – Djimsiti, Hien, Kolasinac (Scalvini, a szünetben) – Zappacosta (Hateboer, 84.), Éderson, Koopmeiners, Ruggeri (Tolói, 90+1.) – De Ketelaere (Pasalic, 57.), Scamacca (El Bilal Touré, 84.), Lookman. Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Bayer Leverkusen: Kovár – Stanisic (Boniface, a szünetben), Tah, Tapsoba – J. Frimpong (Tella, 81.), G. Xhaka, E. Palacios (Hlozek, 69.), Hincapié (Andrich, 69.) – Wirtz (Schick, 81.), Grimaldo – Adli. Vezetőedző: Xabi Alonso
Gólszerző: Lookman (12., 26., 75.) 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik