Szalah bocsánatot kért liverpooli csapattársaitól

I. SZ.I. SZ.
2025.12.19. 19:32
null
Mohamed Szalah (balra) és Curtis Jones (Fotó: AFP)
Mohamed Szalah bocsánatot kért liverpooli csapattársaitól a két héttel ezelőtti nyilatkozatáért – árulta el a Sky Sportsnak Curtis Jones.

Az angol középpályás egy interjúban beszélt az Mohamed Szalahról, aki december 6-án nem lépett pályára a Leeds United ellen 3–3-mal végződött bajnokin, majd az újságíróknak adott nyilatkozatában Arne Slotot és a klub vezetőségét is bírálta, ami miatt a hét közepén, az Inter elleni BL-meccsre nem nevezte őt a holland szakember. Még azt is pletykálták, hogy az egyiptomi támadó januárban Szaúd-Arábiába szerződik.

Azóta csillapodtak a kedélyek, Szalah ismét játszott a Poolban, igaz, most néhány hétig az egyiptomi válogatott színeiben lép pályára az Afrika-kupán, így nem lesz ott a klubjánál.

Jones megvédte az egyiptomit, elárulta, Szalah elnézést kért társaitól.

„Mo a maga ura, aki őszintén elmondja a véleményét. Utána azonban a csapat előtt elismerte, sajnálja a történteket. »Ha ezzel bárkit kényelmetlen helyzetbe hoztam, attól bocsánatot kérek.« Ilyeneket mondott, ennyire figyelmes ember Mo” – mondta Jones a Sky Sportsnak.

A Liverpool szombaton 18.30-tól a Tottenham vendége lesz a Premier League-ben.

 

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
23 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10