Vizes vb: Pont olyan volt, mint ahogy kinézett, sz.r lett – Rasovszky

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.06.27. 11:04
Rasovszky Kristóf címvédőként a kilencedik helyen zárta a nyílt vízi úszók 5 kilométeres távját a budapesti vizes világbajnokságon, a Lupa-tavon, míg Betlehem Dávid remek teljesítménnyel a hetedik helyet szerezte meg. Elégedett egyikük sem volt, főleg nem Rasovszky, aki feldúltan értékelt a verseny után az NSO Tv kamerája előtt.

Rasovszky Kristóf feldúltan értékelt kameránk előtt:

„Pont olyan volt, mint ahogy kinézett – sz.r lett. Nincs mit szépíteni rajta, elrontottam. Majd két nap múlva a tízen valamit javítani szeretnék.”

Videónkban bővebben is kifejti, hogy mit rontott el.

Betlehem Dávid sem volt a 7. helyezésével maradéktalanul elégedett.

„Jó verseny volt, de elég nehéz, mert már az elejétől hatalmas iramot diktáltak a többiek. Egy kis taktikai malőr volt, hogy az elején rossz helyről indultunk, az kicsit szerencsétlen volt, és onnan beragadtunk, nem tudtuk utolérni az első bolyt. Az elejétől kezdve hatalmas iramot diktáltak, mire utolértem Rasovszky Kristófot, már tőle is leszakadt az első boly.”

Videónkban mindketten elmesélik, mekkora löketet kaptak a vasárnap megszerzett ezüstéremtől, illetve, hogy mit ad hozzá a versenyzésükhöz a hazai pálya.

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS (Lupa-tó)
FÉRFIAK, 5 KM

1. Florian Wellbrock (Németország) 52:48.80
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 52:52.70
3. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 53:13.90
…7. BETLEHEM DÁVID 54:22.00
9. RASOVSZKY KRISTÓF 54:28.30

Ilyen a boksz – „Ennek nem volt sok köze az úszáshoz”

Legfrissebb hírek

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
Tegnap, 16:44

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
Tegnap, 15:31

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Ládaderbi: sztársportolók a rajtvonalnál

Egyéb egyéni
2026.09.08. 13:27

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Nyílt vízi úszás: aranyéremmel zártunk Argentínában

Utánpótlássport
2026.09.06. 19:03

Nyílt vízi úszás: Kárpáti Máté arany után vb-bronzot szerzett

Utánpótlássport
2026.09.05. 17:33