Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

2026.06.01. 20:02
null
Fotó: AFP
Lyonban lehet a 2030-as Francia Alpok rendezésű téli olimpia jégkorongtornája azt követően, hogy Nizza új polgármestere ellenzi az ideiglenes helyszín felépítését.

Az eredeti tervek szerint a helyi futballklub, az élvonalbeli Nice stadionját is átépítették volna a játékok idejére hokiarénává, főleg a férfimérkőzésekre. Éric Ciotti polgármester azonban megvétózta a terveket, szerinte a csapatot nem szabad hosszú időre eltiltani a hazai pályától.

Nizzában másik két stadiont is vizsgáltak lehetséges helyszínként, ám azok túl költségesek lettek volna.

A szervezőbizottság még másfél hónapja bejelentette, hogy megfelelő helyszínt keres „más nagyvárosban, például Lyonban vagy Párizsban a már meglévő létesítményekben, amelyek legalább tízezer férőhelyesek.” A végrehajtó bizottság aztán Lyon mellett döntött.

A szervezők a tervek szerint június 22-én mutatják be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékes testületének a kijelölt ötkarikás helyszíneket.

A nizzai polgármester azt is felvetette, hogy a műkorcsolyát a város meglévő kiállítási központjában, az olimpiai falut pedig a szervezők által kijelölt helyszíntől 15 kilométerre építhetnék meg. Ezekkel kapcsolatban a szervezők nem zárják ki, hogy a jeges rendezvényeket egységesen Lyonba helyeznék át.

 

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Megszerezte első pontjait az Auxerre, a Lorient kétgólos előnyt adott el

Francia labdarúgás
2026.09.12. 22:57

Francia Alpok 2030: távozik a szervezőbizottság vezetője

Téli sportok
2026.09.09. 12:08

Vezetett a Lens, de az ifjú marokkói rekorder duplájára nem volt ellenszere

Francia labdarúgás
2026.08.29. 19:34

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30

Varga Barnabás duplázott, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:55

Varga duplája is kellett az AEK-nek; a Fenerbahce a Lyont legyőzve főtáblás a BL-ben – eredmények

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:50

Hétgólos meccsen nyert a Lens az Auxerre ellen

Francia labdarúgás
2026.08.22. 19:17