MAROSI GERGELY (DE.), CSERHÁTI ZOLTÁN (DU.) 2014.02.14 08:13 Frissítve: 2015.03.20 01:10

Fehéroroszország és Svájc nagy napja - összefoglaló

Két svájci aranyéremmel indult a pénteki nap a szocsi téli olimpián: Dario Cologna győzelme címvédőként nem nagy meglepetés a férfi sífutók 15 km-es versenyében, az alpesi sízők szuperkombinációs számában ugyanakkor Sandro Viletta jókora megdöbbenést okozott első helyével, Ivica Kostelic így sorozatban harmadszor – összességében negyedszer – lett olimpiai ezüstérmes a számban. A fehéroroszok is kettőt gyűjtöttek a legnemesebb éremből: a női sílövők 15 km-es versenyében Darja Domracseva a második aranyát szerezte Szocsiban – Szőcs Emőke 70. lett a számban –, míg a síakrobaták között a az ötödik olimpiáján szereplő Alla Cuper mutatta be a legszebb gyakorlatot. A britek első szocsi aranyérmét a szkeletonos Elizabeth Yarnold szerezte, míg a férfi műkorcsolyázóknál mostantól a japán Hanju Juzurué a trón.

Aleksander Aamodt Kilde repül a felhőtlen szocsi ég alatt – látványos versenyt hozott a szuperkombináció (Fotó: Reuters)

 

+++
• A SVÁJCI DARIO COLOGNA MEGVÉDTE OLIMPIAI BAJNOKI CÍMÉT FÉRFI 15 KM-ES KLASSZIKUS STÍLUSÚ SÍFUTÁSBAN, SZABÓ MILÁN A 78.
•  A SZINTÉN SVÁJCI SANDRO VILETTA NYERTE MEG ALPESI SÍBEN A FÉRFI SZUPERKOMBINÁCIÓT, IVICA KOSTELIC NEGYEDIK OLIMPIAI EZÜSTJÉT GYŰJTÖTTE BE.
• KÉT ARANYAT SZEREZTEK PÉNTEKEN A FEHÉROROSZOK IS: DARJA DOMRACSEVA A MÁSODIK SZOCSI ARANYÉRMÉT SZEREZTE MEG SÍLÖVÉSZETBEN (SZŐCS EMŐKE A 70. HELYEN VÉGZETT), MÍG A 34 ÉVES ALLA CUPER A SÍAKROBATÁK KÖZÖTT NYERT.
ESÉSE ELLENÉRE A 19 ÉVES JAPÁN HANJU JUZURUÉ A FÉRFI MŰKORCSOLYÁZÓK ELSŐ HELYE.
• A SZKELETONOS ELIZABETH YARNOLD SZEREZTE A BRITEK ELSŐ ARANYÁT.
Pljuscsenko visszalépését és visszavonulását siratják az oroszok.

TELJES PROGRAM
TELEVÍZIÓS PROGRAM
• ÉREMTÁBLÁZAT
• A MAGYAR INDULÓK NÉVJEGYEI
+++

22.00 SZAVAZZON! Ki volt a téli olimpia 7. napjának szépe? Két síakrobata és egy sílövő került a pénteki dobogóra, illetve a 6. versenynap győztesét is megmutatjuk közelebbről. A döntés az Ön kezében van.

21.30 EXTRÉM ÖTLETEK. A téli olimpia sokak fantáziáját beindítja, és sorra jelennek meg az őrültebbnél őrültebb ötletek, milyen extrém sportággal lehetne még jobban feldobni a 2018-as pjongcsangi játékokat. Íme, az egyik legeszementebb elképzelés, a jeges bowling, haladóknak üldözéses formában. Nézni különösen szórakoztató, a részvétel viszont emberpróbáló lehet, különösen gyomortájékon.

Az alábbi videóval búcsúzunk, az élő olimpiai hírfolyam délutáni szerkesztője, Cserháti Zoltán, a délelőtti szerkesztő, Marosi Gergely és az ötkarikás híreken dolgozó stábtagok – Izsányi Szabolcs, Karádi Zoltán, Kerényi Ervin, Gary Moovils és Rácz Péter – nevében köszönjük a figyelmüket! Tartsanak velünk holnap is, jó éjszakát!

20.57 EZ LESZ HOLNAP. Magyaros napot tartanak a téli olimpia szombati versenynapján, hiszen hét magyar olimpikon is megméreti magát. A lesiklásban hetedik Miklós Edit a másik gyors számban, a szuper-óriásműlesiklásban szerepel Berecz Annával együtt, míg a rövid pályás gyorskorcsolyázóknál a legnagyobb reményekkel kecsegtető női 1500 méteren az idei Eb ezüst- és bronzérmese, Heidum Bernadett és Kónya Zsófia száll harcba, illetve a negyeddöntőben folytatja szereplését Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor 1000 méteren. A gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában bemutatkozik Nagy Konrád. Említett számok mellett aranyat osztanak szkeletonban a férfi egyesek számára, a férfi síugróknak nagysáncon és a női sífutóknak 4x5 km-es váltóban. A TELJES PROGRAM ITT! A TELEVÍZIÓS PROGRAM ITT!

20.48 A MAI GYŐZTESEK. Svájc és Fehéroroszország nagy napja volt a pénteki. Az alpesi országnak sífutásban Dario Cologna, szuperkombinációban Sandro Viletta szerzett arany-, Selina Gasparin sílövészetben pedig ezüstérmet. Utóbbi versenyző az egyaránt fehérorosz Darja Domracseva és Nagyeszsda Szkardino közé „ékelődött be” a dobogón, a keleti ország harmadik hőse Alla Cuper, aki ötödik olimpiáján, 34 évesen győzött a síakrobaták ugrás számában. A britek első szocsi aranyérmét a szkeletonos Elizabeth Yarnold szerezte, míg a férfi műkorcsolyázóknál mostantól a japán Hanju Juzurué a trón. AZ ÖSSZES EDDIGI GYŐZTES ÉS AZ ÉREMTÁBLÁZAT ITT!

20.18 JÉGKORONG, VÉGEREDMÉNYEK. Kanada–Ausztria 6–0. Norvégia–Finnország 1–6. A finnek az utolsó percekben Olli Määttä révén betaláltak, így öttel nyertek. A két válogatott így továbbra is százszázalékos, a csoportelsőségről egymás elleni mérkőzésük dönt vasárnap magyar idő szerint 18 órakor. ÖSSZEFOGLALÓ ÉS CSOPORTÁLLÁS ITT!

Hanju Juzuru Biellmann-piruettjét
egy-két lány is megirigyelheti

20.09 JAPÁN, KANADAI, KAZAH DOBOGÓ A MŰKORCSOLYÁZÓKNÁL! Jason Brown sokat rontott, visszacsúszik a 9. helyre, a 19 éves Hanju Juzuru az olimpiai bajnok! A kanadai Patrick Chan az ezüst-, a kazah Gyenyisz Tyen a bronzérmes! ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

20.02 SÍFUTÁS RÖVIDNADRÁGBAN? NANÁ! A minap trikós sífutót mutattunk meg galériánkban, míg az ötkarikás játékok pénteki versenynapján a rövidnadrágos sífutó volt az egyik fő látványosság. Ezúttal is számos remek fotó készült Szocsiban és környékén, érdemes megtekinteni a fotókat!

19.54 JAPÁN ARANY MŰKORIBAN? A kanadai Patrick Chan szűk öt ponttal elmarad Hanjutól, a német Peter Liebersnek és az amerikai Jason Brownnak már kevés esélye van megelőzni a japánt.

19.50 SELEJTEZTEK A SÍUGRÓK. Michael Hayböck lett az első a férfi síugrók nagysáncversenyének selejtezőjében. Az osztrák síugró 131 méterre repült, s fél méterrel szárnyalta túl az őt követő két japánt, Ito Daikit és Simizu Reruhit. A kiemeltek közül (őket nem pontozták) ugyancsak egy osztrák, a Négysáncverseny-győztes Thomas Diethart repült a legmesszebb 131 méterrel, míg a norvég Anders Bardal fél méterrel maradt el tőle. A normálsáncon aranyat nyerő lengyel Kamil Stoch, valamint a japán Kaszai Noriaki és a német Severin Freund kihagyta az ugrási lehetőséget.

19.48 Norvégia–Finnország 1–5. Szépítettek a „vikingek”, Per-Age Skröder lőtt a hálóba a 3. harmad elején.

19.41 MINDJÁRT LESZ MŰKORIS ARANY! Hárman vannak hátra a férfi kűrben, a rövid program után élen álló Hanju Juzuru esett, de így is vezet – egyelőre legalábbis. Egy kanadai, egy német és egy amerikai jön még.

19.35 ÖTÖDIK OLIMPIÁJÁN ARANYAT NYERT! Az ötödik ötkarikás játékán versenyző 34 éves Alla Cuper nyerte meg a női síakrobaták ugrás számát! A második a kínai Hszü Meng-tao, a harmadik – egy másik kínait megelőzve – az ausztrál Lydia Lassila lett. RÉSZLETEK ITT!

Látatlanban is kijelenthető, hogy Cuper gyakorlata szuper volt

19.28 A 2. harmad után: Norvégia–Finnország 0–5. Kanada–Ausztria 6–0. Ryan Getzlaf góljának köszönhetően a kanadaiak „megelőzték” a finneket.

19.15 Kanada–Ausztria 5–0. A triplázó Carternek köszönhetően a juharlevelesek tartják a lépést a finnekkel.

19.14 JÖN AZ UTOLSÓ KÖR UGRÁSBAN. A női síakrobatáknál Cuper mellett két kínai és egy ausztrál maradt életben és harcolhat az érmekért.

19.09 Norvégia–Finnország 0–5. Korpikoski és Olli Jokinen újabb gólt szerzett.

19.05 FEHÉROROSZ VEZETÉS A SÍAKROBATÁK KÖZÖTT. A női ugrás döntőjének első futamában a fehérorosz Alla Cuper kapta a legmagasabb pontszámot két ausztrál és két kínai előtt. Négyen – köztük két hazai versenyző – kiestek, zajlik a második kör.

19.01 Kanada–Ausztria 4–0. Jeff Cartert kiállították, majd a visszaérkezése után 10 mp-cel gólt szerzett, újabb másfél perc elteltével pedig ismét beköszönt.

18.56 CURLINGEREDMÉNYEK. Már a 8. fordulónál tartanak a férfi tornán. A presztízsmérkőzést az oroszok 7–6-ra nyerték meg az amerikaiak ellen, a kínaiak 7–5-re győzték le a norvégokat, Nagy-Britannia 8–6-ra verte meg Dániát, Németország pedig 8–7-re Svájcot. Az állás: 1. Kína, Nagy-Britannia, Svédország 5 győzelem/1 vereség, 4. Kanada 4/2, 5. Norvégia 3/3, 6. Dánia, Oroszország, Egyesült Államok 2/4, 9. Németország, Svájc 1/5.

18.49 „SENKIT SEM KÜLDÜNK HAZA.” A Magyar Olimpiai Bizottsággal már korábban egyeztetett módon tér haza Szocsiból minden magyar sportoló – mondta az MTI-nek Kálomista Gábor, a Magyar Síszövetség elnöke, aki péntek reggel érkezett vissza Budapestre a téli olimpia városából. A sportág honi első embere azután nyilatkozott így, hogy a sífutó Szabó Milán sérelmezte az ő hétfői hazautazását. „Senki sem küldi haza őket – reflektált a sífutó szavaira Kálomista Gábor. – Szövetségünk a kellő időben egyeztetett a MOB-bal, így az is terv szerint történt, hogy Szabó Milán már január 31-én megérkezett Szocsiba, s hogy hétfőn van a hazautazás. Amúgy pedig a Szocsiban maradásra is kínálkozott lehetőség: aki érmet szerez az olimpián, maga dönti el, hogy marad-e vagy sem. Mi mindent megteszünk a versenyzőinkért, s talán elvárható, hogy az érintettek tényszerűen nyilatkozzanak, senkit nem megbántva.” (MTI)

18.44 SZŐCS MEGISMÉTELNÉ AZ UTOLSÓ LÖVÉSZETET. A csíkszeredai születésű, 28 esztendős Szőcs Emőke sokáig kiegyensúlyozottan versenyzett a sílövők mai számában, jó esélye volt, hogy elérje célját és a legjobb hatvanban zárjon, de a negyedik, álló sorozatban háromszor is rosszul célzott, így végül 70. lett. „Jó lett volna ez a verseny, ha nem rontom el az utolsó lövészetet – mondta csalódottan Szőcs Emőke. – Azt nagyon szívesen megismételném, főleg hogy tudom, magasak voltak a lövéseim. Jó volt a harmadik csoportban rajtolni, mert addigra egy kicsit lehűlt a hó, amitől gyorsabb lett. A lécek jók voltak, a futóidőm is megfelelő, csak az az utolsó sorozat ne lett volna.” (MTI)

18.38 Az 1. harmad után: Kanada–Ausztria 2–0. Norvégia–Finnország 0–3. A finnek harmadik gólját Johi Lehterä ütötte. Egyébként a góljával immár Selänne az olimpiák történetének legidősebb gólszerzője 43 évvel és 226 nappal. Az egyéni verseny folyik tovább, hiszen Jaromír Jágrt előzte meg a sorban.

18.35 BRIT ARANY SZKELETONBAN! A szezonbeli világkupa összetettjének győztese, Elizabeth Yarnold nyerte meg a női szkeletonosok versenyét. Óriási a szigetországiak öröme: a 25 éves lány egy amerikai, Noelle Pikus-Pace és egy orosz, Jelena Nyikityina előtt szerezte meg az első helyet. A briteknek ez az első aranyuk Szocsiban. RÉSZLETEK ITT!

Yarnold (a képen) révén a britek 2010 után újra megnyerték a női szkeletont: Vancouverben Amy Williams győzött
(Fotó: Action Images)

18.25 SÍUGRÁS MACSKÁVAL, CURLING AUTÓVAL. A téli olimpia távolról sem a humorról szól, de ez egy csapásra megváltozna, ha a YouTube-ra feltöltött videókból állítanák össze a versenyszámokat. Íme, az első számú videomegosztóra feltöltött népszerű mozgóképekből összeállított alternatív téli olimpia versenyszámai!

18.23 Norvégia–Finnország 0–2. Bekezdtek a finnek: Teemu Selänne és Lauri Korpikoski 65 mp különbséggel betalált. Kanada–Ausztria 2–0. Újabb védő, Shea Weber szerzett gólt kanadai részről.

18.13 Kanada–Ausztria 1–0. A 6. percben Drew Doughty góljával megszerezték a vezetést a juharlevelesek.

18.04 B-CSOPORT, KEZDÉS! Elkezdődött a Kanada–Ausztria és a Norvégia–Finnország férfi hokimeccs.

17.51 ZÖRÖGNEK A CSONTVÁZAK. A döntő futam következik a női szkeletonosoknál. Az utolsó hat között három orosz, két amerikai és egy brit érkezik, legvégül utóbbi, Elizabeth Yarnold, aki három futam után vezet.

17.48 „BJÖRNDALEN? NE HASONLÍTSATOK HOZZÁ!” A francia sílövő, Martin Fourcade két aranyérmet nyert már Szocsiban, ám határozottan visszautasít minden összehasonítást a sportági riválissal és legendával, Ole Einar Björndalennel. „Hogy történelmet írtam volna? Sosem hasonlítanám össze magam Björndalennel. Én csak örömmel versenyzem, és boldoggá akarom tenni a csapatomat” – mondta 25 éves versenyző.

17.39 „KÉT OLIMPIA ÉS TAKARODJ!”; „PLJUSCSENKO EGY HADIROKKANT”. Kíméletlenül „beleszállt” a szocsi téli olimpia férfi műkorcsolyaversenye előtt sérülések miatt visszalépő, majd visszavonulását bejelentő Jevgenyij Pljuscsenkóba a szélsőséges orosz politikus, Vlagyimir Zsirinovszkij. RÉSZLETEK A MEGMONDÓEMBERTŐL ITT!

17.23 PÁLYACSÚCCSAL VEZET A BRIT SZKELETONOS. Elizabeth Yarnold áll az élen a női szkeletonosok versenyében három futam után. A brit hölgy 57.91-gyel pályacsúcsot állított fel, megdöntve saját rekordját az első menetből. Yarnold előnye 78 század az amerikai Noelle Pikus-Pace előtt. Az utolsó, negyedik futam 17.50-kor kezdődik.

17.12 PUTYIN A HÁZBAN. Az orosz elnök meglátogatta az Egyesült Államok és Kanada „bázisát” az olimpiai faluban, a sportolók állítólag sorra lövik fényképezőgépeiken a selfie-ket. „Az amerikai házban lógunk Szocsiban Putyinnal. Nem nagy ügy” – viccelődött a Twitterén az amerikai szánkós, Preston Griffall, és természetesen ő is feltöltött  egy önarcképet Putyinnal a háttérben.

16.54 NAGYON MEGY A TESÓTRIÓKNAK. A Gasparin lányok – Selina mellett Elisa és Aita is indult a sílövők mai számában – ugyanis nem az elsők, akik rajthoz álltak Szocsiban egy versenyszámon belül, hiszen a kanadai Dufour-Lapointe nővérek is villogtak női mogulban, sőt, Justine és Chloé az aranyat és az ezüstöt haza is vitték.

16.49 DOMRACSEVA, A NEMZETI HŐS. Nem meglepő módon a fehérorosz biatlonos az első hazájából, aki két aranyérmet nyert téli olimpián.

16.37 A CÉLBAN MINDENKI! A fehérorosz Darja Domracseva második olimpiai bajnoki címét nyerte meg Szocsiban, a svájci Selina Gasparin szerezte meg az ezüstérmet, míg a bronzot az ugyancsak fehérorosz Nagyezsda Szkardino nyakába akasztják. Szőcs Emőke a 70. helyen zárt. Tófalvi Éva, a román zászlóvivő a 21. idővel ért célba. A RÉSZLETEKRŐL ITT OLVASHAT!

 

16.27 BOLDOG VALENTIN-NAPOT! Nem ússzuk meg a világ legnépszerűbb névnapját, hiszen a sportolók is kiemelten foglalkoznak vele. Az olimpia hivatalos oldala és Twitter-oldala a fenti képpel ünnepelt, míg a szocsi játékokat csak tv-n követő Lindsey Vonn egy – talán Tiger Woodstól kapott – csokor vörös rózsával kívánt sok boldogságot az érintetteknek. Isten éltesse a Bálintokat! 

16.16 Szőcs Emőke 10.52-es hátránnyal ért be, jelenleg a 49. helyen áll.

16.14 MEGMENEKÜLT A CÍMVÉDŐ SÍAKROBATA. Bár az első selejtezőkörben csak a 15. lett Lydia Lassila a női síakrobaták ugróversenyén, az ausztrál címvédő a második sorozatban javított, és végül összesítésben a második legmagasabb pontszámmal bejutott a 12 fős döntőbe. A legjobb eredményt a 20 éves amerikai Ashley Caldwell érte el 101.25 ponttal. A finálé 18.30-kor kezdődik.

16.08 Szőcs Emőke hármat hibázott az utolsó lövőállásban, ez összesen hat hibát jelent.

16.03 A DRESSZ A HIBÁS? Az Egyesült Államok gyorskorcsolyázói a vezetőkkel együtt kétségbeesve próbálják megfejteni, miért olyan gyászos a szereplésük a szocsi téli olimpián. Az eddigi hat szám után az amerikaiak legjobb helyezése egy hetedik, ezt Heather Richardson érte el a nők 1000 méteres versenyében. A „NYOMOZÁS” RÉSZLETEIRŐL ITT OLVASHAT!

16.01 Szőcs Emőke a harmadik lövészetben is egyet hibázott, összesen hárommal áll.

16.00 Szinte biztosan két fehérorosz és egy svájci lesz a dobogón: Domracseva óriásit futott, a svájci Selina Gasparin pedig hibátlanul lőtt, akárcsak Szkardino, övék lehet a második és harmadik hely.

15.55 TRETYJAKOV MEGDUPLÁZTA ELŐNYÉT. A férfiak szánkóversenyében a második futam után is Alekszandr Tretyjakov áll az élen. Az orosz világbajnok, aki 23 százados előnyt szerzett az első kör után, most 56 századdal előzi meg a lett Martins Dukurst. A harmadik pozícióban az amerikai John Daly áll másfél másodperces hátránnyal. A férfiak szombaton folytatják és fejezik be a versenyt a 3. és a 4. futammal.

15.52 Vítková is hibázott egyet, esélytelen utolérni, Domracseva mellett a másik fehérorosz, Nagyezsda Szkardino is ott lesz a dobogón.

15.46 Mäkäräinen az utolsó lövészetben kettőt rontott, ő sem tudja megszorítani Domracsevát, úgy tűnik, a fehérorosz újabb győzelmet söpör be, hacsak Vítková nem csinál csodát.

15.41 Az első lövészet után Kuzminának volt a legjobb ideje, a másodiknál egyelőre a cseh Veronika Vítková, a negyediknél Darja Domracseva egyelőre a legjobb, de utóbbinál még jócskán vannak. Sőt! Domracseva hibátlan a negyedik lövészetben is, egy hiba összesen – kiváló. 

15.38 Szőcs Emőke egyet hibázott az első fekvő lövészetben, jelenleg a 45. helyen áll.

15.34 GYŐZTEK A SVÉDEK. Daniel Alfredsson gólja 1–0-s győzelmet ért a svédeknek a vb-döntő „visszavágóján”. A svédek ezzel megnyerték a csoportot, azaz már biztosan negyeddöntősök. RÉSZLETEK ITT!

15.27 Szőcs Emőke elindult.

15.25 ALFREDSSON GÓLJÁVAL VEZETNEK A SVÉDEK. Erik Karlsson lőtt kapura, a kipattanót pedig a detroiti veterán ütötte be. Hét perc van hátra.

15.24 BERGER NEM KEZDETT JÓL. A norvég sílövő az első sorozatban máris hibázott egyet, azon a ponton egyelőre Soukalová vezet Mäkäräinen és Domracseva előtt.

15.07 INNERHOFER RENDHAGYÓ DOBOGÓZÁSA. Az olasz alpesi síző különös produkcióval foglalta el a helyét a bronzérmest megillető helyen a szuperkombináció után.

 

15.02 ELRAJTOLT A NŐI SÍLÖVŐK 15 KM-ES SZÁMA. Szőcs Emőke 56. helyen indul, 15.23-kor.

14.51 TOVÁBBRA SINCS GÓL. Vége a második harmadnak is, és még mindig 0–0 a svéd–svájci csoportrangadó.

14.47 FEJLEMÉNYEK NEUREUTHER ÜGYÉBEN. A müncheni ügyészség nyomozást indított az alpesi síelővel szemben, ezzel együtt a műlesiklás és óriás-műlesiklás egyik esélyesének tartott sportoló elutazhat Szocsiba. A gyanú szerint Neureuther szabálytalanul elhagyta a helyszínt, miután autóbalesetet szenvedett. A 29 éves síző, aki a mostani szezonban mindkét szakágban nyert már világkupafutamot, pénteken kora reggel éppen a müncheni repülőtérre tartott az autójával, amikor a jeges úton megcsúszott és nekicsapódott a szalagkorlátnak. Vele volt a barátnője, az olimpiai ezüstérmes sílövő, Miriam Gössner is, aki korábbi sérülése miatt nem indulhatott Szocsiban.

Neureuther az eset után továbbhajtott, ám a repülőtér helyett orvoshoz ment. Édesapja korábbi tájékoztatása szerint a fiát Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt vizsgálta meg, s abban bízik, hogy már ma délután elutazhat Szocsiba. Később kiderült, hogy erre csak szombaton kerülhet sor. Délben a rendőrségi szóvivő közölte, hogy vizsgálat indult a baleset miatt, amely azt hivatott kideríteni, hogy a rendőrséget mikor értesítették. A hatóság emberei megtalálták az eset állítólagos helyszínét, ahol egy gépkocsi kisebb részei hevertek, a szalagkorlátban pedig mintegy 500 eurós kár keletkezett. A rendőrségi szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy Neureuther a nyomozás ellenére természetesen elutazhat Szocsiba, s eredményes szereplést kívánnak neki. (MTI)

14.37 CURLINGEREDMÉNYEK. A kínai, a dán, a brit és a házigazda orosz válogatott egyaránt nyert a női curlingtornán. A kínai és a brit együttes ezzel feljött a harmadik helyre, az oroszok pedig a nyolcadikról az ötödikre ugrottak előre. A dán együttesnek ez volt az első diadala a tornán, s ezzel a most legyőzött amerikai gárdával együtt holtversenyben utolsó. Eredmények: Kína–Dél-Korea 11–3, Nagy-Britannia–Japán 12–3, Dánia–Egyesült Államok 9–2, Oroszország–Svájc 6–3. Az állás: 1. Kanada 5 győzelem/0 vereség, 2. Svédország 4/1, 3. Kína, Nagy-Britannia 3/2, 5. Oroszország, Svájc 3/3, 7. Japán, Dél-Korea 2/3, 9. Dánia, Egyesült Államok 1/5. A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe. (MTI) 

14.24 PÁLYACSÚCS A JÉGTEKNŐBEN. A férfi szkeletonosok első futama után az orosz Alekszandr Tretyjakov vezet a lett Martins Dukurs előtt. Az előző olimpián bronzérmes Tretyjakov 55.95-ös ideje új pályacsúcs, továbbá 4.47-tel a leggyorsabb rajtolás is az övé. Biztosan új győztest avatnak ebben a számban, miután a korábbi aranyérmesek közül senki sem indult el Szocsiban. A címvédő kanadai Jan Montgomery nem tudta kvalifikálni magát a játékokra. Ma még egy futamot teljesítenek, a végső sorrend a szombati két menet után alakul ki.

14.19 DIVATVERSENYÜNK MAI NYERTESE: CHRIS JESPERSEN. A PÁLYÁZAT „RÖVIDGATYÁBAN OLIMPIÁZTAM” JELIGÉVEL ÉRKEZETT. Nem tudjuk, hogy az 52. hellyel mennyire volt elégedett a norvég a mai sífutóverseny után, mindenesetre aligha az időjárásra fogta az átlagos teljesítményt.

 

14.08 NINCS GÓL. Az első harmad után 0–0 a svéd–svájci meccs.

13.58 SZABÓ MILÁN NEM AKAR A SZÜLEIBŐL „FEJŐSTEHENET” CSINÁLNI. „Nagyon elfáradtam. Ez volt életem első egyenkénti indítású, klasszikus stílusú 15 km-es versenye, ráadásul több szempontból is rendkívül nehéz pályán, mert az útvonal során nagy a szintkülönbség, illetve az olvadó hó sem könnyítette a helyzetet” – mondta az egykori biatlonosként a szabad stílust jobban kedvelő Szabó Milán a sífutásban elért 78. helye után. A magyar versenyző szerint léceinek vakszolása a lehetőségekhez képest jó volt, de a klasszikus stílusban a csúszó mellett szintén szükséges fogó vaksz túl sok volt. Szabó úgy vélte, ezúttal az volt a fontos, hogy megfelelő tempót válasszon, amelyet végig bír, s ez sikerült is neki, így szerinte kihozta magából a maximumot ebben a számban.

„Összességében nagy élmény volt az olimpia, épp ezért sajnálom, hogy hétfőn haza kell mennünk, aminek nem tudjuk az okát. Szerettem volna még élvezni a játékok hangulatát és érezni az olimpiai eszmét” – összegzett a gyöngyösi sífutó, aki a folytatást illetően úgy fogalmazott, lát fantáziát a sprintben, de csak ha a jövőben több támogatáshoz jut, mert nem szeretné a szüleit „fejőstehénnek” tekinteni. „Reálisnak gondolom, hogy négyéves felkészüléssel a legjobb harmincba, azaz a kieséses szakaszba kerüljek Pjongcsangban. Miklós Edit a jó példa, az ő céljain is mindenki csak nevetett, de bebizonyította, igenis elérhető. Ehhez viszont jobb körülményekre, azaz több támogatásra van szükség” – jelentette ki Szabó. (MTI)

13.52 ÖRÖK MÁSODIK? Ivica Kostelicnél egy alpesi sízőnek sincs több ezüstérme olimpián. 34 évével és 83 napjával egyébként a horvát a második legidősebb alpesis – Kjetil Andre Aamodt mögött –, aki érmet nyert.

13.36 BEDOBTÁK A PAKKOT. Pár perce kezdődött a Svédország–Svájc hokimeccs, mindkét csapat nyert az első fordulóban.

13.30 CSERE. Ezzel el is köszön a délelőtti szerkesztő Marosi Gergely, Cserháti Zoltán váltja a délutáni-esti eseményekre. Még négy arany várja gazdáját.

13.25 Azt mondja a kolléga mellettem, hogy Ivica Kostelic az alpesi sí Michael Ballackja. Az ezüstkészletüket mindenesetre össze lehet hasonlítani.

13.21 OLIMPIAI BAJNOK SANDRO VILETTA, SVÁJC! Ezüstérmes (már megint) Ivica Kostelic, Horvátország. Bronzérmes Christof Innerhofer, Olaszország. Utánuk Kjetil Jansrud (Norvégia), Adam Zampa (Szlovákia) és Bode Miller (Egyesült Államok). Szóljanak a tehénkolompok, lengjenek a zászlók, ma eddig kettőből kettő svájci arany. ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

Sandro Vilettánál senki nem vette jobban a kapukat (Fotó: Action Images)

13.20 ÉS MOST ELDŐL. AZ ÉLLOVAS NORVÉG KJETIL JANSRUD RAJTOL. Huszonegy század még maradt a fórból. A 2. ponton 67 század hátrány! Jansrud negyedik.

13.18 ONDREJ BANK, CSEHORSZÁGBÓL. Óvatos síelés. Már hátrányban a meredek szakasz után!A középső részen több, mint 1 másodperc hátrány, elszúrja! Csak a hatodik! Viletta, Kostelic, Innerhofer.

13.15 MATTHIAS MAYER. Ha nem előzi meg az éllovas Vilettát, a svájci már olimpiai érmes. A lesiklás olimpiai bajnoka egész jól kezd, aztán szélesen fordul, hátrányban. Ami csak nő, 11. Mayer, Viletta olimpiai érmes, de bronz, ezüst, vagy arany? Továbbra is Viletta, Kostelic, Innerhofer a virtuális dobogón.

13.14 ALEKSANDER AAMODT KILDE. Lesz-e norvég buli? Nem lesz. Hiba, egyszer még újra tudja kezdeni, aztán viszont bukás.

13.13 MAX FRANZ.  Ebből se lesz dalosmadár. Meg olimpiai érem se. Sőt, leginkább semmi. Bukás, kiesés! Viletta, Kostelic, Innerhofer a virtuális dobogón.

13.11 AKSEL LUND SVINDAL. Egyértelműen lassú, érem sem lehet ebből, csupán 6., holtversenyben Carlo Jankával.

13.09 IVICA KOSTELIC. Nagy sansz.  Tizenhét századdal vezet, aztán 0.39 hátrány, Villetta még az élen! Kostelic nem tud gyorsulni, Innerhofert megelőzi, Vilettát NEM! Viletta, Kostelic, Innerhofer a virtuális dobogón.

13.07 INNERHOFER. Nyolcadik helyről. 12 század előny az ellenőrzőpontnál, marad-e a végére? Egy kis megtorpanás, de lejön 2. helyre így is! Viletta, Innerhofer, Zampa az első három.

13.05 Viletta marad az élen, a szintén svájci Jankának esélye sincs. Janka negyedik. Még Innerhofer, Kostelic, Svindal, Franz, Kilde, Mayer, Bank és Jansrud van hátra.

13.00 Bode Miller csak harmadik, a top tízbe se biztos, hogy befér. Az olasz Paris lassú, 11. mindössze.

12.56 ÚJ ÉLLOVAS SZUPERKOMBIBAN, a svájci Sandro Villetta előzi meg Adam Zampát, sokkal. Jön a top 14. A svájci Caveziel kiesik. A címvédő Bode Miller a lejtőn.

12.53 Beért a sífutók közül utolsóként még pályán levő perui Roberto Carcelen, 27:59.2-t kapott az olimpiai bajnok Colognától (akinek az ideje 38:29.7 volt). Ezzel vége a 15 kilométer klasszikus stílusú sífutásnak, Cologna mellé a svéd Olsson és Richardsson áll még föl a dobogóra.

12.52 Az olasz Fill jól állt, aztán kapuba akadt, kiesett. Marad Zampa az élen.

12.49 Ted Ligety sehol,  lehorgasztott fejjel áll, majd üti a bukósisakját. Csak harmadik. Zampa és Zrncic-Dim van előtte, Zampa nagyot ment.

12.47 MÉG INKÁBB HOPPÁ. A müncheni ügyészség nyomozást indított a németek alpesi síelője, Felix Neureuther ellen, így elképzelhető, hogy a műlesiklás és óriásműlesiklás egyik esélyesének tartott sportoló nem utazhat el a szocsi téli olimpiára. A gyanú szerint Neureuther szabálytalanul elhagyta a helyszínt, miután autóbalesetet szenvedett.

12.45 HOPPÁ! Szó szerint arcra esik az amerikai Andrew Weibrecht. Bukás, még egy kieső.

12.41 Nincs jó napja a francia csapatnak. Alexis Pinturault is kiesik, szlalomban eddig mindkét kieső francia. Az élen (még) a szlovák Adam Zampa.

12.35 A francia Thomas Mermillod Blondin bukik szlalomban, sérülés úgy tűnik, nincs.

12.28 INDUL A SZLALOM ALPESI SÍ FÉRFI SZUPERKOMBINÁCIÓBAN. A lesiklás után az első tíz: Jansrud (norvég), Bank (cseh), Mayer (osztrák), Kilde (norvég), Franz (osztrák), Svindal (norvég), Kostelic (horvát), Innerhofer (olasz), Janka (svájci) és holtversenyben Paris (olasz), valamint Feuz (svájci). Kostelic az utolsó egy percen belül, hátránya 0.93. Közben az operatőr talál egy nagyon szép fakopáncsot, hogy megcsodálhassuk a helyi állatvilágot.

12.27 CÉLBAN SZABÓ MILÁN. Ideje 47:01.3, 8:31.6-ot kapott Colognától. Szabó Milán 78. lesz, a perui Carcelen még a pályán. AZ ÖSSZEFOGLALÓ A DARIO COLOGNA ARANYÉRMÉVEL ZÁRULÓ VERSENYRŐL ITT OLVASHATÓ!

Kommentár nélkül

12.21 Szabó Milán elhaladt 12.5-nél is, a 78. helyen áll.

12.16 Szabó Milán elhaladt a 10 kilométeres ellenőrzőpontnál, a 79. helyen van. A mezőny vége igen színes képet mutat, van itt iráni, mongol, bermudai, ír, indiai, nepáli és perui – Roberto Carcelen szegény úgy lemaradt, hogy (P. G. Wodehouse szavaival élve) a következő futammal ér célba.

12.11 A dominikai hivatalosan feladta, megkapta a DNF plecsnit. No de mi történt vele?

12.09 CÉL. Az első hat: 1. Cologna (svájci), 2. Olsson (svéd), 3. Richardsson (svéd), 4. Niskanen (finn), 5. Bauer (cseh), 6. Jespersen (norvég), és ez már nem is fog változni.

12.08 Szabó Milán 8 kilométernél 80.

12.02 Közben azt találgatjuk, hová tűnt a 90-es rajtszámú dominikai Gary Di Silvestri, aki még nem haladt át 2.2-nél, miközben a mezőnyből szinte mindenki más már 5 kilométernél tart. Di Silvestri egyébként 1967-es születésű és amerikai.

12.00 MEKKORA HAJRÁ!!! Daniel Richardsson leveszi Niskanen nyakából a bronzot, szívszaggató finis, két tizedmásodperccel előzi meg a finnet. Cologna, Olsson, Richardsson a dobogó.

11.56 CÉL: COLOGNA ARANYKAPUBAN!!! Cologna és Olsson együtt jön, húzzák egymást. Cologna 38:29.7-es ideje alighanem olimpiai aranyérmet ér, ha valaki nem kap motoros szánra hátul. Cologna mögött Olsson, 28.5 másodperces hátránnyal, Niskanen a harmadik helyre szorul, hátránya 39 másodperc.

11.55 CÉL Besszmertnyih lihegve rogy össze, 29 másodpercet kapott végül Niskanentől, de jön Cologna, aki át fogja venni a vezetést.

11.51 A norvég Sundby csekkolt 8 kilométernél, 7. helyen áll, majd 10-nél, közel 44 másodperc hátránnyal kilencedik. A norvég Jespersen nyolcadik 10-nél.

11.46 12.5 KM-ES ELLENŐRZŐPONT. Besszmertnyih küzd, 12.8 a hátránya Niskanennel szemben. Jön Cologna, aki 25.4 másodpercet ver jelenleg Olssonra. 12.5-nél Cologna, Olsson, Niskanen.

11.46 NISKANEN BEZÚDULT. Célban a finn, 40 percen belüli idővel, 39:08.7 a „célpont” a többieknek.

11.44 MÁR CÉLBAN. A lengyel Kreczmer, az olasz Pasini és az örmény Mikajeljan. Kreczmer vezet, sok vizet nem fog zavarni.

11.42 10 KM-ES ELLENŐRZŐPONT. 10 kilométernél Cologna, Olsson, Besszmertnyih, Rönning.

11.40 Szabó Milán is elrajtolt.

11.39 A már 12.5-öt elhagyottak közül Iivo Niskanen van az élen, 32:38.9-es az ideje, amit meg kell(ene) dönteni.

11.35 A férfi 15 km-es sífutás első, 2.2 km-es időmérő pontjánál már áthaladtak a favoritok. Itt az orosz Alekszandr Besszmertnyih vezetett egy másodperccel a svéd Johan Olsson és hárommal a finn Iivo Niskanen előtt. 8-nál Dario Cologna eddig a leggyorsabb.

11.15 CSEH GYŐZELEM A LETTEK ELLEN. A férfi jégkorongtornán Csehország–Lettország 4–2, ez az első cseh siker a csoportban. Rövid összefoglaló itt!

Akció a lett kapuból nézve (Fotó: Reuters)

11.11 Kicsit meleg van megint Szocsiban (és a hegyekben is), sorban jönnek a pólóban versenyző sífutók.

11.08 A cseh–lett hokimeccs még mindig 4–2, 5 perc van még.

11.00 RAJT A FÉRFI 15 KM-ES KLASSZIKUS STÍLUSÚ SÍFUTÁSBAN. A rajtlistán a személyes kedvencünk a 91-es rajtszámú Dachhiri Sherpa, Nepálból. Szabó Milán a 80-as rajtszámmal, 40 perc múlva rajtol, 23-tól 53-ig startol az elit.

10.24 CSEHORSZÁG–LETTORSZÁG 4–2. A csehek bekotorták, aztán nem volt kapu, mert a gólszerzőt felkenték a lettek májkrémnek, és repült minden, ketreccel együtt. Zidlickynek adják.  Ez a 2. harmad végeredménye.

10.19 Újabb gól nincs, a cseh kapus Pavelecet bedönti egy lett, rövid ütlegelés után megbánja.

10.17 Eladták az egymilliomodik jegyet is a szocsi ö9tkarikás játékokra, ez megfelel a szervezők előzetes elképzeléseinek.

10.06 ISMÉT CSEH ELŐNY, 3–2. Vorácek egy megpattanó lövéssel, a 28. percben tartunk.

10.00 2–2 A CSEH–LETT, Vasiljevs a 23. percben.

9.38 JAROMÍRRRRRRRRR JAGRRRRRR. Emberfórban a csehek, a legendás 68-as elé esik a korong, egy villámgyors mozdulat, Csehország–Lettország 2–1, fél perccel az 1. harmad vége előtt. És még van két perc fór, mert 2+2 volt.

9.33 NEM AKART 100 PONTOT, DE... A férfi műkorcsolyában vezető japán Hanju Juzuru rövidprogramban elért 101.45 pontja óriási „világrekord”, 100 pont fölé még nem jutott versenyző. „Hatalmas boldogság, de nem is gondolkodtam abban, hogy 100 pont fölé jutok. Egyszerre mindig csak egy elemre koncentráltam. Megpróbáltam a lehető legjobban végrehajtani a programomat, és sikerült is” – értékelt.

9.28 Még egy kis fejhallgatós kommunikáció. Plekanec a bíróknál reklamál. Volt vagy öt-hat perc szünet. Még egy cseh kiállítás is marad (mivel a gólt kvázi nem vették észre a játékvezetők, a játék folyt egy ideig), zajlik az élet.

9.24 CSEHORSZÁG–LETTORSZÁG 1–1 LESZ, videózás után. A „zebrák” telefonálnak, megkapják a döntést a videózó kollégáktól: GÓL! Janis Sprukts használta ki a lettek emberelőnyét, lövése úgy vágódott ki a feszes hálóból.

9.21 BALESET! A németek szlalomspecialista alpesi síelője, Felix Neureuther autóbalesetet szenvedett, miután megcsúszott járművével az eljegesedett autópályán, és a korlátnak csapódott. Az orvosok vizsgálják.

9.20 CURLING. Az utolsó mai férfi eredmény, Svédország–Kína 6–5.

9.18 FÉRFI JÉGKORONG, CSEHORSZÁG–LETTORSZÁG 1–0. Becsúszik csúnyán köténybe Martin Erat lövése, első harmad, 10:10-nél a gól.

9.08 A cseh–lett férfi jéghokimeccs közben elkezdődött, gól még nincs. Akinek van ORF1-e (műholdas, nem geokódolt), nézheti élőben. Egyelőre lövés is alig van, nem hogy gól.

8.55 SÉRÜLÉS! A svéd férfi jégkorong-válogatott elveszítette kulcsemberét és csapatkapitányát, Henrik Zetterberget – jelentette be a Svéd Jégkorong-szövetség. Zetterberg porckorongsérv miatt kényszerül pihenőre, az olimpián már nem játszhat.

Zetterberg a csehek ellen még játszott, aztán sérülés miatt repült az olimpiáról (Fotó: Reuters)

8.50 Egyedül a curlingpályán van mozgás, mivel lement a szuperkombináció első része. Férfi csoportmérkőzések: Egyesült Államok–Németország 8–5, Kanada–Norvégia 10–4, a svéd–kínai meccs még megy, 5–5.

8.33 NINCS TRÜKK, BAJ VAN. Az oroszok nem akartak trükközni, de a Pljuscsenko-terv az arcukba robbant. A műkorcsolyatörténet egyik legnagyobb alakja sérülés miatt visszalépett, ezzel oda az oroszok által nagyon várt arany, és még a visszavonulását is bejelentette azon melegében, mondván tizenkét térd- és hátműtét neki is sok volt. A csalódottság totális, az orosz csapat vezetői magyarázzák a hátteret.

„Csak a csapatverseny estéjén cserélhettünk volna a szabályok szerint. Makszim Kovtun nem állt készen” – mondta az orosz sportminiszter, Vitalij Mutko.

„Nem lépett vissza az egyénitől, mikor teljesen rendben érezte magát. A csere pedig trükközést jelentett volna, és nem a fair play szellemében cselekedtünk volna, ha változtatunk. Pljuscsenkónak kellett versenyeznie” – így az orosz világklasszis edzője, Alekszej Misin.

Pljuscsenko mellett a nagy vesztes persze a 18 éves Kovtun, aki az orosz bajnokságon megelőzte rutinos riválisát, ám az olimpiai kvótáért folytatott versenyt elvesztette. 

Pljuscsenko elárulta, négy fájdalomcsillapítóval tréningezett az egyéni előtt, és egyszerűen már nem bírta a fájdalmat.

„Már négy fájdalomcsillapító bennem volt. Sokat kell pihennem, és kezelésekre kell járnom, aztán el kell kezdenem a rehabilitációt. A versenyszerű műkorcsolyát minden bizonnyal befejezem, részemről vége. Gálákon és showműsorokon fogok fellépni a jövőben, de az még messze van – most pihenés következik.”

Pljuscsenko visszalépése nagy csapás az oroszoknak (Fotó: Reuters)

8.25 FÉRFI SZUPERKOMBINÁCIÓ, LESIKLÁS. A norvég Kjetil Jansrud vezet (1:53.24), 0.14-gyel mögötte a cseh Ondrej Bank, 0.37-tel lemaradva az osztrák Matthias Mayer, 0.61-gyel a norvég Aleksander Aamodt Kilde, 0.69-cel az osztrák Max Franz, 0.70-nel pedig a norvég Aksel Lund Svindal. Ivica Kostelic, Christof Innerhofer, Carlo Janka és Dominik Paris (holtversenyben Beat Feuz-zel) fér még be a top tízbe, Bode Miller 12. Mivel bolgár, bosnyák, monacói, andorrai, chilei, szlovák, dán és román versenyző jön, alighanem ez a sorrend marad is. Bővebben itt!

8.12 RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA. Telegdi Attila magyar szakvezető állítja, átgondolt és megalapozott döntés volt a női váltó vihart kavart összeállítása. A szakember a B-döntőben futamgyőzelmet vár a csapattól, Kónya Zsófia immár egészséges, 1500-on indulhat. Bővebben itt!

Az éremtáblázaton Németország vezet (7–2–1), Kanada (4–4–2), Norvégia (4–3–6), Hollandia (4–3–5) és az Egyesült Államok (4–2–6) előtt. A házigazda oroszok a 7. helyen (2–5–4). Eddig tizenöt ország szerzett aranyérmet. ÉRMESEK ITT!

Férfi jégkorongfronton a nap legjobbnak ígérkező mérkőzése a svéd–svájci; a cseheknek Lettország ellen kellene javítaniuk.

8.00 JÓ REGGELT KÍVÁNUNK! Pénteken a magyarok közül a sífutó Szabó Milán és a sílövő Szőcs Emőke lesz érdekelt. Szabó Milán a férfiak klasszikus stílusú 15 km-es számában nem vár magától sokat, mert mint mondta, ő elsősorban a sprintre készült, mivel egykori sílövőként közelebb áll hozzá a szabad stílus. A csíkszeredai születésű biatlonos azt mondta, mindenképpen a legjobb hatvan közé szeretne kerülni az önmaga számára csalódást jelentő sprintverseny után, mivel akkor ez nem sikerült neki. Hozzátette, elsősorban magának szeretné bizonyítani, hogy képes rá.

TÉLI OLIMPIA, A PÉNTEKI PROGRAM
Február 14., péntek (6)
6.00–9.00 Curling Férfiak 7. forduló  
8.00–9.30 Alpesi sí Férfi szuperkombináció lesiklás
 
9.00–11.30 Jégkorong Férfiak Csehország–Lettország  
11.00–12.30 Sífutás Férfi 15 km (klasszikus) döntő Szabó Milán
11.00–14.00 Curling Nők 7. forduló  
12.30–13.30 Alpesi sí Férfi szuperkombináció műlesiklás  
13.30–16.00 Jégkorong Férfiak Svédország–Svájc  
13.30–19.00 Szkeleton Férfi egyes 1-2. futam  
13.30–19.00 Szkeleton Női egyes 3-4. futam  
14.45 Síakrobatika Női ugrás selejtező  
15.00–17.00 Sílövészet Női 15 km döntő Szőcs Emőke
16.00–20.05 Műkorcsolya Férfiak szabad program  
16.00–19.00 Curling Férfiak 8. forduló  
18.00–20.30 Jégkorong Férfiak Kanada–Ausztria  
18.00–20.30 Jégkorong Férfiak Norvégia–Finnország  
18.30 Síakrobatika Női ugrás döntő  
18.30–19.35 Síugrás Férfi nagysánc selejtező  
     
A TELEVÍZIÓS PROGRAM
Február 14., péntek
M1

8.11–9.30:
Alpesi sí, férfi szuperkombináció
12.25–14.00:
Sífutás. Alpesi sí, férfi szuperkombináció
15.47–17.25:
Síakrobatika, női ugrás. Sílövészet
Duna

14.25–16.10:
Jégkorongmérkőzés: Svédország–Svájc (élő)
21.35–23.20:
Jégkorongmérkőzés: Kanada–Ausztria (felvételről)
M2
20.45–23.05:
Műkorcsolya, férfi szabad program. Összefoglaló a nap eseményeiből 
2014.03.27 18:06:37

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A 30 évvel ezelőtti téli olimpia helyszínei siralmas látványt nyújtanak.

2014.03.16 16:16:54

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A sílövő Martin Fourcade három versennyel a vége előtt megnyerte az összetett világkupát.

2014.03.12 12:49:01

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

Svindal és Höfl-Riesch lett az évad a legjobb lesiklója. A német bukott, kérdéses a folytatás.

2014.03.02 17:35:58

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A síző szerint sportszakmailag az olimpiaihoz hasonló eredmény a Crans Montanában elért 5. hely.

2014.02.24 11:35:20

Archív téli olimpia KARÁDI ZOLTÁN

Björndalen két arannyal zárt a téli olimpián, a női curlingdöntő hat játékosa elmúlt már 37 éves.