Vizes vb: Kár volt nem egyből vízbe ugrani – a nyílt vízi úszók kapitánya

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2022.06.28. 08:40
null
Kényszeredett a mosoly Rasovszky Kristóf arcán: nem így akart úszni a hazai közönség előtt (Fotó: Árvai Károly)
Eltaktikázta a rajtot Rasovszky Kristóf és a vele tartó Betlehem Dávid is, s amire a két magyar átverekedte magát a tömegen, elszállt az éremesélyük: az előbbi a 9., az utóbbi a 7. helyen végzett öt kilométeren a Lupa-tavon. A nyílt vízi úszók kapitánya, Gellért Gábor fájlalja a taktikai hibát, úgy véli, „kár volt nem egyből a vízbe ugrani.”

 

– Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid nyilatkozatának első szava kicsit finomított formában így hangzik: elrontottuk.      
– Ez így igaz – kezdte értékelését a Nemzeti Sportnak a nyílt vízi úszók kapitánya, Gellért Gábor. – És már a rajtnál. Nem lett volna szabad kivárni, és csak a végén beugrani a vízbe, hanem rögtön kellett volna, és azonnal sprintelni, mert ezen a világbajnokságon sokan indultak, köztük olyan úszók is, akik itt vannak, de nem meghatározó tagjai a mezőnynek – őket kerülgetve próbáltak előre menni a fiúk, de mire a négyszáz méternél lévő bójához értek, a két szélről rajtoló három nagy név már öt másodperccel járt előttük. Ebből az előnyből lett egyre több és több, és tulajdonképpen már a táv elején kiderült, hogy ezt a hátrányt nem lehet behozni.

A kapitány fájlalja a taktikai hibát (Fotó: MÚSZ)
A kapitány fájlalja a taktikai hibát (Fotó: MÚSZ)
Ilyen a boksz – „Ennek nem volt sok köze az úszáshoz”
Pont olyan volt, mint ahogy kinézett, sz.r lett – Rasovszky
Betlehem Dávid hetedik, Rasovszky célfotóval kilencedik 5 kilométeren

– Rasovszky különösen tapasztalt úszó – hogyan hibázhatott ekkorát?      
– Kár volt nem egyből vízbe ugrani, ez taktikai hiba volt, hiszen ez egy technikás pálya, négyszáz méteres egyenesekkel. Van tizenkét bója rajta, vagyis tizenkétszer kell fordulni, ez rengeteg iramváltást eredményez, hiszen hol felgyorsít, hol lelassít a mezőny. Emellett az sem kedvezett nekünk, hogy a Németországban egy klubban készülő Wellbrock és az ukrán Romancsuk összedolgozott, kétszáz méterenként váltogatták egymás között a vezető pozíciót. Remélem, a tíz kilométer jobban alakul a számukra.

– A két lány teljesítményét hogyan értékeli?     
– Ott papírforma-eredmény született. A Lupa-tó valójában egy óriási nyílt vízi medence, ahol nincsenek igazán nyílt vízi körülmények, itt nem feltétlenül jön ki, ki az igazán jó ebben a sportágban – a helyszín mindenképpen a medencés úszóknak kedvez. A női élmezőny éppen annyival tud többet ezerötszáz gyorson Rohács Rékánál és Balogh Viviennél, mint amit a végeredmény mutat. Nincs mese, a jövőben már az elejétől kezdve sokkal bátrabban be kell vállalni az erősebb, gyorsabb iramot.

Legfrissebb hírek

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
Tegnap, 16:44

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
Tegnap, 15:31

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Nyílt vízi úszás: aranyéremmel zártunk Argentínában

Utánpótlássport
2026.09.06. 19:03

Nyílt vízi úszás: Kárpáti Máté arany után vb-bronzot szerzett

Utánpótlássport
2026.09.05. 17:33

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.09.05. 10:42

Úszás: kettős magyar győzelemmel folytatódott a nyílt vízi junior-vb

Utánpótlássport
2026.09.04. 16:15

Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren

Utánpótlássport
2026.09.03. 17:45