A busz alatt – Deák Zsigmond jegyzete

Tegye mindenki a szívére a kezét, és vallja be, egyetértett-e áprilisban azzal, hogy a minden idők egyik legjobb idényét futó Mohamed Szalahhal, valamint a védelem tengelyében és csapatkapitányként is kulcsszerepet játszó Virgil van Dijkkel szerződést hosszabbítson a Liverpool FC? Ha a válasz igen (ha nem, akkor térjünk vissza a kezdéshez őszintétlenség miatt), akkor jön a következő kérdés, természetesen megint a kéz szívre tételét követően: most, nyolc hónap elteltével milyennek tartja az akkori döntést? Van rá egy fogadásom, a többség már azt gondolja, sok víz lefolyt azóta a Mersey-n, s kiderült, a döntés szakmai szempontból bizony hibás volt.

Ki tudhatta ezt előre? S ha nem is tudta, de sejtette, mondjuk, a nevezett klasszisok korára (33 és 34 év) koncentrálva, ráadásul ott ült a klub vezetőségében, hogyan vette volna magára a bajnoki cím eufóriájában annak a döntésnek az ódiumát, hogy a két talán legfontosabb játékostól megváljon pályájuk zenitjén, a közös csúcson? Persze azt sem tudtuk előre, hogy ennek a zenitnek ilyen hamar vége szakad, Szalah az új idényben még kevesebbet védekezik és már gólokat sem rúg, Van Dijk pedig tankönyvbe illő védekezési hibákat ejt rendszeresen. A különbség annyi, hogy az utóbbinak még így sincs alternatívája, ráadásul emberi szempontból támadhatatlan, a sikert és a kudarcot is tanítanivaló módon kezeli befelé és kifelé egyaránt. Az egyiptominak viszont elgurult a gyógyszere, miután egyszer csak a kispadon találta magát (amit egyébként sokan követeltek gyenge teljesítményét látva), s páros lábbal beleszállt edzőjébe és egyesületébe egyaránt a Leeds elleni döntetlent követően.

A Jóisten nem ad mindenkinek ugyanakkora intellektust, mint ahogy futballtudást és egyéb mást sem, ettől még „a klub a busz alá lökött” és a „valaki nem akar engem” jellegű beszólások az önkritika teljes hiányával kombinálva még akkor sem lennének taktikusak, ha több lenne bennük az igazság, mint sem. Szegény Szalah maga alatt vágja a fát, ráadásul nem veszi észre, hogy akaratlanul is indokolja saját mellőzését: „Annyira sokat tettem ezért a klubért, főleg az előző idényben”, vagy „Öt hónappal azután, hogy díjakat nyertem, most nem értem, miért fordult ez ilyen irányba”… Azért fordult, Mo, mert már nem teszel sokat a klubért és soha többé nem nyersz díjakat, Arne Slot hülye lenne kihagyni, ha a tavalyi formádat futnád, s már így is túl sokáig játszatott a korábbi érdemeidre való tekintettel…

Mondom én, gonosz módon némileg karikírozva a dolgokat. Ám igazságtalan nem vagyok, hiszen pontosan tudom, Mohamed Szalah a Liverpool több mint 133 éves történetének egyik legnagyobb alakja, harmadik legeredményesebb labdarúgója, aki örökre beírta magát az Anfield történetébe. S most úgy tűnik, ki is írja, némileg önző módon ezt sem passzolja le másnak…

Szalah akaratlanul is indokolja saját mellőzését.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!