Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

2026.02.01. 21:44
null
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos (Fotó: AFP, archív)
A szombati Liverpool FC–Newcastle United (4–1) angol bajnoki után Kerkez Milos kollégánk, Gyenge Balázs mikrofonja előtt értékelt, míg Szoboszlai Dominik a Liverpool Echónak nyilatkozott a csapatban betöltött szerepéről és a jövőjéről is.

 

„Nagyon kemény meccs volt – fogalmazott Kerkez Milos a Newcastle United elleni 4–1-es liverpooli győzelem kapcsán, ami a címvédő első bajnoki sikere volt 2026-ban, a balhátvéd végigjátszotta a mérkőzést. – Fantasztikus hangulatban játszhattunk, sok energiát kaptunk a szurkolóktól. Külön készültünk a rögzített helyzetekre, tudtuk, hogy ezekben erős az ellenfelünk, jól védekeztünk ezekben a szituációkban. Tudtuk, mire számíthatunk, harcra, második labdákra, intenzitásra.”

Kerkez arról a párharcról is beszélt, amikor a földre került Jacob Ramsey-vel szemben, aki sárga lapot is kapott, illetve a szombati meccsen adott, első liverpooli gólpassza is szóba került.

„Az ilyen ütközések benne vannak a futballban, ez is a része, ráadásul járt érte a sárga lap, tehát rendben van. A gólpasszom természetesen boldoggá tett, de nekem elsősorban a védekezésre kell fókuszálnom, a gól és gólpassz egyfajta bónusz, nagyon örülök neki, de elsősorban arra kell figyelnem, amit az edző kioszt nekem.”

Kerkez kitért a Hugo Ekitikével való összjátékára is, a francia csatárnak adta a gólpasszt.

„Amikor megkapom a labdát és felnézek, gyakran látok területet és így van lehetőségem az ilyen passzokra. Gyorsan kellett reagálnom, de úgy gondolom, máskor is meg tudom ezt ismételni.”

Kerkez Ibrahima Konatéról is beszélt, aki azután szerzett gólt, hogy nem rég elhunyt az édesapja. 

„Nagyon nagy tisztelet jár neki, ahogy a történet után visszajött és ezen a meccsen teljesített.” 


Szoboszlai Dominik a Liverpool Echónak először is arról beszélt a szombati meccset követően (amiről idén egyszer már szót ejtett), hogy a szerződéshosszabbítási ügyében egyelőre nincs előrelépés, igyekszik a pályán minél jobban végezni a dolgát.

„Szeretem a várost, a klubot, az Anfieldet, a szurkolókat, szeretek ezekkel a srácokkal együtt játszani, szóval én szívesen maradnék, aztán majd meglátjuk, mit tartogat a jövő – mondta Szoboszlai, majd a posztjáról, illetve a jobbhátvéd pozícióról is beszélt, melyben ismét szerepelnie kellett szombaton. – Sem hosszabb, sem középtávon nem gondolkodom a jobbhátvéd pozícióban. Mint már mondtam korábban is, középpályás vagyok. Remélem, hogy a jobbhátvédjeink vissza fognak térni a sérülésükből és én vissza tudok térni a középpályára, de ha a csapatnak, az edzőnknek ott van rám szüksége, akkor ott próbálom a legjobbamat nyújtani. A középpályás pozíció számomra azért jelent többet a jobbhátvédnél, mert közelebb tudok kerülni a kapuhoz, gólveszélyesebb lehet a játékom. Jobbhátvédként távolabb vagyok az ellenfél kapujától, viszont mindent megteszek, hogy ne kapjunk gólt, ez a legfontosabb, amikor a védelemben játszom, és persze segítem a csapat előre jutását hosszú passzokkal. Én az a fajta srác vagyok, aki sosem elégszik meg. Szeretnék minél több gólt szerezni és gólpasszt adni, hogy minél több trófeához segíthessem a klubot.”

Szoboszlai azt is megemlítette, hogy igyekszik segíteni az új játékosoknak is a beilleszkedésben, és bár vannak olyan játékosok, akik régebb óta vannak a klubnál, mint ő, ha arra van szükség, a vezérszerepet is vállalja.

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Liverpool FC–Newcastle United 4–1 (2–1)
Liverpool, Anfield, 60 416 néző. Vezette: Hooper
Liverpool: Alisson – Szoboszlai, I. Konaté, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch, A. Mac Allister – Szalah (Chiesa, 83.), Wirtz (Endo, 87.), Gakpo – Ekitiké (C. Jones, 83.). Menedzser: Arne Slot
Newcastle: Pope – Trippier (Osula, 84.), Thiaw, Burn, Hall (A. Murphy, 89.) – Tonali, J. Ramsey, Willock (J. Murphy, 73.) – Elanga (Woltemade, 73.), Gordon, Barnes (Wissa, 73.). Menedzser: Eddie Howe
Gólszerző: Ekitiké (41., 43.), Wirtz (67.), I. Konaté (90+3.), ill. Gordon (36.)

 

Legfrissebb hírek

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
4 órája

Ellenféltől kapta a gólpasszt Kerkez Milos – videó

Angol labdarúgás
5 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
20 órája

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
Tegnap, 17:49

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:25

Sem bajnoki, sem válogatott – Szalah megsérült, pihenő következik

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:30

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
Tegnap, 10:07

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34
Ezek is érdekelhetik