H. Á. 2020.10.21 18:19 Frissítve: 2020.10.21 19:45

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, ADATBANK 2020–2021

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó selejtezősorozatot rendeztek a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírásában, hiszen még nem ért véget az előző idény, amikor az új már elkezdődött. Augusztus 8-án az előselejtező-tornával kezdődött a BL, a magyar bajnok Ferencváros az első körben csatlakozott, s végül a főtáblára jutott egyedüliként az első körben kezdők közül. Adatbankunkban megtalálják a sorozat eredményeit, gólszerzőit, továbbjutóit.

 

A FŐTÁBLA ADATBANKJA ITT ELÉRHETŐ!

SELEJTEZŐ

A selejtezők során minden fordulóban egy mérkőzés döntött a továbbjutásról, csupán a playoffban voltak klasszikus oda-visszavágós alapú párharcok.

A selejtezősorozatból a főtáblára jutottak: FERENCVÁROS, Midtjylland (dán), RB Salzburg(osztrák), Olympiakosz (görög), FK Krasznodar (orosz), Dinamo Kijev (ukrán).

PLAYOFF (4. FORDULÓ)
BAJNOKI ÁG
Slavia Praha (cseh)–FC Midtjylland (dán) 0–0
Midtjylland (dán)–Slavia Praha (cseh) 4–1 (Kaba 65., Scholz 83. – 11-esből, Onyeka 89., Dreyer 90+1., ill. Olayinka 3.)
Továbbjutott: a Midtjylland, 4–1-es összesítéssel

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–RB Salzburg (osztrák) 1–2 (Biton 9., ill. Szoboszlai 49. – 11-esből, Okugava 57.)
Salzburg (osztrák)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 3–1 (Daka 16., 68., Szoboszlai 45+4. – 11-esből, ill. Karzsev 30.)
Továbbjutott: a Salzburg, 5–2-es összesítéssel

Molde FK (norvég)–FERENCVÁROS 3–3 (L. James 55., Wolff Eikrem 65., Ellingsen 83., ill. F. Boli 7., Uzuni 52., Haratin 87. – 11-esből)
FERENCVÁROS–Molde (norvég) 0–0
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–3-as összesítéssel, idegenbeli gólokkal

Olympiakosz Pireusz (görög)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–0 (Valbuena 69. – 11-esből, el-Arabi 90+2.)
Omonia Nicosia (ciprusi)–Olympiakosz Pireusz (görög) 0–0
Továbbjutott: az Olympiakosz, 2–0-s összesítéssel

NEM BAJNOKI ÁG
FK Krasznodar (orosz)–PAOK (görög) 2–1 (Claesson 39. – 11-esből, Cabella 70., ill. Pelkasz 32.)
PAOK (görög)–FK Krasznodar (orosz) 1–2 (el-Kadduri 77., ill. Michailidisz 73. – öngól, Cabella 78.)
Továbbjutott: az FK Krasznodar, 4–2-es összesítéssel

KAA Gent (belga)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–2 (Kleindienst 41., ill. Supriaga 9., De Pena 79.)
Dinamo Kijev (ukrán)–Gent (belga) 3–0 (Bujalszkij 9., De Pena 36. – 11-esből, Gerson Rodrigues 49. – 11-esből)
Továbbjutott: a Dinamo Kijev, 5–1-es összesítéssel

3. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG
FERENCVÁROS–Dinamo Zagreb (horvát) 2–1 (Lovrencsics G. 2., Uzuni 65., ill. Uzuni 23. – öngól)
Omonia Nicosia (ciprusi)–Crvena zvezda (szerb) 1–1
(Lüftner 31., ill. Ivanics 45+1.) – 11-esekkel: 4–2 
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Dinamo Breszt (fehérorosz) 1–0 (Biton 50. – 11-esből)
Qarabag (azeri)–Molde (norvég) 0–0 – 11-esekkel: 5–6
FC Midtjylland (dán)–Young Boys (svájci) 3–0 (Lefort 51. – öngól, Dreyer 62., Mabil 84.)

NEM BAJNOKI ÁG
Dinamo Kijev (ukrán)–AZ Alkmaar (holland) 2–0 (Gerson Rodrigues 49., Saparenko 86.)
PAOK (görög)–Benfica (portugál) 2–1 (Jannulisz 63., A. Zsivkovics 75., ill. Rafa Silva 90+4.)
KAA Gent (belga)–Rapid Wien (osztrák) 2–1 (Dorsch 36., Jaremcsuk 59. – 11-esből, ill. Demir 90+3.)

2. FORDULÓ
Augusztus 25.
BAJNOKI ÁG
Tirana (albán)–Crvena zvezda (szerb) 0–1 (Tomane 62.)
NEM BAJNOKI ÁG
PAOK (görög)–Besiktas (török) 3–1 (Colisz 7., 24., Pelkasz 30., ill. Larin 37.)

Augusztus 26.
BAJNOKI ÁG

Celje (szlovén)–Molde (norvég) 1–2 (Lotric 38., ill. Hussain 57., L. James 74.)
Qarabag (azeri)–Sheriff Tiraspol (moldáviai) 2–1 (U. Matics 22. – 11-esből, Emreli 63., ill. Castaneda 78.)
Suduva (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–3 (Rikan 30., Blackman 73., Davidzada 92.)
Ludogorec (bolgár)–Midtjylland (dán) 0–1
(Brumado 78.)
CFR Cluj (Kolozsvár, romániai)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–2 (M. Pereira 64., Debeljuh 93., ill. Gojak 14., Kastrati 78.) – 11-esekkel: 5–6
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Sarajevo (bosnyák) 2–1 (Gordejcsuk 3., Diallo 49., ill. Dokanovic 34.)
Legia Warszawa (lengyel)–Omonia Nicosia (ciprusi) 0–2 (Jordi Gomez 92., Thiago Santos 107.) – hosszabbítás után
Young Boys (svájci)–KÍ Klaksvík (feröeri) 3–1 (Nsame 51., Szulejmani 57., Ngamaleu 82.)

Celtic (skót)–FERENCVÁROS
1–2 (Christie 53., ill. Sigér D. 7., Tokmac 75.)
NEM BAJNOKI ÁG
AZ Alkmaar (holland)–Plzen (cseh) 3–1 (Koopmeiners 90+5. – 11-esből, Gudmundsson 98., 118., ill. Limbersky 78.) – hosszabbítás után
Lok. Zagreb (horvát)–Rapid Wien (osztrák) 0–1 (Kara 32.)

1. FORDULÓ
Augusztus 18.

Qarabag (azeri)–FK Szileksz (északmacedón) 4–0 (J. Romero 11., D. Guerrier 40., 51., Emreli 80.)
Legia Warszawa (lengyel)–Linfield FC (északír) 1–0 (José Kanté 82.)
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Asztana (kazah) 6–3 (Gordejcsuk 16., 22., Pecsenin 17., Sedko 37., A. Diallo 55., 90., ill. Tomasov 45., Rotariu 53., Bejszebekov 87.)
Crvena zvezda (szerb)–Europa FC (gibraltári) 5–0 (Ben 35., 43., 52., M. Ivanics 78., 87.)
Celtic FC (skót)–KR (Knattspyrnufélag Reykjavíkur, izlandi) 6–0 (Elyounoussi 6., Édouard 17., 71., Julien 31., Taylor 46., Klimala 91.)

Augusztus 19.
Ferencváros–Djurgarden (svéd) 2–0 (Nguen 33., 62.)
Ararat-Armenia (örmény)–Omonia Nicosia (ciprusi) 0–1
(Thiago Santos 94.) – hosszabbítás után
Molde (norvég)–Kuopio PS (finn) 5–0 (E. Hestad 26., Wolff Eikrem 37., Omoijuanfo 65., Pedersen 87., Knudtzon 89.)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Riga FC (lett) 2–0 (Blackman 58., 88. – mindkettőt 11-esből)
Celje (szlovén)–Dundalk (ír) 3–0 (Kerin 43., Vizinger 89., Dangubic 95.)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–Tirana (albán) 0–2 (Torassa 45+4., Ismailgeci 86.)
Flora Tallinn (észt)–Suduva (litván) 1–1 (Sappinen 49., ill. Topcagic 78. – 11-esből) – 11-esekkel 2–4
Buducsnoszt (montenegrói)–Ludogorec (bolgár) 1–3
(Csukovics 31., ill. Higinio Marín 12., Tchibota 25., Cauly Souza 93.)
Connah's Quay (walesi)–FK Sarajevo (bosnyák) 0–2 (Tatar 26., 65.)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Fola Esch (luxemburgi) 2–0 (Abang 36., Lukic 80.)

Floriana (máltai)–CFR Cluj (Kolozsvár, romániai) 0–2 (Mike 53., Golofca 97.)

KÍ Klaksvík (feröeri)–Slovan Bratislava (szlovák) – játék nélkül

ELŐSELEJTEZŐ (Nyon, Svájc)
Augusztus 8.
Linfield (északír)–Tre Fiori (San Marinó-i) 2–0 (Héry 71., Manzinga 83.)
FC Drita (koszovói)–Inter Club d'Escaldes (andorrai) 2–1 (Shabani 21., Namani 45., ill. E. García 29.)

Augusztus 11.
Linfield (északír)–FC Drita (koszovói) – játék nélkül továbbjutott a Linfield, miután a Drita keretében két játékos pozitív koronavírustesztet produkált.

2020.11.25 20:40:54

Bajnokok Ligája M. G.

Hazard büntetett, a hazaiak nem kaptak büntetőt, Vidal kireklamált egy piros lapot, Rodrygo döntött.

2020.11.25 20:11:14

Bajnokok Ligája B. Á.

Mivel döntetlent játszott az Atlético és a Lokomotiv, a címvédő Bayern már biztosan csoportelső.

2020.11.25 20:45:48

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

Nem jutottak még tovább Kloppék, sokkal motiváltabban játszottak a bergamóiak, az Ajax is nyerni tudott.

2020.11.25 15:12:15

Bajnokok Ligája PÓR KÁROLY

Miha Blazic kiemelkedő teljesítményt nyújtott; Torinóban futották a legtöbbet a ferencvárosiak.

2020.11.24 23:33:00

Bajnokok Ligája MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nyugdíjasként már lehet szép emlék, ám szemtől szembe már nem mindig.