H. D. 2020.09.30 20:50 Frissítve: 2020.09.30 23:25

Szoboszlai újra betalált, BL-csoportkörbe jutott a Salzburg

A labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörében, a párharc visszavágóján az osztrák FC Salzburg 3–1-re legyőzte az izraeli Maccabi Tel-Avivot, így egymás után másodszor jutott be a sorozat csoportkörébe. Akárcsak az első mérkőzésen, Szoboszlai Dominik ismét tizenegyesből volt eredményes.

Szoboszlai Dominik újra betalált, a Salzburg pedig BL-csoportkörbe jutott (Fotó: Imago)

 

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
VISSZAVÁGÓ
FC SALZBURG (osztrák)–MACCABI TEL-AVIV (izraeli) 3–1 (2–1)
Salzburg, zárt kapuk mögött. Vezette: Brych (német)
Salzburg: Stankovic – Vallci, André Ramalho, Wöber, Ulmer – Okugava (Okafor, 82.), Mwepu, M. Camara (Junuzovic, 73.), Szoboszlai – Daka, Koita (M. Berisha, 66.). Vezetőedző: Jesse Marsch
Maccabi Tel-Aviv: Tenenbaum – Bitton (Hozez, 65.), Jeini, Tibi – Kandil (A. Glazer, 74.), Karzev, Golasza, Baltaksza – Biton, Almog (Hanzis, 75.), Sehter. Vezetőedző: Jorgosz Donisz
Gólszerző: Daka (16., 68.), Szoboszlai (45+4.), ill. Karzev (30.)

Továbbjutott: a Salzburg, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel

ÖSSZEFOGLALÓ

A Salzburg kedvező helyzetből várta a Maccabi Tel-Aviv elleni visszavágót, hiszen Izraelben 2–1-re nyert, ráadásul a vendégektől ezen a szerdai mérkőzésen is közel egy csapatra való játékos hiányzott a koronavírus-járvány miatt.

A mérkőzést a házigazda óriási labdabirtoklási és mezőnyfölényben kezdte, ennek megfelelően pedig az első gólra sem kellett sokat várni: a 16. percben egy vendégjátékostól Patson Daka elé pattant a labda, amelyet a zambiai csatár állítgatás nélkül a kapuba lőtt. Daniel Tenenbaum hiába kapott bele a lövésbe, védeni nem tudott. 1–0

A folytatásban növelhette volna előnyét a Salzburg – Szoboszlai Dominik szöglete után Enock Mwepu fejelte közelről a kapu fölé a labdát, majd Sékou Koita próbálkozása után védett a kapus –, ám némileg váratlanul egyenlítettek a vendégek. A 30. percben Eden Karzev első (távoli) lövését követően még védett Cican Stankovic, a kipattanóból azonban újra próbálkozhatott az izraeli, és másodszorra már kilőtte a bal alsó sarkot. 1–1

Az egyenlítés után az osztrák együttes még nagyobb nyomást helyezett a Maccabi kapujára, Koita ziccerét és Szoboszlai szabadrúgását azonban védte Tenenbaum. Az első félidő ráadásában aztán visszavette a vezetést a Salzburg: Szoboszlai lövése után védett a kapus, a kipattanónál Okugava Maszaját buktatták. A tizenegyes elvégzése előtt a vendégek vezetőedzője, Jorgosz Donisz egy perc alatt két sárga lapot is kireklamált magának, ez azonban nem zavarta meg Szoboszlai Dominikot, aki – akárcsak az első mérkőzésen – magabiztosan értékesítette a tizenegyest. 2–1

A fordulás után próbálkozott a Maccabi, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítania. Aztán a 68. percben véglegesen lezárta a továbbjutás kérdését a Salzburg: Albert Vallci jobb oldali beadása után a teljesen üresen álló Daka hat méterről fejelte a kapuba a labdát. Tenenbaum megint belekapott, de védeni nem tudott. 3–1

A folytatásban már nem történt említésre méltó esemény, a Salzburg 3–1-re nyert, és kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel – egymás után másodszor, összességében harmadszor – bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, amelynek sorsolását a harmadik kalapból várja – így akár a negyedik kalapos Ferencvárossal is összekerülhet. A sorsolást október 1-jén, csütörtökön 17 órától tartják meg.

A KALAPBEOSZTÁS A CSÜTÖRTÖKI SORSOLÁSRA
1. kalap: Bayern München
(német, BL-címvédő), Sevilla (spanyol, El-címvédő), Real Madrid (spanyol), Liverpool (angol), Juventus (olasz), Paris Saint-Germain (francia), Zenit (orosz), Porto (portugál)
2. kalap: Barcelona (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Manchester City (angol), Manchester United (angol), Sahtar Doneck (ukrán), Borussia Dortmund (német), Chelsea (angol), Ajax (holland)
3. kalap: Dinamo Kijev (ukrán), Salzburg (osztrák), RB Leipzig (német), Internazionale (olasz), Olympiakosz Pireusz (görög), Lazio (olasz), Atalanta (olasz), FK Krasznodar (orosz)
4. kalap: Lokomotiv Moszkva (orosz), Olympique Marseille (francia), FC Bruges (belga), Borussia Mönchengladbach (német), Istanbul Basaksehir (török), Midtjylland (dán), Rennes (francia), FERENCVÁROS (magyar)

A CSOPORTKÖR KULCSDÁTUMAI
A sorsolás időpontja: 
október 1., csütörtök, 17 óra (Athén)
Játéknapok: október 20. és 21.; október 27. és 28.; november 3. és 4.; november 24. és 25.; december 1. és 2.; december 8. és 9.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+2. perc: Véget ért a mérkőzés, a Salzbrug 3–1-re nyert, így kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

90+1. perc: Okafor szabálytalankodott, majd a sípszó után elrúgta a labdát – ez a kettő együtt megért egy sárga lapot.

90. perc: Két perc a ráadás.

90. perc: Mwepu lőtte a kapu mellé a labdát 14 méterről, kissé jobbról.

88. perc: A sarokrúgás veszélytelen volt. Sőt, indult egy hazai kontra, Okafor azonban ziccerben nagyon gyengén találta el a labdát.

88. perc: A bal oldali szabadrúgás után Szoboszlai rosszul találta ela labdát, szöglet következik.

87. perc: André Ramalho rúgta fel a bal oldalon Sehtert, sárga lapot kapott érte.

82. perc: Szoboszlai marad a pályán, Okafor Okugavát váltotta.

Már táblát is felmutatták és a hangosbemondó is bemondta, hogy Szoboszlait lecserélik, egyelőre azonban a pályán maradt a magyar középpályás.

78. perc: Szoboszlai szöglete után Wöber fejelte a kapu fölé a labdát.

77. perc: Vallci beadása után pattant szögletre a labda.

75. perc: Újabb Maccabi-csere, Almog helyére Hanzis állt be.

74. perc: A vendégek is cseréltek, Kandilt Glazer váltotta.

73. perc: Cseréltek a hazaiak, Junuzovic árkezett Camara helyére.

Összesítésben már 5–2-re vezet a Salzburg.

68. perc: GÓL! OTT A HARMADIK! Vallci jobb oldali beadása után a teljesen üresen álló Patson Daka hat méterről fejelte a kapuba a labdát. Tenenbaum megint belekapott a labdába, de védeni nem tudott. 3–1

67. perc: Daka lőtt jobbal a tizenhatoson kívülről, de a középre tartó labdát Tenenbaum könnyedén fogta.

66. perc: A hazaiak is változtattak, Koita helyére Mërgim Berisha állt be.

65. perc: Cseréltek a vendégek, Bittont Hozez váltotta.

56. perc: Biton tüzelt távolról, de nem találta el a kaput. 

54.perc: Szoboszlai kiugratása után Kiota kiszorított helyzetből, jobbal lőtt, de nem találta el a kaput.

52. perc: Almog 17 méterről lőtte a kapu fölé a labdát.

50. perc: Egy bal oldali beadás után André Ramalho rúgta el a labdát a tizenhatoson belülről.

48. perc: Daka indítása után Szoboszlai elől szerezte meg a labdát a kapus.

46. perc: Újra útjára indult a labda, a hazaiak kezdték a második félidőt. Csere egyik oldalon sem történt.

Card

ELSŐ FÉLIDŐ

45+4. perc: Másra már nincs idő, véget ért az első félidő. A szünetben 2–1-re vezet a Salzburg.

Összesítésben 4–2 a Salzburgnak, hosszabbítás már biztosan nem lesz.

Akárcsak az első mérkőzésen, a visszavágón is értékesített egy tizenegyest a magyar középpályás.

45+4. perc: GÓL! BENT VAN, MEGINT VEZET A SALZBURG! Szoboszlai Dominik állt a labda mögé, és jobbal, védhetetlenül a jobb felső sarokba bombázott. 2–1

45+3. perc: Donisz még egy sárga lapot reklamált ki magának, így Brych piros lappal elküldte a kispadtól a Maccabi vezetőedzőjét.

45+3. perc: Kis videózás után a szabálytalabnságot elkövető Baltaksza is sárga lapot kapott.

45+2. perc: Jorgosz Donisz, a vendégek vezetőedzője kapott sárga lapot.

45+1. perc: KIMARAD A HELYZET, DE BÜNTETŐT KAP A SALZBURG! Szoboszlai lövése után Tenenbaum védett, majd a kipattanó után Okugavát rúgta meg egy védő.

45. perc: Egy perc a ráadás.

44. perc: Sőt, indult egy hazai kontra, Karzev azonban felrúgta Koitát. Ez is sárga lapot ért.

44. perc: A bal oldali szöglet után nem alakult ki helyzet.

43. perc: Szoboszlai labdát veszít, majd javít, szögletre ment Bitton beadása után.

43. perc: Szoboszlai jobb oldali szöglete után fejjel tisztáztak a vendégek.

42. perc: Vallci beadása után Daka fordult kapura, de az utolsó pillanatban kirúgták előle a labdát.

38. perc: Camara rúgta fel a kezdőkörben Karzevet, azonnal villant a sárga lapot. 

38. perc: Vallci jobb oldali beadása után Szoboszlai feje fölött szállt el a labda.

35. perc: VÉDÉS! Szoboszlai küldte kapura a labdát, a félmagas, a kapu jobb oldalába tartó lövést azonban Tenenbaum oldalra nyomta.

35. perc: Dakát rúgták fel nagyjából 30-33 méterre a kaputól, szabadrúgást kapott a Salzburg, jöhet Szoboszlai!

33. perc: VÉDÉS! Egy remek kényszerítő után Koita került ziccerbe, ballábas lövését azonban védte Tenenbaum. A kipattanó után a labda kis híján egy vendégjátékos fejéről a saját kapujába pattant, Bitton azonban tisztázott.

30. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A MACCABI! Eden Karzev első távoli lövése után védett Stankovic, a kipattanóból azonban újra próbálkozhatott az izraeli, a második, 19 méterről jobbal eleresztett kísérletét követően pedig már a bal alsó sarokban kötött ki a labda. 1–1

28. perc: Sehtert borították fel a tizenhatoson belül, de nincs tizenegyes, mivel lesről indult az izraeli csatár.

27. perc: Daka jobb oldali beadása után Koita mellkassal tette kapura a labdát, amely Daniel Tenenbaumban elakadt. Ráadásul utólag a partjelző kezezést jelzett, így a Maccabi kapott szabadrúgást.

25. perc: Szoboszlai kapott egy kicsit hosszú indítást, a kapus felszedte előle a labdát.

24. perc: Daka indult volna meg, de szerelték a felezővonalnál.

20. perc: MAJDNEM! Szoboszlai jobb oldali szöglete után Mwepu senkitől sem zavartatva fejelhetett, de közelről nem találta el a kaput.

19. perc: Daka távoli lövése után Tenenbaum könnyedén védett.

Összesítésben 3–1-re vezet a Salzburg.

16. perc: GÓL! VEZETÉST SZERZETT A SALZBURG! Egy bal oldali beadás után nem tudtak felszabadítani a vendégek, Koita visszaszerezte a labdát, amely egy izraeli védő lábáról Patson Daka elé pattant, a zambiai csatár pedig állítgatás nélkül, 11 méterről, ballal lőtt, a labda pedig a jobb alsó sarokban kötött ki. Daniel Tenenbaum belekapott a lövésbe, de védeni nem tudott. 1–0

15. perc: Ezúttal Koita ugratta volna ki Okugavát, de egy izraeli védő az utolsó pillanatban menteni tudott a japán támadó elől.

12. perc: Szoboszlai osztott ki egy kötényt a tizenhatoson belül, majd Okugavát játszotta meg, lövésig azonban nem jutottak a salzburgiak.

9. perc: Szoboszlai indítása után Okugava beadása pontatlan volt.

8. perc: Egy hosszú indítás után Okugava vette volna át a labdát a tizenhatoson belül, de tisztáztak előle.

6. perc: Szoboszlai sarkazása után Okugava lőtt volna, de elesett a tizenhatoson belül. Tizenegyes ezért nem járt.

5. perc: Sehter lövését blokkolták a hazaiak, ráadásul az izraeli támadó lesen is volt.

3. perc: Egy izraeli szöglet után Mwepu szerezte meg a labdát, majd egy óriási sprint végén jobbal kapura tekerte, Daniel Tenenbaum azonban könnyedén védte a kapu közepébe tartó lövést.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát.

Az első mérkőzésen Szoboszlai Dominik tizenegyesből betalált, a Salzburg pedig 2–1-re nyert a Maccabi Tel-Aviv otthonában.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Salzburg–Maccabi Tel-Aviv párharc visszavágója a Bajnokok Ligája playoffkörében. A tét a csoportkör, tartsanak velünk!

ELŐZMÉNYEK

Kedvező helyzetből várja a Maccabi Tel-Aviv elleni hazai visszavágót a Salzburg, miután a múlt héten 2–1-re győzött Izraelben. Az osztrák csapat története során harmadszor juthat be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és érdekesség, hogy az 1994–1995-ös kiírásban is egy izraeli csapaton át vezetett az útja a főtáblára: akkor a Maccabi Haifa otthonában 2–1-re nyert, hazai pályán 3–1-es sikert aratott, és 5–2-es összesítéssel jutott tovább.

Hogy a történelem ismétli-e önmagát, és ezúttal is 3–1-es hazai győzelemmel ér-e véget a visszavágó, nem tudni, az viszont biztos, hogy Szoboszlai Dominik a Salzburg kezdőcsapatában kap helyet, és főszereplő lehet a mérkőzésen. Az első találkozón a jó harminc méterről lőtt szabadrúgását még védte Daniel, a második félidő elején viszont az ő büntetőjével egyenlített a Salzburg. A mérkőzés után elismerte, tudnak jobban futballozni.

A 19 éves, tízszeres magyar válogatott futballista pályafutása során másodszor szerepelhet a főtáblán, és az a célja, hogy túlszárnyalja előző idénybeli teljesítményét. Pedig arra is büszke lehet, a Genk ellen otthon 6–2-re megnyert mérkőzésen gólt, a belgiumi visszavágón (1–4) gólpasszt jegyzett, ötször kezdőként kapott lehetőséget, csak a Napoli elleni hazai találkozót hagyta ki.

Ezt az idényt is biztatóan kezdte. A Maccabi Tel-Avivnak lőtt gólján kívül az Altach ellen is betalált, s négy tétmérkőzés után két gól és egy gólpassz szerepel a statisztikájában. Nemcsak ő, hanem a Salzburg is magabiztosan várhatja a szerdai összecsapást. Jesse Marsch együttese hazai pályán február óta (LASK, 2–3) nem kapott ki tétmeccsen.     (S. Á.)

KALAPBEOSZTÁS A CSOPORTKÖR SORSOLÁSA ELŐTT
1. kalap: 
Real Madrid (spanyol), Liverpool (angol), Juventus (olasz), Bayern München (német), Paris SG (francia), Zenit (orosz), Porto (portugál), Sevilla (spanyol)
2. kalap:
 Barcelona (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Manchester City (angol), Manchester United (angol), Sahtar Doneck (ukrán), Borussia Dortmund (német), Chelsea (angol), Ajax (holland)
3. kalap: 
Dinamo Kijev (ukrán), RB Leipzig (német), Internazionale (olasz), Olympiakosz Pireusz (görög), Lazio (olasz), Atalanta (olasz)
4. kalap: 
Lokomotiv Moszkva (orosz)*, Marseille (francia)*, FC Bruges (belga), Mönchengladbach (német), Istanbul Basaksehir (török), Rennes (francia), FERENCVÁROS (magyar)
*A selejtezőt sikeresen megvívók függvényében harmadik kalapos lehet

TOVÁBBI PLAYOFFMECCSEK
21.00: Midtjylland (dán)–Slavia Praha (cseh)
21.00: PAOK (görög)–Krasznodar (orosz) (Tv: Spíler2)

2020.10.20 17:45:01

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

Nagyon nem ment a kijevieknek, talán éppen így járt jól a Barcelonában kezdő Ferencváros?

2020.10.20 14:54:35

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

A pályán ikonok voltak. Edzőként? Mind a ketten bizonyítottak, de a holland most kapta meg élete kihívását...

2020.10.20 09:09:26

Bajnokok Ligája H. K., H. Á.

Az utolsó órák igazi futballhangulat nélkül teltek el a katalán fővárosban.

2020.10.19 19:57:34

Bajnokok Ligája BALLAI ATTILA

Vincze Ottó: Ózdi lakótelepi gyerekként, a negyedik emeletről, igenis sokra vittem.

2020.10.19 20:50:15

Bajnokok Ligája BORBÉLY LÁSZLÓ (Barcelona)

Éjszakára lezárt hotel, maszkok mindenhol Olaszországban, gépfegyver és „szögesdrót” Spanyolországban.